Rideg valóság

Bakancslistához adom
Hard Ground
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai western, 90 perc, 2003

Értékelés:

28 szavazatból
Szerinted?

A vadnyugat legvadabb hajszája. Újabb foglyokat vezetnek megkötözve a rettegett yumai börtön poklába. A foglyok közt van John McKay, akit 10 évre ítéltek el önvédelemből elkövetett gyilkosságért. A menetből két embernek sikerül kereket oldania útközben: egy McCordy nevű fegyencnek és a gonosz Billy Bucklinnak, aki annyi bűnt követett el, hogy felsorolni is hosszú lenne és akit 99 évre ítéltek el. Nate Hutchinson seriff ezek után mindenképp Bucklin fejét akarja. Szabadságáért cserébe megbízza McKay-t a feladattal, és még fiával is hajlandó újra összehozni, akit ő nevelt, amióta apja a rács mögé került. Eközben Bucklin emberei sem tétlenkednek. Kirabolnak egy széfet, lelőnek két bányászt és kiszabadítanak egy veszedelmes gyilkost a börtönből. Hutch-nak és McKaynek is meg kell szerveznie saját bandáját, melyben McKay fia is helyt kap, aki hajlandó az életét kockáztatni rég nem látott apjáért. Nehéz dolguk lesz, mert Bucklin újabban a mexikói határvidéken élő lázadókkal szövetkezik egy független állam létrehozására, mely az ártatlanok vérére és lopott aranyra épül.

Stáblista:

Szereplők

John McKay
Nate Hutchinson
Billy Bucklin
Joshua McKay
Liz Kennedy

Hozzászólások

Szerinted?
árvácskácska 2015 márc. 30. - 22:22:19
másnaposan, kilugozott aggyal talán nézhetõ.
de ha észnél vagy...azok a magas röptû párbeszédek...ááá inni kell hozzá, h elviseld
Ford Mustang 2011 júl. 19. - 17:22:34 Előzmény Vadrenalin
Így van.
3/10
Vadrenalin 2010 júl. 08. - 14:47:24 3/10
Hallmark produkció. Belenézve olyan is: korrekt western, de minden egyéniség nélkül, ami viszont az én szememben elengedhetetlen feltétele lenne annak, hogy egy westernt végignézzek a 21. században.
9/10
toshiba321 2010 febr. 28. - 19:08:49 9/10 Előzmény Rahar
hát akkor ne nézz westernt amúgy szerintem nem rossz film
4/10
Rahar 2010 jan. 24. - 17:02:35 4/10
Nekem nem tetszik, unalmas alaptörténet, kiszámítható cselekményvezetés, a színészek játéka változó, a képi megvalósítás gyenge. Számomra unalmas és vontatott, a nagy lelki gyötrelmek a semmin. Engem egyáltalán nem fogott meg ez a film. Aki szereti az izgalmas western filmeket az ne nézze meg mert ez egyáltalán nem izgalmas. 10 pontból 4 pontra értékeltem.
9/10
toshiba321 2010 jan. 03. - 21:29:18 9/10 Előzmény twillight
ami igaz az igaz
9/10
twillight 2009 nov. 13. - 22:38:48 9/10
Tényleg jó kis film.
9/10
toshiba321 2009 szept. 06. - 14:31:43 9/10
nem rossz film elõször azt hittem hogy unalmas lesz de aztán nagyon bejött ez a film is aki szereti a westernt annak ez a film is be fog jönni.
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu