Német pite

Bakancslistához adom
Sex Up - Jungs haben's auch nicht leicht
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német vígjáték, 92 perc, 2003

Értékelés:

18 szavazatból
Szerinted?

Ziege, Sven és Adam teljesen átlagos kamaszok, akik a serdülő korba érvén másra sem tudnak gondolni, mint hogy minél közelebb kerüljenek a másik nemhez. Sven-nek ugyan van barátnője, de a fiú valamiért tétovázik. Adam is nagyon gátlásos, mert van egy kínos problémája: ha lánnyal beszélget beindulnak nála a bélgázok... Egy rosszul sikerült éjszaka után azonban rájuk mosolyog a szerencse, egy trópusi virág formájában. A virág ugyanis egy nedvet termel, amit ha elfogyaszt az ember, pár perc eltelte után az első útjába eső emberrel ágyba bújik. A srácok először magukon próbálják ki, de kiválasztottjukat szem elől tévesztik, ennek pedig az lesz az eredménye, hogy Sven és Ziege egy viharos csók után egymásnak esik az iskolaudvaron... Adam közben egyre biztosabb benne, hogy számára Valerie az igazi, és amikor a lány becsönget nála, azt sem tudja mitévő legyen. A bűvös kivonatot vele ugyan nem sikerül megitatni, de így is érezni, hogy forr kettejük között a levegő. Végső kétségbeesésükben a fiúk azt tervelik ki, hogy a diszkóban megrendezésre kerülő Ki mit tud?-on az ingyen koktélba keverik a szexre serkentő lét. Számításuk szerint tíz óra után pár perccel fog hatni a szer, de ahhoz, hogy mindenki őket nézze a bűvös pillanatban, a színpadon kell állniuk. A triónak ezért be kell tanulniuk egy táncot.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
glowstone 2012 aug. 22. - 13:37:47 1/10
Állj! Akiknek azért nem tetszett a film,mert abban a tudatban van hogy ez egy Amerikai pite koppintás az téved.A magyarok fordították Német pitére.Semmi köze sincs az Ap.hez.Különben szerintem is gyenge film,mint a német filmek többsége.
7/10
jbaj 2010 jan. 04. - 20:30:06 7/10
Állat film...a két pasi lesmárolja egymást...
Jó film!!!!!!!!!!!
kevinspéci 2007 aug. 21. - 07:24:06 Előzmény Vikke
Fúú, ja, kegyetlen rossz. Mint a német tinivígjátékok mindegyike.
Vikke 2007 júl. 10. - 17:43:35
Ez egy ostobaság.
dodo 2006 jan. 03. - 21:34:29
egyébként még a vasárnapi filmhez kapcsiban amikor kijöttem a tusolás után a fürdõszobából és beléptem a szobám ajtaján épp 22.53-at mutatott!!!! aki figyelmesen követte a részleteket a filmben az tudhatja mit jelent ez az idõ:) ez volt a kedvenc részem:) csak azt nem értem h kis ismerettség után hogy tud 2 ember ennyire egymásba szeretni-hát persze!hisz ez csak egy film-itt minden lehetséges! alig ismerték egymást Ziege és a barna csaj-Sven régi csaja!:(
dodo 2006 jan. 01. - 22:58:31
hello mindenkinek:) nekem az elején a hányós rész egyáltalán nem tetszett:(de késõbb már tök izgis volt, fõleg mert anyira cuki benne Ziege -aki végül összejött Sven(a meleg csávó, a legmagasabb) csajával- mert annyira jól mozgott a Sex Machine dalra:-):D nem tudjátok mi a refrénje?!, soha nem értem:(
a red hair gyerektõl meg undorodom, Svent pedig sajnáltam, de a végén még jó hogy nem mutattak még1 buzernyákos csókot!!:-)elég volt szegény kis aranyos Ziege-val!
sza-sza 2006 jan. 01. - 18:41:07
Mikor megnéztem elõször akkor láttam csak , hogy ez a film kicsit igaz hogy hasonló az Amerikai pite címû filmhez de még így is egész jó ! meg fõleg az a rész amikor elõadják elõadásukat:::
szupi

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu