Mária szerelmei

Bakancslistához adom
Maria's Lovers
amerikai romantikus film, 103 perc, 1984

Értékelés:

30 szavazatból
Szerinted?

Ivan Bibic katonaként sok szörnyűséget látott a második világháborúban, és azon kevés szerencsés közé tartozik, aki túlélte a világégést. Amikor hazatér a pennsylvaniai kis bányászvárosba, hogy feleségül vegye menyasszonyát, Mariát, úgy érzi, végre egyenesbe hozhatja életét. Ám hiába várta vissza szerelme, kettejük kapcsolatát beárnyékolja a múlt. Megpróbálnak új életet kezdeni együtt, de a fiú, Maria minden igyekezete ellenére sem tudja teljesen túltenni magát a történteken. Annyira kívánja és tiszteli Máriát, hogy az ágyban rendre csütörtököt mond.
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
leho 2010 máj. 09. - 16:56:18 9/10
Ezért is adtam rá 9 pontot, és nem nyolcat:)
9/10
leho 2010 máj. 09. - 16:54:31 9/10
Ezt a filmet 15-16 évesen láttam a 80-as évek második felében moziban úgy, hogy elõttem a gimnáziumunk igazgatója ült a páholyban, én meg nézegettem a sötétben, hogy de ismerõs ez az ember. :) Márcsak ezért is nosztalgiával gondolok erre a filmre.
10/10
Imre Jánosné 2010 máj. 09. - 15:03:27 10/10
Nálam is 10 pontos film.
feketevipera 2009 jún. 29. - 19:42:08
Sok minden terítékre kerül ebben a filmben: a háborúból visszatérõ katona beilleszkedési zavarai, a szerbek élete az USA-ban, egy nõ vívódása a férfiak között stb. Drámai látni azt, ahogyan a két fiatal boldogsága fokozatosan megromlik, de végül szerencsére ismét egymásra találnak.
offtopic
Dr Milton 2009 jún. 21. - 00:19:00
Töltsd le:D Amúgy óriássy ez a film.
10/10
szabinagypal 2009 jún. 20. - 23:01:49 10/10
Andrej PLATONOV (Andrej Platonovics KLIMENTOV) (1899–1951) Az ember magányos hangja (Ogyinokij Golosz Cseloveka) címû regényébõl elõször a zseniális Alekszandr Nyikolájevics SZOKUROV (1951−) készített filmet, azonos címmel, 1979-ben, amely azonban kilenc évig, 1987-ig be volt tiltva a nagy Szovjetúnióban.

Nyikita Szergejevics MIHALKOV(-KONCSALOVSZKIJ)(1945−) testvére, Andrej Szergejevics (MIHALKOV-)KONCSALOVSZKIJ (1937–) ezért gondolta úgy, hogy emigrációja második filmeként õ is elkészíti a történet mozgóképes változatát, tisztelgésül alkotótársai elõtt.
offtopic
feeco 2009 jún. 20. - 21:32:50
- orosz rendezõ
- francia, német, angol forgatókönyvírók
- spanyol operatõr
- szerb producer

..Te meg beszélsz hülyeségeket..
gabroca 2009 jún. 20. - 19:17:48
már megint egy blödli tartalommentes amerikai marhaság.
sonka 2009 jún. 20. - 16:23:15
Nézd meg ma este!
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu