Mocsárvidék

Bakancslistához adom
La isla mínima/Marshland
16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol krimi, 105 perc, 2014

Értékelés:

88 szavazatból
Szerinted?

"Senki sem beszél... Mindenki rejteget valamit."
A ’80-as években járunk, Franco rendszerét követően egy borzasztóan szegény és apró spanyol faluban, ahonnan egy év alatt négy lány is eltűnt. A fővárosból kirendelt két rendőr (Javier Gutiérrez és Raúl Arévalo) amolyan büntetésképpen kapta meg az ügyet, mert az egyikük a régi rendszer híve és szolgája volt, a másik pedig még az átalakuló helyzetet is túlságosan radikálisnak tarja. A két nyomozó között, eltérő világlátásuk, „pártállásuk” ellenére minden, kibontakozni készülő konfliktus gyorsan elboronálódik. Pedronak nem tetszik, hogy társa esetenként ökölcsapásokkal igyekszik információhoz jutni, de a cél, a gyilkos horogra kerítése, közös, így komolyabban nem csinál ügyet ezekből az esetekből. Bár eleinte a legutóbb eltűnt két testvér megtalálása a feladatuk, az ügy hamar gyilkossági nyomozásba vált át. Hamarosan rájönnek ugyanis, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki évek óta szedi áldozatait a fiatal lányok körében az isten háta mögötti spanyol mocsárvidéken.
Alberto Rodriguez filmje jóval igényesebb és több, mint egy bűnügyi film, nem véletlenül volt Spanyolországban a tavalyi év számtalan szakmai díjjal is jutalmazott sikerfilmje.
Díjak:
Európai Filmdíj (2015) - Közönségdíj
Fipresci díj és Goya-díj, Spanyol 2015 - a legjobb film, a legjobb rendező, legjobb színészi alakítás (Javier Gutiérrez), a legjobb operatőr, a legjobb vágás, a legjobb forgatókönyv
Bemutató dátuma: 2015. június 11. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Európai Filmdíj

    2015
    Közönségdíj

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
nbzsster@gmail.com 2022 jún. 25. - 14:45:35 10/10
Képi világ, dialógusok, jellemrajzok... Tökéletes.
sexykex 2021 dec. 20. - 20:18:11

Feszültségteremtésből jeles. A film minden képsorából árad valami durva és félelmetes hangulat. Talán a táj, talán a jól átgondolt figurák teszik izzóvá, forróvá és reménytelenné. Író és rendező kíméletlenül dagonyázik az élet mocsárvidékén.
luci87 2021 dec. 17. - 06:48:02
Erdekes, kulonleges film, van egy hangulata, de az elottem irok jol irtak, eleg vontatott. Szovevenyes, nyomaszto. 1x meg lehet nezni.
10/10
piftuka 2018 okt. 08. - 18:40:27 10/10
Klasszis! Szikár krimi, a cselekményből annyit tudunk, amennyit sikerül kinyomozni. A kis utalások, nyomok után nekünk is kell dolgozni az ügyön. Aki amcsi akciókrimihez szokott, ne nézze, mert csalódhat. De egy igazi - akkori -nyomozáshoz ez jobban hasonlít. Kitűnők a karakterek, színészek, a színek és a légi felvételek. A történelmi háttér hab a tortán. Nincs mire levonnom pontot 10/10
Edmond Dantes 2018 júl. 06. - 16:22:08
Skandináv típusú thriller, spanyol kivitelben. A történet jó lenne, de egy idő után nekem majdnem követhetetlen, ami még mindig bocsánatos, de ha a végét sem érte(tte)m, akkor már nemcsak bennem lehet a hiba. Köszönet a lejjebb spoilerben beíróknak, mert ők segítettek utólag összerakni és megfejteni a rejtvényt.
8/10
idõjós1010 2017 ápr. 23. - 22:55:58 8/10
Ez egy nagyon jó kis krimi. Remek fényképzelés, egyenletes tempójú cselekmény. A figyelmet folyamatosan fenntartja.
gangapurna 2017 jan. 10. - 17:56:19
Nekem kimondottan tetszett a film, sajnos ritkán látok igazán jó krimit, ami így megfog. Persze ez is csak ízlés dolga.
6/10
pihes 2016 nov. 08. - 10:04:13 6/10
Amolyan, bûnügyi film. Vannak dermesztõ képek, jelenetek. Maradt bennem, egy nagy kérdõjel...
Azért, úgy készítették el, nem untatott.
2/10
Gaddemon 2016 nov. 06. - 17:12:19 2/10
Vontatott, sok felesleges infó van benne, amirõl több végül nem derül ki, és a sztorihoz se kapcsolódik. Se füle se farka igazából, csalódás volt.
takacsp821@gmail.com 2016 nov. 06. - 09:02:26
Rendkívûl vontatottez a film, rendkívûl sok üresjárat van benne, hosszúsnittek, és néma hallgatások. Bûnügyi film, de nem tudjuk ki ez a két nyomozó, csak már nyomoz, elsõre hajláktalanoknak néztem õket. A kinézetük is idegbeteg. Szóval engem nem kötött le, de mivel \"felvettem\"-megnéztem. Igaz 3 napomba került. Nekem csak 3-at ért.
maho 2016 jan. 18. - 04:30:31 Előzmény Lorantka
SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azért a végére megfejtetted magadnak a dolgot :D Az összekaszabolt vízbe esett pali, a vadászház gondnoka, õre volt, akit egyszer láttunk korábban, mikor azt a nõt hátracsavart kézzel kihallgatják a házban, és Sebastián megjelenik hogy mi folyik ott. Õ dolgozott elvileg a szállodában korábban, és bujkált az elhagyatott a házban, és õ gyilkolta meg a nõket. A kalapos pali, aki nem látszódott a képen, õ meg a gyáros volt jah. Most hirtelen a fotó filmes szálra nem emlékszem, hogy azokat ki rendelte meg Sevillából, esetleg Sebastián, vagy a kvini gyerek, nemtudom.
SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!


De nekem egyébként tetszett 10/8
Lorantka 2015 szept. 08. - 23:46:50
Elvben SPOILER, de szerintem nem annyira! (Na jó, az.)
Én annyira nem vagyok elragadtatva, mint a kritikák, elsõsorban azért, mert nem vagyok hozzászokva, hogy egy kriminek nem tudom a megfejtését, és azt sem, hogy ezt a rendezõ akarta-e így, vagy csak én nem voltam elég figyelmes. Az összekaszabolt, vízbe esett pasi (egy pillanatra látható) arca mintha a lányok apjáé lett volna, de ez így nem áll össze. (A kocsi rendszáma talán lehetett volna valamilyen megfejtés, de nem figyeltem.) A szállodás srácot, aki a legesélyesebb volt a sorozatgyilkos szerepére, látnom kellett volna? 2 éve eltûnt, tehát nem biztos. Ha õt kaszabolták össze, mit keresett ott, és hogy került a kocsiba a csaj? Aki már elõzõ este, az üldözés során ott heverészett, összekötözve, épp csak annyira felemelkedve, hogy látsszon. Csak nem a vadászház õre volt az egykori szállodás...? Na neeee... Quininek csak annyi szerepe volt, hogy dugta a fiatal csajokat + idõnként átjátszotta õket a gyárosának, nem? OK, a gyáros megússza (ez a "true"), de akkor Quinit mivel tartóztatják le? És hogy értesült errõl elõre az ebbõl az alkalomból ott lebzselõ plebs?
Ha valaki felvilágosít a megfejtésekrõl, megköszönöm!
Ami a "társadalmi hátteret" illeti: szerintem kicsit túl lett tolva, a kevesebb több/jobb lett volna. Ha valaki egyfajta parancsnoki tisztséget töltött be a Franco-idõszakban (by the way: a '70-es évek elején még voltak ilyen atrocitások? Azt hittem, az már a konszolidáció idõszaka volt.), az 1980-ra már nem valószínû, hogy a rendõrségi hierarchia alján van, inkább valami "civil" pozícióban. Ugyancsak túlzás Franco mellett Hitler képét is egy keresztre tenni egy szállodában(!!!) ('80-ban!!!). Amúgy a fiatal nyomozó annyira nem fiatal, már megtanulhatta volna, hol él, másrészt egy ilyen isten háta mögötti porfészekben, ahonnan elvben mindenki elvágyik, mit keres egy olyan szupertájékozott és mégis közmegvetett, egzisztenciális gondokkal küzdõ újságíró, amilyet láthattunk?
Szóval, valaki?
8/10
arcansas 2015 jún. 16. - 23:14:56 8/10
Jó volt!Tényleg kicsit true detective szerû :) 8/10
Nagyj09 2015 jún. 11. - 20:25:53
Kritika a filmrõl a Librarius kulturális portálon: Nemi erõszak és gyilkosságsorozat a lápvidéken
http://librarius.hu/2015/06/09/nemi-eroszak-es-gyilkossagsorozat-a-lapvideken_mocsarvidek/
Második Mancika 2015 máj. 27. - 20:22:26
Megnézném magyar szinkronnal ezt a filmnet, mert angol feliratot olvasni, kozben agyban forditani és figyelni erre a filmre elég nehéz egyszerre. Jo kis atmoszféra, nyomaszto tajakkal. Elég lassu folyasu és mintha plot hole is lenne benne, tovabba a vége nem vilagos, de egyszer nézheto szamomra. Peace.