Premier

Bakancslistához adom
Opening Night
angol játékfilm, 140 perc, 1977

Értékelés:

37 szavazatból
Szerinted?

Myrtle Gordon ünnepelt sztár, akinek nincs családja, férje, gyerekei, az ő élete, sőt lételeme a színház és a siker. Pályafutása hirtelen fordulatot vesz, amikor szemtanúja lesz egy rajongója véletlen halálának. A tragédia súlyos válságba taszítja a színésznőt, és gyökeresen megváltoztatja az életét. A színház egyre jobban összekeveredik magánszférájával, ezt fokozza, hogy darabbeli partnere, aki régi szeretőjét játssza, régebben valóban a szeretője volt; a rendező pedig ugyanolyan atyailag próbál gondoskodni róla a próbák alatt, mint a színházon kívül. Sőt mi több, szerepe szerint egy olyan nőt játszik, aki hasonlóan súlyos lelki válságon megy keresztül. Myrtle először érzi úgy, hogy kikerült a sztároknak járó védett fészekből, és nyitott szemmel csodálkozik a világra, miközben előtörnek eddig elfojtott érzelmei...
Színház a filmben - Cassavetes ezt a bonyolult konstrukciót választotta legösszetettebb filmje keretéül, ahol a nézőpontok megsokszorozódva, gyakran egymásnak ellent mondva árnyalják a krízisből kiutat kereső női lélek portréját.
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Szereplők

Myrtle Gordon
Manny Victor
Maurice Adams
Sarah Goode
David Samuels

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
Trivia Showtime 2019 jan. 03. - 20:55:45 Előzmény alex4427
...örülök, de azért maradjunk annyiban, hogy Hajdu Szabolcsnak még jócskán akadna tanulnivalója Cassavetes-től...
10/10
Vídiafej 2019 jan. 03. - 19:05:14 10/10
Cassavetes alap
Ford Mustang 2011 júl. 12. - 16:02:07
Már rég nem, de a címe természetesen igen.
balazs0729 2009 febr. 25. - 16:05:43
abszolút
alex4427 2008 júl. 27. - 18:35:28
Egy 40-45 körüli nõ (ráadásul színésznõ!) életének kritikus szakasza. Már mindent tud, már mindent elért, éppen "csak" az élete nincs rendben: már nem tud örülni, már nem tud lelkesedni. Szeretni is inkább csak magát szereti. (Azt sem túlzottan.)
Teljes csõd és depresszió. De ha kimegy a színpadra - Õ a király(nõ)! A színházban nem ismer kompromisszumot, pláne, megalkuvást!
Remekmû! (Zárójel: Hajdu Szabolcs egyik kedvenc filmje. Talán az Off Hollywood -ot is megihlette a Premier!)
10/10
Redfield 2008 febr. 05. - 07:34:35 10/10 Előzmény efes
Na ha színésznek megyek, és jutok is valameddig, majd ügyelek, hogy kivétel legyek. :)
efes 2008 jan. 29. - 18:47:08
hát, igen, ebbõl a szempontból a mai színházi világ elég legymatag, ma a pénz, a biztos szerzõdés a lényeg. nem (nagyon) isznak a mai színészek, legalábbis azok, akik sokat dolgoznak... így nem is mennek bele éles helyzetekbe, súrlódásokba, ennek eredméyne viszont az egyre lélektelenebbé váló színjátszás, az unalmas színház. azért vannak ritkán kivételek, hála az égnek.
kocamama 2008 jan. 29. - 17:54:26
Igen, Miss Gordon önmagát alakította, saját hiteles lényét dobta ki a színpadra. Ami a belsõ énjét illeti tényleg nem kötött semmiféle kompromisszumot, nem tûrt magán álarcokat. Viszont nekünk -a külsõ világunkat illetõen- meg kell kötni kompromisszumainkat. Kétlem, hogy a mai színházi világ ilyen egyéniségeket elfogadna.Lásd Latinovits sorsát.Egy bizonyos: vágyak, szenvedélyek nélkül nem lehet élni, ezeket egyszerûen ki kell égetnie az embernek önmagából, a tudattalannak tudatossá kell válnia, különben nincs katarzis, megtisztulás.
efes 2008 jan. 29. - 17:37:58
ritka egyetértés, valóban remekmû, szerintem is.

cassavetes ha lehet, nagyobb lélekboncolgató, mint bergman. itt felesége, a nagy színésznõ volt a célkeresztben. gena rowlands a valóságban is felesége volt cassavetesnek. azonban a zseniális nem is cassavetes és rowlands brutális játéka, hanem az a finom egybecsúsztatása a való életnek és a színpadi dráma belsõ valóságának a filmben, shakespeare nyomán: "színház az egész világ..." a rowlands alakította színésznõ, myrtle gordon nem is bukhatott volna meg a premieren, hiszen önmagát játszotta, a szerep önmaga volt. mintha róla írták volna a darabot.

a teljes megértéshez hozzátartozik, hogy cassavetes és baráti köre (rowlands, gazzarra, peter 'columbo' falk) ahhoz a híres lee strassberg-féle actor's studio növendékei voltak, amely köszönhetjük azt a totális színjátszást, amelyet annyiszor csodáltunk amerikai filmekben. ez az, amikor robert de niro 30 kilót hízik, majd 20at fogy egy szerep kedvéért, az amikor al pacino szintén egy szerepért megtanul folyékonyan kubai akcentussal beszélni amerikai-angolul. cassavetesék is ezt a szereppel való tökéletes azonosulást játszák, mélyen pszichologikus megközelítéssel, csak õk elsõsorban magukra figyelnek, a saját érzelmeikrõl készítenek (-tettek) filmeket, a szeretetrõl, szerelemrõl, életrõl, játékról, halálról.

január 29-én az m2 délután kettõ körül kezdte el vetíteni ezt a mély és nehéz filmet, KINEK ????(rajtam kívül), kérdem én?! miközbe este "filmidõben" gagyi békategóriás krimikkel riasztja el hajdan igényes filmekkel odaszoktatott nézõit. milyen dilettantizmus van ott már???
kocamama 2007 dec. 18. - 23:05:35 Előzmény Redfield
Tényleg remekmû, az emberi gyarlóság keresztmetszete. Gena Rowlands óriási dobása.
10/10
Redfield 2007 márc. 20. - 01:06:10 10/10
Nem csalódtam benne! Csodálatos hatású film! Kötelezõ darab!
10/10
Redfield 2007 márc. 19. - 22:11:11 10/10
A filmnek körülbelül az egynegyedénél tartok, de már késztetést éreztem, hogy írjak ide. Akkor is fogok, ha véget ért, de meg kell mondjam nagyon nagy hatással van rám. Eddig, ebben a fél órában már olyan dolgok kerültek elém, mint nézõ elé, amik kegyetlenül az ember lelkébe vájnak. Realisztikusan mutatja be a színészek a szín-világ valódi és ál-arcát is. Bemutatja a vívódásokat, a hazugságokat, a gyötrelmet, és mindent ami benne van. Az alakítások kifogástalanok, állatira csodálkozom, hogy nem nyert díjat. :) (persze még az eleje felé vagyok, de...) szóval a rendezés nagyon sajátos, nehéz hozzászokni a kamerakezeléshez, de mindenképp sajátos, és semmiképp sem elcsépelt. Azt hiszem találtam egy filmet, aminek már az egynegyedénél kijelenthetem, és biztosnak érzem magam, hogy a végén is ugyanígy mondhatom: ez egy IGAZI FILM! remélem remekmûnek mondhatom majd késõbb is.