Saeed Armaghani

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 29 perc, 2010

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Saeed Armaghani 1962-ben született Iránban, profi kosárlabda-pályafutását hazájában kezdte, de az 1988/89-es szezonban a budapesti MAFC játékosa volt. Játékos-pályafutása befejezése után edzőként kezdett dolgozni, a Gysev-Ringa női kosárlabdacsapata irányításával érte el fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét, megnyerte a Ronchetti-kupát. A győri együttes, amelyben Armaghani sokszoros válogatott felesége, Balogh Judit is játszott, Armaghani edzősködése alatt megszerezte második bajnoki címét is. A Magyarországon eltöltött időszak után a szakember dolgozott Ausztriában, majd Irán férfiválogatottját is irányította. A válogatottnál új csapatot kezdett építeni, de mivel a szövetségben elnökváltás történt, Armaghani nem folytathatta a munkát. Ezt követően Saeed Armaghani dolgozott klubedzőként Teheránban, majd visszatért Magyarországra, a Vasas szakmai igazgatója lett.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?