Régimódi történet

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar színházi felvétel, 160 perc, 1982

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

Szabó Magda családregényének főhőse Jablonczay Lenke, a szép és tehetséges lány, aki képtelen kitörni életének szűk korlátai közül, s így a századvégi asszonyok hagyományos sorsa vár rá. Ennek következtében nem teljesíthette a vele született nagyszerű lehetőséget. Életének 82 évéből voltaképpen 33 évet élt, mert addig kísérte a félénk reménység, hogy járhatja önálló útját, de már akkor tudomásul kellett vennie, hogy nem juthat osztályrészéül a regényekből ismert, a gyerekkortól a sírig tartó gyönyörű szerelem és nem lehet sem zongoraművésznő, sem pedig író. A dédnagymama, Rickl Mária hiteles dzsentri alakját tökéletesen mutatja be, aki okos, hideg, zsugori, kíméletlenségében önmagát és szeretteit is elpusztítja. A magyar dzsentri társadalom bukását a két Jablonczay testesíti meg, valamint a sorsa ellen újra meg újra lázadó Gacsáry Emma, az oly sokáig idegennek, gyűlöletesnek, megérthetetlennek látszó nagymama.

Stáblista:

Szereplők

Rickl Mária, a Kismester utcai ház lakója
Jablonczay Lenke, az unokája
Jablonczay Kálmán, a férje
Gizella, gyermeke
Margit, gyermeke
Kálmánka, gyermeke
Klári, Mindenes cseléd
Bányai Rákhel, a Gacsáry ház lakója
Nánássyné
Csonádyné
Stenzinger Géza
Aness, szobalány
Stilmungus Mária, szegény Iskolanővér
Aloysia nővér
Charitas nővér
Alföldi úr, táncmester
Majtényi Béla
Ifj. Hoffer József
Hofferné
Géreczné
Idősebb Hoffer József, a Kismester utcai ház látogatója
Dudek Ferdinánd
Apát-plébános

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
nagylabu 2017 dec. 09. - 10:20:43
Bocsánat : Schütz Ila...
nagylabu 2017 dec. 09. - 10:19:26
Az elõadást a Sulyok Mária-Almási Éva-Sütz Ila trió vitte a vállán. Természetesen Márkus László is jó volt, de a szerepe kevesebb lehetõséget adott az alakításra.

A stáblistában téves, hogy Alföldi táncmestert Szerednyey Béla játszotta - valójában Márton András volt - igaz, Szerednyey is ott volt, csak más szerepben.
s4nlara 2015 jan. 27. - 01:30:06
Nos az elõadás itt-ott régimódi volt (szóval nem tetszett), de a lényeg az nagyon is jól lett elõadva. Sulyok Mária fenséges. Gondolkoztam, melyik szó illik rá leginkább. Ízig-vérig Mari néni.
Márkus Lászlóhoz szerintem nem illik a magyaros, lumpoló dzsentri szerep.
Sárvári Gyõzõ számomra ismeretlen, de ahogy nézem a portot, nem játszott sokat.
Gáti Oszkár hajjal... nos ez is újdonság volt számomra :)
Érdekes kérdést vet fel a történet. A nõk szerepvállalását. Szerelembõl házasodni ma már tipikus. Pénzbõl házasodni meg inkább a butácska nõk szoktak, akiket meg lehet venni.
De talán régen is az igazán öntudatosak nem bírták elviselni az utálatos férjeiket. Vagy legalább rövid pórázon kell tartani õket. Ez a történet példa arra, hogy a nõk hatalma régen sem volt kicsi.
10/10
offtopic
andi 56 2015 jan. 25. - 12:37:01 10/10 Előzmény zinajda
Nekem is tetszene, ha nem hétköznap, hanem szombaton vetítenék. Nem tudom megnézni, mert éjszakás leszek!!!!!
10/10
zinajda 2014 ápr. 02. - 20:30:36 10/10 Előzmény norton15
Nekem meg nagyon tetszett, a többi színházi közvetítést is ehhez az elõadáshoz hasonlítom. Azok jóval gyengébbek.
norton15 2007 okt. 21. - 16:28:51
Nekem nem tetszett, kész, ennyi!
hhgygy 2007 okt. 21. - 10:25:03 Előzmény norton15
Tegnap néztük meg VHS-rõl. Színvonalas elõadás, jó színészekkel.
norton15 2007 szept. 19. - 06:38:12
Ja, én azt hittem, hogy a filmsorozatról szól! Bocsi.
norton15 2007 szept. 18. - 16:12:20
Nem is arra értettem, csak a sztorira.
perry 2007 szept. 18. - 15:55:06 Előzmény norton15
Bocsesz Norton 15, ez nem sokat von le a szinészi játékból :)
norton15 2007 szept. 11. - 14:47:16
Annyira nem jó. Olvastam a könyvet, így csalódtam benne, mert itt csak egyetlen momentum volt kiemelve.
perry 2007 szept. 11. - 06:59:56
Csak ajánlani tudom ,talán már sokan nem is emlékeznek Sulyok Mária fantasztikus játékára, Márkus sziporkázó talentumára. Mára már színház történeti érdekességé nemesedett.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás