Örök tél

Bakancslistához adom
Örök tél / Un éternel hiver
16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar történelmi dráma, 110 perc, 2018

Értékelés:

284 szavazatból
Szerinted?

1944 decemberében orosz katonák nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén, a sváb fiatalasszony - akinek férje a fronton harcol - kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. A táborban, a bányában embertelen körülmények vannak, keveset ér az emberi élet. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik, egy fogolytársának - a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak - akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek épp úgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon?
A Félvilág és A berni követ alkotóinak, Szász Attila rendezőnek és Köbli Norbert forgatókönyvírónak új filmje a 250 ezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül 100 ezren soha nem tértek haza.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
4/10
Oooo febr. 28. 19:40:07 4/10 Előzmény rövid
Igen.
rövid febr. 27. 21:41:30
Ajánlanám a hangmérnöknek, hogy nézze meg otthon tv-n! A film egyharmada, fele érthetetlen.Így a film is élvezhetetlenné válik?
bence1441 febr. 25. 22:22:25
katasztrofális hangmérnöki munka, a párbeszédek alig érthetőek, élvezhetetlen
10/10
sasszem9 febr. 25. 20:46:04 10/10 Előzmény Mark OH
Ugyanez a véleményem, mostani , sokszor eröltetett gyenge játékoknál sokkal hitelesebb, a Testről és Lélekről különben jó volt nagyon
10/10
sasszem9 febr. 25. 20:41:46 10/10 Előzmény Péterrrrrr
Egyetéetwk, láttam pár éve, és nagyon jó colt, a női főszereplő kiemelkedően jó és leköti az emebrt a történet
8/10
Nótárius 2022 júl. 14. - 02:16:06 8/10
Az eme rendkívül fontos film alapjául szolgáló valós történelmi tényekkel, azok emberi vonatkozásaival, tragédiáival, valamint gyötrelmes túlélési módjaival való szembesítés és feldolgozási igény mindenképpen méltó figyelmet és elismerést érdemel. Az ebből eredő pozitív előtételezéseimhez képest azonban, számomra több zavaró tényező miatt elmaradt a várt drámai hatás. Ám, az áldozatok emléke és az alkotók szándéka iránti tisztelettel, továbbá a jogos érzékenységekre való tekintettel, ehelyt eltekintek ezek részletezésétől. A silány minőségű hangtechnika ugyanakkor önmagában is jelentősen rontotta a film élményét. Ugyanis, amint azt már mások is szóvá tették, gyakorta tényleg nagyon rossz volt a szöveges érthetőség, olyannyira, hogy feliratozási híján, még a minőségi fejhallgatómmal sem mindig tudtam szó szerint követni egyes párbeszédeket.

Viszont az e filmbéli alakításáért méltán díjazott Gera Marina teljes átlényegülésű karakterazonosultsága valóban mindvégig lenyűgöző volt.
10/10
Péterrrrrr 2022 márc. 13. - 00:58:51 10/10 Előzmény euTanázia
Marina nagyot alakított, és megérdemelte a díjat. Nem értesz te ehhez, amint az ábra mutatja.
10/10
Péterrrrrr 2022 márc. 13. - 00:56:21 10/10
Nagyon jó film, és tényleg fantasztikusan játszott Gera Marina.
10/10
parduc100 2021 dec. 26. - 20:50:43 10/10
Örök tél: "Bár szokás Gulág-filmnek nevezni, valójában az Örök tél egy Gupvi-táborban játszódik. A különbség, hogy ide politikai foglyok helyett hadifoglyokat és internáltakat hurcoltak a szovjetek. A megszállt területek németsége kollektív bűnösnek számított, akiket „málenkij robot” címen összegyűjtöttek és jóvátételként dolgoztattak – ideológiai okok helyett itt a gazdaságiak domináltak. De mivel az Örök tél általánosságban állít emléket a szovjet munkatáborok áldozatainak, ez a megkülönböztetés másodlagos; ugyanakkor így talán még könnyebb is azonosulni a történet hőseivel, hiszen tökéletesen ártatlan, apolitikus, civil nők szenvedéstörténetét követhetjük nyomon."
...
Nekivágtam ennek is, miután az Asszony a fronton-nal totálisan elakadtam.. (én, aki Kinget olvasva nőtt fel horrorfilmeken) ...
Nem volt olyan szörnyű, mint képzeltem, és érdekes módon nem is a szenvedés volt szörnyű, sokkal inkább a feloldozás érintett meg..
ezt még Csányi elhízott vonásai sem mosták el :D
Szívhez szóló film, nagyon jó gárdával, a főhősnő Nemzetközi Emmy-díjat is kapott a játékáért. Ő alakítja Irént, aki a Csányi által megformált Rajmunddal izgalmas párost alkot.
Rajmund (Csányi Sándor) a szigorú és kegyetlennek tűnő, de rendkívül racionális szabályokban hisz, Irén empatikus, aki nehezen fogadja el a farkastörvényeket.

#spoiler: azért elküldtem Irént a végén a jóbúsba, amikor az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, és Rajmundot elszakította a családjától, aztán szépen faképnél hagyta :(


teljes film https://www.youtube.com/watch?v=zplekCNb5D8
sexykex 2021 dec. 05. - 08:50:29
Röviden csak annyit tudnék mondani, hogy volt jobb és remélhetőleg lesz jobb magyar film is. A sztálini Szovjetunióban nagy hagyománya volt már korábban is a koncentrációs táboroknak, ezért nem lepett meg, hogy a foglyul ejtett ellenséget ott marasztalták még pár évig. De az, hogy Magyarországról német származású nőket vigyenek ki dolgoztatni, kínozni és megölni, az megmagyarázhatatlan viszont tény. Ellentétben a tábori szerelemmel, ami mese.
Kuttyánszki 2021 nov. 26. - 14:31:00 Előzmény ligetiz51
Ahogy mondod! Gera Marina pl. sokat lefogyott a szerep kedvéért, egyszer olvastam is róla.
Kuttyánszki 2021 nov. 26. - 14:23:37 Előzmény Yuliusz
Igen, Csányi nem az a fajta férfi, akinek jót tenne az idő múlása, sőt, ellenkezőleg,. Egyre rondább lesz.
Azt sem nagyon értem, ilyen borzasztó beszéddel hogyan vehették fel a színművészetire.
És nem egy hű de nagy színész, Na jó, egy karakternek elmegy azért.

Ezt a filmet kétszer láttam és ha adják , még újra megnézem. De akkor majd közelebb ülök a TV-hez, hogy a feliratokat is lássam, a suttogásokat, motyogásokat is halljam...
Kuttyánszki 2021 nov. 26. - 14:13:49 Előzmény chumpitaz
Valószínűleg nem ok nélkül nem kapott díjat a Sorstalanság. Valószerűtlen ábrázolás, nagyon béna, tehetségtelen főszereplő.
Kuttyánszki 2021 nov. 26. - 14:09:44 Előzmény itsme1
Egyetértek. A Saul monoton, idegesítő film , béna alakítással....
5/10
Mike088 2021 nov. 15. - 23:59:28 5/10 Előzmény baromarc666
Számomra Marvel filmek felejthető szórakozást nyújtanak. Mivel mondhatni félprofi házimozirendszerem van a látvány és a hangzásvilág szempontjából megvan az élmény (jó popcorn mozik), de sose rajongtam ezekért a filmekért. Nekem pont a filmdráma a kedvenc műfajom, de abban ez a film messze van a top kategoriától. Rossz helyen kopogtatsz ha kategorizálni szeretnéd a filmes ízlésemet.
9/10
baromarc666 2021 okt. 23. - 21:38:10 9/10 Előzmény Mike088
Egy jó Marvel esetleg, nem?
5/10
Mike088 2021 szept. 07. - 21:09:45 5/10 Előzmény DeathAdder
Egyszer bátran meg lehet nézni, de számomra sem nyújtott kiemelkedőt a film. Mélyebb karakter ábrázolás, narrálás itt nincs ami igazán jól kiemeli a hasonló jellegű történelmi drámákat. Egy egyszerű kis sztori ami a szenvedés, és egy románc kialakulására épül sok kliséből építkezve. A filmdrámákkal szemben mindig nagyok az elvárásaim ezért számomra ez a film 5/10
9/10
itsme1 2021 máj. 04. - 08:34:23 9/10
Ez nagyon betalált nálam. Ha a Saul fia Oszkárt kapott, akkor ennek három járna.
Sumomo_ 2021 ápr. 23. - 18:47:01 Előzmény ligetiz51
Nálam is ezért az 1 pont levonás. Nehezen tudok egy duci foglyot elképzelni , még ha olyan ügyesen helyezkedik is.
Sumomo_ 2021 ápr. 23. - 18:43:56 Előzmény bakoszsolt
Nem tudom honnan vetted a számokat, mert a wikipédia szerint:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gulag

A Gulág Emlékbizottság honlapja szerint:

"1945-1947 között a magyar társadalom egyik legégetőbb kérdése a szövetséges hatalmak fogságába került katonai és polgári személyek sorsa és mielőbbi hazahozatala volt. Annál is inkább, mivel a második világháború alatti, 172 ezer km 2-es és 14,7 millió fős Magyarországról mintegy 300 ezer főnek a nyugati és 960 ezer-1 millió főnek – köztük mintegy 300 ezer civilnek – a szovjet (hadi)fogságsanyarú sorsa jutott osztályrészül. Hazánk mai területéről a szovjet (hadi)fogságba kerültek száma 600-700 ezer fő, akik közül mintegy 200 ezer főt civilként hurcoltak el."

http://www.beszedesmult.hu/tortenelmihatter/
Összes hozzászólás