Még mindig lakótársat keresünk

Bakancslistához adom
Les poupées russes
16 éven aluliak számára nem ajánlott francia-angol romantikus vígjáték , 125 perc, 2005

Értékelés:

62 szavazatból
Szerinted?

Cédric Klapisch romantikus vígjátéka, a Lakótársat keresünk 2002-ben az egyik legnagyobb európai sikernek számított fesztiválokon és a nézők között egyaránt. (Csak néhány díj: a Karlovy Vary és Sydney-i Filmfesztiválon közönségdíj, Cézar-díj Cécile De France-nak és Lumiere-díj Franciaországban).
Hősei fiatalok, hétköznapi helyzetei ismerősek, humora egyedi és természetes - nem csoda, hogy a rendező 2005-ben ugyanazzal a szereplőgárdával folytatta a történetet és megismételte a sikert. Az első részben a 25 éves Xavier (Romain Duris) Barcelonába indul, hogy befejezze a közgazdasági egyetemet, és megtanuljon spanyolul. Szüksége van erre a nyelvre, hogy betölthesse az apja egyik barátja által a gazdasági minisztériumban felkínált állást, ám terve miatt fel kell adnia Martine-nal négy éve tartó kapcsolatát. Elutazik, és szorgos keresés után végre talál Barcelona központjában egy lakást, amin hét különböző országból érkezett bérlőtársával kell megosztania. Itt ismerkedik össze Isabelle-lel (Cécile de France), akibe hamar beleszeret, és egy különleges év veszi kezdetét. A történet öt év múlva folytatódik, ezúttal Párizsban. Miközben igyekszik írói karrierjét építeni, Xavier a felnőtté válás megszokott kérdésén töpreng: vajon érdemes-e élni ezen az ellentmondásos világon? A tökéletes nő után kutatva ágyról ágyra jár, s gyakran olyan szekér után fut, amelyik nem veszi fel őt. Végül Isabelle, régi szerelme, Martine (Audrey Tautou), valamint Wendy (Kelly Reilly) és William (Kevin Bishop) és az egész multikulturális barcelonai baráti társaság segítségével megcsillan számára a reménysugár, mely elvezeti őt az igaz szerelem útjára?
Bemutató dátuma: 2005. szeptember 1. Forgalmazó: Best Hollywood

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
abradan 2012 jan. 18. - 19:45:29 8/10
Jó folytatása ez elõzménynek, szépen ül fel arra az ívre, ami az idõközben eltelt öt évet jellemzi. Mindenki egy picit érettebb lett, megfontoltabb. Duris remekel, Reilly szintúgy. A dialógok most nagyon jók, és a film üzenete, szellemisége is megmaradt annak a barátságosan közvetlen hangnak, ami az elsõ részt jellemezte. Interkulturális üzenetekre fogékony rajongók elõnyben. 8/10.
szabinu 2009 okt. 10. - 14:47:46 Előzmény Illumination
IGEN!!!
Fiatalokról szól, humoros, fordulatos, mégsem lett sablonos, élvezhetõ egyedi darab mind:)
8/10
Illumination 2009 szept. 05. - 23:38:58 8/10
Ez is kifejezetten jó film, de igazából az elsõ rész ami felejthetetlen kultikus darab lett.
blowup 2007 ápr. 08. - 14:34:56
Úgy emlékszem az elõzményét végigszenvedtem, ez viszont kifejezetten élvezetes volt, hiába fanyalog a kritika.Talán a szentpétervári szál tett jót neki. Meg Isabelle marginalizálása :P az édes kis Wendyvel nyam-nyam :)