Film

Monster Warriors

kanadai kalandfilmsorozat, 2006

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A "Monster Warriors" című élőszereplős Jetix- sorozat Capital városában, a nem is olyan távoli jövőben játszódik.
A sorozat egyik kulcsfigurájával, Klaus Von Steinhauer-rel már rögtön az elején megismerkedhetünk: Klaus V. Steinhauer-t bár évekkel ezelőtt a filmes szakma (filmipar) egyik elismert alkotójaként tartották számon, mindezek ellenére 1960-ban - karrierje csúcsán - különböző okokra hivatkozva elbocsátották a filmstúdiótól. Azóta elvonultan, már- már remeteként él. A magány valamint személyének feleslegessé válása, munkájának nélkülözése pedig igencsak eltorzították személyiségét. Mára már csak árnyéka korábbi önmagának: a düh és a keserűség hatja át napjait.

Egy nap azonban váratlan dolog történik: Klaus-nak rejtélyes módon sikerül megépítenie egy sugárfegyvert, egy masinát, mely Klaus korábbi filmjeinek riasztó lényeit kelti életre: gigantikus földigilisztákat, melyek felfalják a metrószerelvényeket, a város energiakészletét elszívó túlméretezett poszméheket, óriási - komphajókat "szétrágcsáló" - tintahalakat, vagy olyan szörnyeket, melyek hidakat rongálnak meg.
Egyetlen cél vezérli Klaus tetteit: bosszút állni mindazért az igazságtalanságért, amit el kellett szenvednie, azért, hogy a világ hátat fordított neki...

Talán véghez is vinné ördögi tervét, ha nincs négy belevaló tinédzser, akik leleményességükkel, bátorságukkal, ügyességükkel, gyors észjárásukkal és saját kézi gyártású szuperfegyvereikkel véget vethetnek a hatalmas felfordulásnak, Klaus által életre keltett szörnyek pusztításának.
Mindegyik fiatal rendelkezik olyan rendkívüli tulajdonságokkal, melyek képessé teszik őket arra, hogy egy csapatként a rémes teremtményeket legyőzzék: Luke, mint a tinédzser harcosok vezetője kiválóan dolgoz ki, lépésről-lépésre tervez meg minden egyes akciót, Tabby mérnöki képességeit akár MacGyver is megirigyelhetné, hiszen szükség esetén bármiből - így akár porszívóból is - képes használható, működőképes eszközt, fegyvert farigcsálni, Antonio a tudomány géniuszaként az óriás szörnyek testfelépítését, működését, sebezhetőségét vizsgálja, s végül Vanka, aki ügyessége, óvatossága révén bárhova képes besurranni, s ezáltal a leglehetetlenebbnek tűnő feladatokat is végrehajtani.
A csapat Klaus V. Steinhauer régi filmjeit tanulmányozza, hogy megfejtse a lények megjelenésének, viselkedésének okát, s ötletet merítsen ártalmatlanításukhoz. Idővel viszont fény derül arra, hogy az események s a "gigantszörnyek" felbukkanásának hátterében valaki vagy valami más állhat, s Klaus csupán eszköze lehet egy pokoli tervnek, Capital város és lakói megsemmisítésének...
A részletek a történet előrehaladtával kibontakoznak, egyvalami azonban nem kérdéses: ismét győzedelmeskedik a jó, és pedig egy rendkívüli csapat, a Monster Warriors- szörnyharcosokat alkotó Luke, Tabby, Antonio és Vanka személyében!

Stáblista:


Vélemény:

2008 okt. 06. - 18:03:56
2008 okt. 06. - 18:03:56
Jé, ez megint megy? Jé, ezt ennyire utálják? Nekem tetszett amikor régen játszották
2007 júl. 22. - 19:37:01
2007 júl. 22. - 19:37:01
Ez iszonyat hülyeség! A Frédi béni ehhez képest sokkal szórakoztatóbb!!
2007 ápr. 08. - 22:00:33
2007 ápr. 08. - 22:00:33
sz_r, sz_r, sz_r! csak ennyit mondok! Így jellemezhetnénk legjobban ezt a gagyiságot!!!!!!!!
2007 febr. 13. - 19:37:55
2007 febr. 13. - 19:37:55
szerintem a szinkron jol el b*ták és a szörnyeken is látszik hogy számítógéppel csinálták
2006 okt. 01. - 13:25:57
2006 okt. 01. - 13:25:57
A fiam írta:

Szerintem tényleg nagy hülyeség ez a Capital city város név. De azér még jó ez a film.
2006 aug. 12. - 16:41:30
2006 aug. 12. - 16:41:30
Ez egy nagy hülyeség . PL a Város neve (Capital City)
és az azt jelenti angolul hogy("Város nagyváros")
2006 júl. 28. - 18:02:40
2006 júl. 28. - 18:02:40
ennél sz*rabbat nehezen tudok elképzelni!
2006 júl. 23. - 21:33:34
2006 júl. 23. - 21:33:34
Én is ezt ecseteltem. :)
2006 júl. 22. - 07:48:12
2006 júl. 22. - 07:48:12
hát sztem ez egy nagy sz...r
2006 júl. 09. - 20:11:49
2006 júl. 09. - 20:11:49
Ha... nagyon aranyos vagy!

Egyébként már tinik és nem gyerekek... élvesztem volna?persze legfeljebb a pénzt.De ha bele gondolsz nem izgi úgy forgatni hgy a fele számítógépes, gondolom sokat forgattak blueboxban(kék vagy zöld háttér elõtt)
2006 júl. 08. - 17:09:08
2006 júl. 08. - 17:09:08
Azért gondolj bele, ha gyerek lennél talán élveznéd... És pl a Frédi és Béni-t meg a Micimackót is szinkronzálták, és ha az nem lenne, akkor a világ volna szegényebb... Najó, mondjuk ez tényleg ritka s**r, de mind1:)
2006 jún. 28. - 22:15:50
2006 jún. 28. - 22:15:50
Ez nagyon béna!Ha én az egyik színész lennék benne lesülne a bõr a pofámról,hogy, hogy ilyen szerepeket egyeltalán elvállalok.Ó, és az egész szörnyen dedós!!!