Ólomlufi

Bakancslistához adom
Lead Balloon
angol vígjáték, 2006

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Ismerkedjenek meg Rick Spleennel, a kiégett íróval és dumaszínházi előadóval.
Céges események házigazdája, csevegős tévéműsorok vendége, olcsó DVD-k borítójának szereplője - hát nem ez az, amiről fiatal korában igazán álmodott. Ráadásul az idióta művészneve is rajta ragadt.
Akár azzal gyanúsítják, hogy felszedett pár kilót, akár azzal, hogy meleg, vagy esetleg azzal, hogy véletlenül megmérgezte egyik fellépőtársát, Rick (Jack Dee) csak egy rakat neurotikus tünettel, kicsinyes sérelmek felemlegetésével és szörnyű hazudozási hajlammal tud reagálni. Lássuk be, nem ez a siker receptje.
Állandó nyavalygásához hű társak serege asszisztál: többek között amerikai írótársa, a gyorsbeszédű Marty; birkatürelmű partnere, Mel; valamint felelőtlenségre hajlamos lánya, Sam. Aztán ott van még Magda, Rick napi ügyeinek kelet-európai képviselője, aki goromba és depresszív természetével egyedülállóan tehetségesen képes felidegesíteni Ricket; a tésztaképű tinédzser, Ben, vagyis Sam fiúja, a földkerekség legkevésbé motivált emberi lénye; és persze a helyi kávézó tulaja, Michael is, aki látszólag tökéletesen elmeháborodott.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?