Film

Róma ege alatt

/Sotto il cielo di Roma/
olasz-német életrajzi film, 200 perc, 2010 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

Eugeni Pacellit 1939. március 2-án választották pápává. XII. Piusz első megnyilatkozásában a békéért emelte fel szavát, mert tisztában volt vele, hogy nemsokára kitör a II. világháború. Két hét sem telt el, amikor Németország lerohanta Csehszlovákiát. 1941-ben pedig segélybizottságot létesített. A háború befejeztével anyagi támogatással járult hozzá az újjáépítéshez, a földönfutókká letteknek vagonszámra juttatta az adományokat. Legbátrabb tette azonban a zsidók védelme volt, a római kolostorokban és a Vatikánban több mint ötezer üldözöttnek biztosított menedéket. A film története Rómában kezdődik 1943. július 19-én, amikor a nácik lebombázzák és elfoglalják Rómát. Sokan esnek áldozatául, sokan egyedül maradnak vagy elhurcolják a családját. Az emberek jó részét kolostorokban rejtik el. Miriam élete is veszteségekkel teli, apját és öccsét úgy hiszi, elhurcolták, csak Davide segítségére számíthat.

Egyéb epizódok:

Stáblista:


Vélemény:

2016 szept. 29. - 00:04:23
2016 szept. 29. - 00:04:23
Egy kis hiba van a felvezetõ szövegben,a németek sosem bombázták Rómát,csak megszállták!
2016 jún. 27. - 16:41:52
2016 jún. 27. - 16:41:52
Kétrészes, igen gyenge kísérõ történetbe bújtatott XII. Pius-apológia, már-már dicshimnusz a pápa háború alatti zsidómentõ tevékenységérõl. Azóta (2015) Az igazság árnyalatai címmel elkészült az a film, -Lia Marabini munkája- amely a pápát immár mint a "Vatikán Schindlerét", 800.000 (!) zsidó megmentõjeként mutatja be. A Róma ege alatt c. opusz ennél legalább szerényebb és bár egész halványan, de említést tesz XII.Pius háború alatti következetesen semleges magatartásáról azazhogy (nyíltan) egyik oldal mellett/ellen s e m foglalt állást. A film természetesen alapos szájbarágással meg is magyarázza eme semleges viszonyulás "indokát", ami kb. úgy foglalható össze, hogy mindenfajta nyilvános fellépés, elítélés "csak rontott volna a helyzeten".
2016 jún. 23. - 09:07:37
2016 jún. 23. - 09:07:37
Örülök h fel tudtad venni és tetszett. Még nem láttam az 1. részt sem, de a ma éjjelit is felvettem.
Most látom, itt és ma még megnézhetõ online az 1. rész:

http://www.mediaklikk.hu/2016/06/14/roma-ege-alatt/

Ha idõben olvasod ezt az üzenetet: rajta! :)
2016 jún. 23. - 08:09:31
2016 jún. 23. - 08:09:31
Remek film! Most néztem meg, és még teljesen a hatása alatt vagyok. Azt változatlanul sajnálom, hogy az elsõ részrõl lemaradtam, de talán majd valahol valamikor...
Ha érdekel valakit a téma, akkor ajánlom a Megtorlás címû szintén remek filmet, ami a "Róma ege alatt"-ban érintett Via Rasella-i merényletrõl és az azt követõ megtorlásról szól (ami sajnos szó szerint igaz történet).
2016 jún. 17. - 16:57:12
2016 jún. 17. - 16:57:12
Nagyon bánatos vagyok, mert bár a jövõ heti rádióújságban bejelöltem a filmet, most derült ki számomra, hogy ez már a második rész lesz, úgyhogy az elsõrõl lemaradtam, hacsak valamikor valahol nem vetítik majd. A másodikat feltétlen felveszem (mivel embertelen késõn lesz), remélem úgy is érthetõ és követhetõ lesz számomra, hogy az elsõt nem láttam.
A leírás alapján jónak tûnik, és Ettore Bassi az egyik kedvenc olasz színészem.
2016 jún. 16. - 09:46:47
2016 jún. 16. - 09:46:47
Elsõ részt ma éjjel vetítették a Dunán, felvettem. 2. rész 22-én 23h55-kor, érdeklõdve várom.