Nemzetközi Gastroblues Fesztivál 1993-2012

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 58 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az alig pár éve üzemelő atomerőmű árnyékában 20 évvel ezelőtt megszületett egy másik intézmény is, amit Pakssal lehet összekapcsolni - ez pedig a Gastroblues Fesztivál. A neve is pontosan jelezte: itt a minőségi - elsősorban blues zenével - finom ételek és italok párosultak - Magyarországon elsőként. Minden évben láthatta és hallhatta a közönség a hazai élvonal szereplőit, továbbá a szervezők gondot fordítottak arra is, hogy az utánpótlás tehetséges, nagy reményekre jogosító szereplői vagy akár a már elfelejtett zenészek, együttesek is fellépési lehetőséget kapjanak. Az eltelt két évtizedben a blues és a jazz hazájából, az Egyesült Államokból, a hard rock szülőföldjéről, Nagy-Britanniából és az öreg kontinens szinte valamennyi országából érkeztek muzsikusok, zenekarok a 2000-ben Gastroblues nevet felvett fesztiválra. A film összefoglalóját adja a húsz évnek, és mivel a fesztivál 3 éve támogatja a kárpátaljai viski magyar óvoda építését, a helyszínről is tudósítást ad.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?