Mr. Nobody

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-belga-francia-német filmdráma, 115 perc, 2009

Értékelés:

339 szavazatból
Szerinted?

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik.
Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő új és halhatatlan emberi faj tagjai között. Ám ez úgy tűnik, nem igazán izgatja őt, az egyetlen kérdés, amely foglalkoztatja, hogy valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.
Bemutató dátuma: 2010. augusztus 26. Forgalmazó: Szuez Film Kft.

Stáblista:

Szereplők

Nemo Nobody
Nemo apja
16 éves Nemo
16 éves Anna
15 éves Elise
9 éves Nemo
Dr. Feldheim

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Körtélyesi Imre okt. 23. 12:47:19 10/10
Nem a pillangó hatás és nem is sorsunkat hogyan befojásolják a döntéseink a film mondanivalója. A lényeg a film végén hangzik el. Spoiler: Egy 9 éves fiú a vonatos jelenetnél olyan döntés elé kerül amire az összes lehetséges életet leéli, hogy tudjon dönteni. És kideríti, hogy nincs jó döntés.
8/10
Ildikó Nóra szept. 13. 12:48:49 8/10
A filmet főleg Jared Leto (nagy kedvencem) néztem meg, jól játszott ezen filmben is és jól állt neki a szerep. A film tetszett, bár elég hosszú volt, de érdekes.
G4b0rk4 márc. 09. 23:03:03
nos, olvasva a kommenteket eleg egyertelmu, hogy a tobbseg nem ertette meg a filmet. ami egyebkent nem gaz, mivel velemenyem szerint ez az egyik legelvontabb es legnehezebben megertheto film, viszont ha megertjuk, akkor nagyon erdekes gondolatmeneteket indit el a film filozofiaja. szoval aki nem ertette meg, ne csuggedjen, ettol meg nem lesz buta. eleve egy hosszu es nehol vontatott film, es maga a mondanivaloja sem egyszeru. viszont a film ertelmet ado lenyeget szivesen megfogalmazom azok szamara, akik szeretnek megerteni: SPOILER

a film lenyege ezekkel a kulcsszavakkal foglalhato ossze: ido, kauzalitas, egyiranyusag, valasztas, dontes, szabadsag stb. vagyis erosen filozofikus tema, es nem veletlenul kerul be a kepbe a film soran a modern fizika sem (kvantumfizika, relativitas elmelet, hurelmelet stb.), mint a film filozofiajanak egyik magyarazo narrativaja. szoval a lenyeg az, hogy adott egy szemely, aki "forditva" eli meg a valosagot temporalisan, vagyis az ido szamara forditott bizonyos ertelemben (erre utalt az angyalos epizod, ahol elfelejtettek az emleket torolni). ugye a konvencionalis vilagunkban a mult megtortent, amire emlekezunk, mig a jovo nem tortent meg, igy arra nem csak, hogy nem emlekezunk, de meg nyitott is a hatarozatlansag ertelmeben, es pontosan ez kepezi a szabadsag es a szabad dontes alapjat (most filozofiai ertelemben nagyon elnagyoltan kozelitem meg a temat). azonban a foszereplo szamara mindez eppen forditva van. a multra nem emlekszik, viszont a jovo alternativ szalait egyidejuleg latja, mintha csak egy szuperpozicioban levo kvantumfizikai rendszer lenne a valosag (vagyis egyidejuleg tobb alternativa letezik a jovoben). ezert van az, hogy idos koraban nem tudja, hogy mely valosagszalak realizalodtak az elete fobb allomasait reprezentalo kritikus pontokban. ez a tema is onmagaban szamos dilemmat felvet (elet ertelme es celja, hogyan eljunk es dontsunk stb.), azonban a lenyeg szempontjabol mindez csak reszlet es eszkoz. a lenyeg az, hogy ezen invertalt idobelisege miatt a foszereplo bar nem emlekszik a donteseire, de mivel minden dontesekor lathatta a jovo alternativait, racionalis szemelykent feltetelezve őt a szamara (es szerettei szamara) legoptimalisabbat valasztotta mindig (itt egyebkent eros analogia figyelheto meg a Pillangohatas film mondanivalojaval, bat ott a film vilaganak es filozofiajanak logikaja es dinamikaja eltero). ezert a foszereplo idos korara meg volt gyozodve, hogy a leheto legjobb modon elte le az eletet, csak eppen nem tudja, hogy az melyik elet volt. es itt jon az utolso resze a film logikajanak: a foszereplo a filmben egy elmeleti fizikai hipotezisre hivatkozva allitja, hogy az univerzum tagulasa elemi kapcsolatban all az ido dimenziojaval, igy a tagulas megallasakor az ido is megall, majd a zsugorodasi fazisban minden visszafele jatszodik le. ez egyebkent egy valoban letezo kozmologiai hipotezis, persze messze nem biztos, hogy valos. de a film logikajat ez a hipotezis is kepezi. tehat adott egy foszereplo, akinek fogalma sincs, hogy elte le az eletet, de tudja, hogy a leheto legjobban, es tudja azt is, hogy idovel az univerzum eleri vegso fazisat, ahol aztan minden lejatszodik visszafele. ez pedig azt jelenti, hogy az invertalt ideju univerzumban mindenki mas, aki konvencionalis idoerzekelessel elt, ugy fogja visszafele leelni az eletet, hogy tudja, hogy mi lesz (mivel a multra emlekszik), es emellett nem is garantalt, hogy jo dontesek menten elte le az eletet. ez duplan rossz, mert unalmas is lesz, es szinte bizonyosan nem a legoptimalisabb lesz. ezzel szemben a foszereplonk eppen forditva van, hiszen nem tudja, hogy milyen lesz az elete forditott iranyban leelve, emellett viszont garantalt, hogy a leheto legjobb es legboldogabb lesz. ez duplan jo, mert izgalmas is lesz, es bizonyosan a legoptimalisabb lesz. az en esetemben ez nagyon mely filozofiai gondolatokat ebresztett bennem, hiszen pl. az ido, a kauzalitas es a szabadsag relacioira is felhivja a figyelmet. teny, hogy nem konnyu tema, de csak azert fikazni valamit, mert nem konnyu megerteni, nem tul bolcs dolog.
1/10
kaszikaport 2019 nov. 05. - 20:57:35 1/10
Hát aki szereti a nagyon elvont filmeket az nézze meg. Más ne.
4/10
Mike088 2017 okt. 16. - 17:12:15 4/10
Nekem nem tetszett. Az idõs úr visszaemlékezéseit több lehetséges alternetívával mutatja be ami számomra kifejezetten zavaró egy filmben. Miben hibáztunk, mi lett volna ha másképp döntünk, másképp választunk. Nekem ez sok. Talán azért mert nem igazán jönnek be az ilyen típusú filmek, ahol ennyire elágazó egy történet. Túl szürreális. Érteni értem mit akar mondani a film, mégsem tudtam élvezni. 10 /4
9/10
m3246 2017 júl. 01. - 02:25:27 9/10 Előzmény Andras Olah
segítek :) a probléma veled van.... a pontszám rendben...
9/10
m3246 2017 júl. 01. - 02:23:26 9/10
óhhh ez film több szempontból is nagy májerság :) oké lehet vontatott, lehet unalmas, meg akár sok minden lehet :) de baszki ki ne akaráná ugyanezt tudni??? a jó sok szar döntésed eredményét... hogy végül melyik is amelyik helyes és annak megfelelõen leélni a tyúkszaros életed.... zseniális és én nagyon bírom ezt a filmet... ez egy sima 9/10
elemes 2017 jan. 05. - 08:00:28 Előzmény toth_adee@freemail.hu
"50 percnél tovább nem tudtam nézni"

van errõl egy vicc.

– Nem értem, nem értem, nem értem! – hajtogatja a bóher [rabbinövendék] a Talmud fölé görnyedve.
– Mit nem értesz? Majd én megmagyarázom – mondja neki a társa.
toth_adee@freemail.hu 2016 szept. 04. - 18:36:38
Valaki mondja el pls., hogy mit kell ezen annyira érteni, mert én 50 percnél tovább nem tudtam nézni annyira 0 az egész. Unalmas, vontatott, közhelyes.
Andi9670 2016 szept. 03. - 21:28:29
Aki szerint szar vagy zagyvalèk az alapbòl nem èrti a filmet ennyi!
7/10
Andras Olah 2016 aug. 22. - 02:56:19 7/10
Kimondottan azért néztem meg, mert jó magas pontszámot kapott. Ehhez képest elég csalódott vagyok. Nekem ez a film sok hûhó semmiért. Azt a közhelyet, hogy a döntéseink hatással vannak az életünkre, köszönöm szépen, de én úgy tapasztaltam ez azért kicsit árnyaltabban mûködik. Az a vonal meg, hogy két hõsszerelmes nem találja meg egymást a nagy Ámerikában fájdalmasan holivúdi cselekményvezetés.
Nem értem mit ettek rajta annyira az emberek, nekem kicsit az az érzésem, hogy ezt a jól kivitelezett, mûvészinek álcázott romantikus darabot többen fel merik vállalni, mint egy szimpla szerelmi történetet, de lehet, hogy csak dühös vagyok, mert megetetett a nagyközönség.
eIemes 2016 febr. 22. - 14:21:26
A pillangóhatás "erkölcsi leckéje" talán az volt, hogy rövid távú célokról lemondva lehet igazán szép az élet.

A mrnobody pedig (szerntem) kb arra épült, hogy választanunk KELL.

A képi világa a kvantummechanika egyik jelenségét idézte: mielõtt a kvantumos objektumot megfigyeljük, a hullámfüggvénye által leírt összes lehetséges állapot koherens szuperpozíciójában van -- a megfigyeléssel azonban a kvantumos objektum bizonyos értelemben "választ", és ennek révén az addig sokféle lehetséges állapotot megengedõ hullámfüggvény redukálódik, és már csak a megfigyelt állapottal koherens állapotok részhalmazát tartalmazza. A fõszereplõ próbálta elkerülni, hogy választással csorbítsa a szabadságát...
10/10
Gabriella Csala 2016 febr. 22. - 12:53:17 10/10
Szerintem tökéletesen érthetõ volt a film. Az ötlet kiváló, a kivitelezés szintén. Ha figyeled a filmet akkor pontról pontra tudod hogy mi történt. Aki szerint rossz film, leginkább csak nem értette. Sokkal elfogadhatóbb magyarázata a pillangóhatásnak, mint maga a "Pillangóhatás" címû film. Részemrõl 10/10.
Liberum 2016 febr. 19. - 13:03:12 Előzmény nandelecki
Ne haragudj a sértõ "hangnemért".
Értem én, hogy mit írsz, de nem tudok veled egyetérteni. Szerintem a film nem csak próbálkozik filózni, hanem meg is teszi azt.
De elfogadom, hogy különbözik a véleményünk. A több kérdõjellel csak nyomatékosítani kívántam az értetlenségem .
Még egyszer elnézést a személyeskedésért!
eIemes 2016 febr. 08. - 10:31:56
Aranyos :-)
Stanislaw Lem idézettel válaszolnék: "Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs."
nandelecki 2016 febr. 08. - 10:23:58 Előzmény eIemes
Köszönöm a mélylélektani elemzést, csak nem pszichológus vagy ? Elképesztõen bölcs dolgokat írsz, felnyitottad a csipától összeragadt szemeim (irónia). Egy Paulo Coelho veszett el benned. Jó tanács: megfelelõ helyesírás, pontos szövegszerkesztés elsajátítása számodra még mindig fontos, 49 éves létedre is. Mond az neked valamit, hogy az itteni vélemények szubjektívek ? Szerintem akkor is zagyvalék, ha a fejed tetejére is állsz, hiába személyeskedsz.

Liberum
Mielõtt engem sértegetsz, elõtte legalább nézd már meg, hogy tényleg ezért regisztráltam-e be. Saját magadat járatod le az oktalanságoddal. Nem kell rengeteg felkiáltójelet, kérdõjelet írnod a mondat végére, egybõl is értem a mondat hangnemét. Szeretem a filozófiai jellegû filmeket, de ez a film csak próbálkozik filozofálni. Neked is leírom, mert gyanakszom csak sokadszorra értesz meg dolgokat; a vélemény szubjektív, én sem kezdtelek el sértegetni, mert neked annyira tetszik a film, magadat minõsíted ezzel. Ez a komment pedig csak reakció.
offtopic
Liberum 2016 jan. 16. - 17:19:46 Előzmény nandelecki
És beregisztráltál portra, hogy ezt leírhasd??
Az, hogy valami nem fogsz fel, nem jelenti, hogy zagyvalék !!!
Nem értem a matekot, de attól még tudom, hogy van értelme!
Filozófiai kérdések tömkelegét vitatja a film. A filozófiához pedig nem sok ember ért.
Rendkívül találó!
Ha kíváncsi típus vagy(kétlem) könnyen túl tudsz esni azon, hogy nagyjából fél órán át az sem derül ki, mirõl fog szólni!
Bár, ha ez a véleményed a filmrõl, akkor ez is marad.
" A füst apa szájából kijön, de vissza már nem megy"
eIemes 2016 jan. 09. - 16:17:26 Előzmény nandelecki
azért a rendezõ neve többet sejtet, mint zagyvalék.

talán csak túl fiatal vagy még.
pedig még lehetõséged van arra, hogy tanul mások példáján.
persze a legjobb iskola mindig maga az Élet.
de eben az iskolában nagyon magas a tandíj.
eIemes 2016 jan. 09. - 16:13:05
én már elég sokszor megnéztem :-)
és sokadjára is nagyon jónak találom.
ADIZS 2016 jan. 09. - 15:04:53
Csak azoknak ajánlanám, akik szeretik az elvont filmeket... és van türelmük (esetleg akarnak valami furcsát nézni)... én egyik halmazba sem esek bele igazán. 6/10
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu