Mr. Nobody

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-belga-francia-német filmdráma, 115 perc, 2009

Értékelés:

333 szavazatból
Szerinted?

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik.
Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő új és halhatatlan emberi faj tagjai között. Ám ez úgy tűnik, nem igazán izgatja őt, az egyetlen kérdés, amely foglalkoztatja, hogy valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.
Bemutató dátuma: 2010. augusztus 26. Forgalmazó: Szuez Film Kft.

Stáblista:

Szereplők

Nemo Nobody
Nemo apja
16 éves Nemo
16 éves Anna
15 éves Elise
9 éves Nemo
Dr. Feldheim

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
4/10
Mike088 2017 okt. 16. - 17:12:15 4/10
Nekem nem tetszett. Az idõs úr visszaemlékezéseit több lehetséges alternetívával mutatja be ami számomra kifejezetten zavaró egy filmben. Miben hibáztunk, mi lett volna ha másképp döntünk, másképp választunk. Nekem ez sok. Talán azért mert nem igazán jönnek be az ilyen típusú filmek, ahol ennyire elágazó egy történet. Túl szürreális. Érteni értem mit akar mondani a film, mégsem tudtam élvezni. 10 /4
9/10
m3246 2017 júl. 01. - 02:25:27 9/10 Előzmény Andras Olah
segítek :) a probléma veled van.... a pontszám rendben...
9/10
m3246 2017 júl. 01. - 02:23:26 9/10
óhhh ez film több szempontból is nagy májerság :) oké lehet vontatott, lehet unalmas, meg akár sok minden lehet :) de baszki ki ne akaráná ugyanezt tudni??? a jó sok szar döntésed eredményét... hogy végül melyik is amelyik helyes és annak megfelelõen leélni a tyúkszaros életed.... zseniális és én nagyon bírom ezt a filmet... ez egy sima 9/10
elemes 2017 jan. 05. - 08:00:28 Előzmény toth_adee@freemail.hu
"50 percnél tovább nem tudtam nézni"

van errõl egy vicc.

– Nem értem, nem értem, nem értem! – hajtogatja a bóher [rabbinövendék] a Talmud fölé görnyedve.
– Mit nem értesz? Majd én megmagyarázom – mondja neki a társa.
toth_adee@freemail.hu 2016 szept. 04. - 18:36:38
Valaki mondja el pls., hogy mit kell ezen annyira érteni, mert én 50 percnél tovább nem tudtam nézni annyira 0 az egész. Unalmas, vontatott, közhelyes.
Andi9670 2016 szept. 03. - 21:28:29
Aki szerint szar vagy zagyvalèk az alapbòl nem èrti a filmet ennyi!
7/10
Andras Olah 2016 aug. 22. - 02:56:19 7/10
Kimondottan azért néztem meg, mert jó magas pontszámot kapott. Ehhez képest elég csalódott vagyok. Nekem ez a film sok hûhó semmiért. Azt a közhelyet, hogy a döntéseink hatással vannak az életünkre, köszönöm szépen, de én úgy tapasztaltam ez azért kicsit árnyaltabban mûködik. Az a vonal meg, hogy két hõsszerelmes nem találja meg egymást a nagy Ámerikában fájdalmasan holivúdi cselekményvezetés.
Nem értem mit ettek rajta annyira az emberek, nekem kicsit az az érzésem, hogy ezt a jól kivitelezett, mûvészinek álcázott romantikus darabot többen fel merik vállalni, mint egy szimpla szerelmi történetet, de lehet, hogy csak dühös vagyok, mert megetetett a nagyközönség.
eIemes 2016 febr. 22. - 14:21:26
A pillangóhatás "erkölcsi leckéje" talán az volt, hogy rövid távú célokról lemondva lehet igazán szép az élet.

A mrnobody pedig (szerntem) kb arra épült, hogy választanunk KELL.

A képi világa a kvantummechanika egyik jelenségét idézte: mielõtt a kvantumos objektumot megfigyeljük, a hullámfüggvénye által leírt összes lehetséges állapot koherens szuperpozíciójában van -- a megfigyeléssel azonban a kvantumos objektum bizonyos értelemben "választ", és ennek révén az addig sokféle lehetséges állapotot megengedõ hullámfüggvény redukálódik, és már csak a megfigyelt állapottal koherens állapotok részhalmazát tartalmazza. A fõszereplõ próbálta elkerülni, hogy választással csorbítsa a szabadságát...
10/10
Gabriella Csala 2016 febr. 22. - 12:53:17 10/10
Szerintem tökéletesen érthetõ volt a film. Az ötlet kiváló, a kivitelezés szintén. Ha figyeled a filmet akkor pontról pontra tudod hogy mi történt. Aki szerint rossz film, leginkább csak nem értette. Sokkal elfogadhatóbb magyarázata a pillangóhatásnak, mint maga a "Pillangóhatás" címû film. Részemrõl 10/10.
Liberum 2016 febr. 19. - 13:03:12 Előzmény nandelecki
Ne haragudj a sértõ "hangnemért".
Értem én, hogy mit írsz, de nem tudok veled egyetérteni. Szerintem a film nem csak próbálkozik filózni, hanem meg is teszi azt.
De elfogadom, hogy különbözik a véleményünk. A több kérdõjellel csak nyomatékosítani kívántam az értetlenségem .
Még egyszer elnézést a személyeskedésért!
eIemes 2016 febr. 08. - 10:31:56
Aranyos :-)
Stanislaw Lem idézettel válaszolnék: "Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs."
nandelecki 2016 febr. 08. - 10:23:58 Előzmény eIemes
Köszönöm a mélylélektani elemzést, csak nem pszichológus vagy ? Elképesztõen bölcs dolgokat írsz, felnyitottad a csipától összeragadt szemeim (irónia). Egy Paulo Coelho veszett el benned. Jó tanács: megfelelõ helyesírás, pontos szövegszerkesztés elsajátítása számodra még mindig fontos, 49 éves létedre is. Mond az neked valamit, hogy az itteni vélemények szubjektívek ? Szerintem akkor is zagyvalék, ha a fejed tetejére is állsz, hiába személyeskedsz.

Liberum
Mielõtt engem sértegetsz, elõtte legalább nézd már meg, hogy tényleg ezért regisztráltam-e be. Saját magadat járatod le az oktalanságoddal. Nem kell rengeteg felkiáltójelet, kérdõjelet írnod a mondat végére, egybõl is értem a mondat hangnemét. Szeretem a filozófiai jellegû filmeket, de ez a film csak próbálkozik filozofálni. Neked is leírom, mert gyanakszom csak sokadszorra értesz meg dolgokat; a vélemény szubjektív, én sem kezdtelek el sértegetni, mert neked annyira tetszik a film, magadat minõsíted ezzel. Ez a komment pedig csak reakció.
offtopic
Liberum 2016 jan. 16. - 17:19:46 Előzmény nandelecki
És beregisztráltál portra, hogy ezt leírhasd??
Az, hogy valami nem fogsz fel, nem jelenti, hogy zagyvalék !!!
Nem értem a matekot, de attól még tudom, hogy van értelme!
Filozófiai kérdések tömkelegét vitatja a film. A filozófiához pedig nem sok ember ért.
Rendkívül találó!
Ha kíváncsi típus vagy(kétlem) könnyen túl tudsz esni azon, hogy nagyjából fél órán át az sem derül ki, mirõl fog szólni!
Bár, ha ez a véleményed a filmrõl, akkor ez is marad.
" A füst apa szájából kijön, de vissza már nem megy"
eIemes 2016 jan. 09. - 16:17:26 Előzmény nandelecki
azért a rendezõ neve többet sejtet, mint zagyvalék.

talán csak túl fiatal vagy még.
pedig még lehetõséged van arra, hogy tanul mások példáján.
persze a legjobb iskola mindig maga az Élet.
de eben az iskolában nagyon magas a tandíj.
eIemes 2016 jan. 09. - 16:13:05
én már elég sokszor megnéztem :-)
és sokadjára is nagyon jónak találom.
ADIZS 2016 jan. 09. - 15:04:53
Csak azoknak ajánlanám, akik szeretik az elvont filmeket... és van türelmük (esetleg akarnak valami furcsát nézni)... én egyik halmazba sem esek bele igazán. 6/10
nandelecki 2015 jún. 03. - 01:12:25
Igényesnek látszó zagyvalék. 5/10.
PlasZeb 2015 jan. 10. - 23:52:29
Artupku, szerintem a gondolataid teljesen jók. Annyit tennék hozzá, hogy a film végén lévõ kulcsokkal lehet értelmezni sok mindent. "Az élet egy játszótér". - tehát próbálkozik a különbözõ lehetõségeken gondolkodni a 9 éves fiú. Aztán a "Zugzwang", vagyis tudja a fiú, hogy döntenie kell. Mit döntsön? Alapvetõen a szerelemrõl? Kit válasszon? A választás lényegét pedig többször is bemutatja azáltal, hogy mit tud pl. egy lepke szárnya okozni a világon...A végén rájön, hogy lépéskényszer van, mégsem választja egyiket sem (ugye elindul a vasúti vágányok helyett egy országúton.) Ugyanis azt mondja az öreg: "Korábban nem tudott dönteni [a fiú], mert nem tudta mi fog történni, most már tudja mi fog történni, ugyanúgy nem tud dönteni." Bár mintha olyat választana, amirõl nem tud mégis [*spoiler] Annát választja; és ezzel felvállalja vele azt is, hogy történhet vele rossz, akár meghalhat. Amúgy ott van Elise, aki szintén a szerelme után vágyódott és Jean, aki nem kapta meg ezt Nemotól. A film végén el is mondja öreg korában, hogy nincs jó döntés: "minden lehetne más is, de ez semmit nem von le az értékébõl." Vagyis egy döntés meghatározhatja az egész életedet nagy vonalakban, de ez nem jó vagy rossz önmagában.
A Mars jelenetek számomra egyszerûen történet a történetben. Ugye, Elisenek még fiatal korában megígéri, hogy ha meghal a hamvait a Marsra viszi. Mivel ezt nem tudta teljesíteni, ezért leült az írógéphez és írt egy történetet, amiben mintegy így teljesítve a kérését. Tegyük hozzá, itt is megjelenik Anna. Végül is tehát hoz egy döntést, a közös pontot, a lehetõ legjobbat.
Még két érdekesség: az egyik a pénzérme, amikor a döntéseket nem magára bízza, hanem a véletlenre. Ám ebben is elbukik, és ennél a résznél végig arról van szó, hogy õ nem õ. (cipõméret, magasság) Szerintem azért, mert nem õ döntött! Ezért tagadja(?) meg az öreg ezt az életszemléletet. (lsd galamb-sztori, amirõl most írok.)
A film legelején lévõ galamb babona arra hívja fel a figyelmet, hogy a dolgok történhetnek a mi döntéseink alapján (amikor a galamb megnyomja a gombot) és megtörténhetnek rajtunk kívül álló okból (20 percenként nyit). Ez utóbbin csodálkozunk, hiszen csak úgy kaptuk (jó és rossz is lehet), de azt hihetnénk, hogy talán mégis közünk volt hozzá, ezért elkezdjük azt csinálni, ami akkor történt - pl. babona (pénzérme a filmben).
Végül ott az angyal és az ajkak. Szerintem a szürke ruhás jelenetek, egyforma autók, ágyak a döntéshelyzeten kívüli állapotot szimbolizálják. Az utána lévõ születés elõtti pillanatok pedig a még választás elõtti állapotot mutatja. Itt a film magyarázatot ad arra, hogy a 9 éves fiú nemcsak eltervezi a jövõt, hanem valóban látja is azokat, ahogy meg fognak történni. Valójában amikor a jövõt látja a lehetõségeket látja, úgy mint a pillangóeffektust. Ahogy a kisbaba csak a kezét látja a testét (az egészet) pedig csak árnyékként, a háta mögött lévõ fény miatt.
artupku 2015 jan. 05. - 00:32:09
Illetve még egy kérdés...nagyjából sikerült magamban szétválasztani a különbözõ életeket, elõször is apa-anya szétválása...ha elmegy az anyjával...találkozik Annel vagy összejönnek vagy nem..ha nem akkor nem hal meg, de szenvedni fog, ha meg össze jönnek, akkor is elveszíti, és utána vagy rátalál, vagy nem, ha nem akkor életunt emeber lesz, ha igen akkor hamar elveszíti megint, és utána megint csak vagy visszakapja, vagy nem, ha nem akkor csöves lesz, ha igen akkor ugye összeházasodnak, de a végén beleesik egy tóba... ha az apjával marad, akkor el kezd írni egy Sci-Fit és vagy összejön az õrült csajjal, vagy nem, ha nem akkor vagy feleségül veszi a a kínait, vagy pedig balesetet szenved... na már most a kínai csajt választja az tiszta, elhamarkodott döntés, nem szereti, hiába teljesíti minden kitûzött célját, nem lesz boldog, ezért megpróbálja megölni magát, majd elutazik, amikor összekeverik egy maffiózóval belemegy a játékba, és eljátssza õt, majd végül lelövik õt a kádban...ha sikerül összeházasodnia a szõke csajjal, akkor vagy felrobbannak az esküvõ után, és meghal a csaj, vagy nem, ha nem hal meg, akkor a felesége szépen lassan depressziós lesz, és végül elhagyja õket, és fodrász lesz, ha viszont felrobbannak, akkor a felesége meghal, és ígérete szerinte el kéne juttatnia a hamvait a Marsra, és akkor itt akadok el...szóval, vagy csak a könyvében írja le ezt az egészet, vagy tényleg elviszi a Marsra a hamvakat, és ha tényleg elviszi akkor a végén találkozik Annaval, akivel amúgy ugye a másik alapválasztásnál találkozott volna, de akkor miért mond Anna-t amikor hibernálva van, akkor még semmi nem utal arra, hogy ismerné, ezen a ponton gondoltam bele abba, hogy a csávó ahogy már az elõzõben leírtam, végig élte az összes életét majd visszafelé élt így minden tapasztalatot el tudott mondani a kis némonak és valószínû hamarabb élte az Anna-s életét, mint azt amikor a Marsra megy, és rájött, hogy a három nõ közül Anna az aki igazán kell neki, ezért tudta az ûrhajón azt mondani, nade akkor meg, ha találkozott utána Annaval, akkor miért idegen neki, illetve rendben van hogy Anna különlegesebb mint a másik kettõ, de vele se lehet boldog, sehogyan se, ugye egyszer egy tóba esik, egyszer pedig felrobbannak a Marson....na valaki aki okosat tud mondani, ehhez is fûzzön már hozzá valamit...
artupku 2015 jan. 05. - 00:02:32
Az egyik felfogás szerint, miszerint ugye Némo nem a múltjára, hanem a jövõjére emlékszik... ez egy kicsit hasonlít a Next-hez (Nicolas Cage), természetesen, annak a gondolatmenete semmi ehhez képest, de hogy jól értelmezem, ezek szerint, képzeletben lejátssza magának az életeket, hogy aztán könnyebben tudjon választani...csakhogy a végén rádöbben, hogy ezen tudás birtokában sem képes dönteni, hisz egyik életút sem megfelelõ...vagy a másik lehetõség, némo leélte az életét és ugye õ az utolsó halandó a Földön, és abban a pillanatban történik meg a zsugorodás, amikor az utolsó halandó meghal, vagyis, ahogy meghal el kezdi újra élni az életét visszafelé, és ugye így már akkor tudatában van egy életnek, és mikor visszaér a kis Némóhoz, tisztában van már azzal, hogy mi történik, ha az egyik utat választja, ekkor választ egy másik utat, és leéli azt is és így mikor újra meghal, és az a Némó is elindul visszafele az életben, errõl a tapasztalatról is tájékoztatja a kis némot....így van tudatában minden lehetséges életútnak...így úgymond nem kell már az utolsó némónak választania, mert az elõtte lévõ némók már választottak és elmondják neki a tapasztalataikat...de így sem képes választani, mert egyik sem kedvére való jövõ, így próbál találni valami kiutat, mint ahogy valaki írta, a jelképes öngyilkosságot választja...

na szóval nekem ezek jutottak eszembe, de nem nagyon tudom, hogy ez teljes zagyvaság, vagy van köze a valósághoz, szóval, ha esetleg valaki hozzá tudna valami építõjellegût szólni, azt megköszönném...
Összes hozzászólás