Kodály generációk

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 64 perc, 2011

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A film az első kecskeméti, Kodály módszer szerint oktató általános iskola megalapításának 60. évfordulója alkalmából született. Locsmándi Miklósné, Klári a legendás első osztály egykori tagja osztálytalálkozót szervezett az évforduló tiszteletére. Édesanyja, a 90 éves Bébi néni, a lelkes zeneszerető szülők egyike, aki annak idején diákokat toborzott a gyanakvással fogadott kísérleti pedagógiai módszerhez. A zenetanárrá lett Klári gyermekei, Bence és Balázs az iskola mellett már egész fiatalon szüleik és nagyszüleik tudását is magukba szívták, és a mai napig aktívan művelik a zenét. Viszonyuk zeneimádatuk iránt azonban korántsem konfliktusmentes. Mint kiderült a hajdani osztálytársak gyermekei közül is sokan aktívan zenélnek fő- vagy mellékállásban. Akad köztük rockzenei érintettséggel megáldott session zenészként játszó gitárostól kezdve, a kilencvenes években pop-ikonná vált együttes tagján át egészen a musical és a klasszikus műfajok szerelmeséig sokféle alkotó, zenekultúrájukkal széles palettát ölelnek át. Az egymás számára addig ismeretlen művészeket egy zenei produkció, egy dal létrehozására és előadására kértük, mellyel szüleiket ajándékozták meg az évfordulón. A film készítői szülő és gyermekei viszonyán keresztül kutatják a generációk, a politika, a gyereknevelés és az intézményes oktatás közötti összefüggéseket, valamint emléket állítanak Kodály Zoltánnak, hogy visszaidézzék a hazánkban csaknem feledésbe merült zenei nevelési koncepcióját.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
pneklara 2011 okt. 02. - 08:18:09
Gondoltam, a Zene világnapjának adózok azzal, hogy megnézem az érdekesnek ígérkezõ doku.filmet, hogyan élnek a Kodály-módszertõl kapott értékkel az utódok.
Kodály szomorúan nézte volna az összeállítást. Kodály, akinek nevéhez fûzõdik a szép magyar beszédért mozgalom, hallhatta volna, hogy kár volt küzdenie. Ezek a középkorú fiatalok olyan csunyán, hadarva, hebegve, rosszul artikulálva beszélnek,alig lehet felfogni mondandójuk értelmét. Ráadásul káromkodnak egy ünnepinek szánt mûsorban is. Egyikõjük szerint "Beethoven zenéje tehénszar, ha rám nem hat" - s ezt elmondta legalább ötször, hogy nyomatéka legyen magvas gondolatának. Kodály Z. biztos nem így gondolta, hogy a zenetanulás nemesít.