Segítség, karácsony!

Bakancslistához adom
Mixed Nuts
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 93 perc, 1994

Értékelés:

166 szavazatból
Szerinted?

Már csak néhány óra, és az otthonokban kigyúlnak a karácsonyi fények, amikor Philip és odaadó munkatársai körül úgy tűnik minden kizökken a rendes kerékvágásából. Az öngyilkosokra specializálódott lelki segélyszolgálat vezetője, a kissé ügyefogyott, ám jólelkű Philip soha nem veszíti el optimizmusát. Még most sem, amikor lapátra tette a menyasszonya, miközben az irodáját éppen fel akarják számolni, és segélyszolgálatának munkatársai maguk szorulnak rá a lelki segélyre. Percek alatt mindenen úrrá lesz a zűrzavar, s történik mindez Szenteste, amikor a kétségbeesettek még szerencsétlenebbnek érzik magukat, és nem marad más hátra, mint reménykedve a telefon után nyúlni. Bizony, a szeretet ünnepe is lehet ilyen zaklatott, különösen ebben a romantikus komédiában, mely olyan komoly témákat jár körül, mint élet és halál, szerelem, születés és a mézeskalács.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Xxy92 jún. 05. 22:24:18 8/10
Június 6. - Kedd
23:00 VIASAT6

Emlékszem, nagy meglepetésemre a TV2 vetítette úgy 10-12 éve Dec. 25-én. Megfogott akkor: nem-szokványos emberek nem-szokványos története. Most pedig biztos bennem van a hiba, de nekem nehezemre esik júniusban karácsonyi filmeket nézni. Mert bár a Karácsonyon kívül sok más mondanivalója is van e filmnek, a keretet mégis csak az ünnep adja. Ez kb. olyan mint elmenni a McDonald's-ba meginni egy kávét: jó-jó az a kávé, de valahogy ott többre vágyik az ember. Remélem, rálelek majd decemberben is erre a szép és értékes filmre!
10/10
Vik máj. 12. 15:11:44 10/10
Zseniális a film, a színészek nagyon ott vannak. Akinek nincs humorérzéke ne nézze.
4/10
Dörflinger 2022 dec. 26. - 18:37:44 4/10
Eléggé erőltetett gagyi ez a film. Az eleje még csak-csak valamelyest szórakoztató, de egy idő után már inkább idegesítően túljátszott. Ahogy haladunk a vége felé, űgy süllyed a színvonal. Főleg Adam Sandler nyivákolása verte ki nálam a biztosítékot, akit valamiért (talán az elcseszett szinkronhangok miatt) születésem óta rühellek. 4/10
5/10
The Cortez 2022 dec. 26. - 01:16:37 5/10
Őrült karácsonyi vígjáték, ami egy francia komédia remake-je. A film annyira szar, hogy már jó. A színészek itt úgy adják elő magukat, mintha egy Tom & Jerry-kaliberű rajzfilmnek lennének a szereplői. Közülük Liev Schreiber és meglepő módon, Adam Sandler a legszórakoztatóbbak, bár ők is inkább csak annyira rosszak, hogy már kiválóak. Rengeteg a ripacskodás, a szánalmaskodás, de ezek mellett elborult ötletekkel, meg 1-2 olyan jelenettel + szöveggel szolgál a film, melyeken hangosan fel lehet röhögni.
10/10
Marton12 2020 dec. 23. - 20:15:07 10/10
Nagyon jó film. Lehetett rajta nevetni és kikapcsolódni. Régen elkezdtem nézni, de nem igazán tetszett, meg nem értettem. De tegnap mikor megnéztem, akkor mondom, hogy na ezt nagy kár lett volna kihagyni. Csak ajánlani tudom.
10/10
méregfog 2020 nov. 17. - 15:37:13 10/10
Minden jó benne. Kellemes karácsonyi film kitűnő színészekkel. Igazán hangulatos darab. Egyértelműen a legjobbak közé tartozik nálam a karácsonyi mozik között.
10/10
jbaj 2018 dec. 15. - 11:26:04 10/10
Az egyik kedvenc karácsonyi filmem! Annyira kellemes és szórakoztató! Steve Martin megunhatatlan és tetszik, hogy belecsempésztek egy kis LMBT szálat is. Külön jó pont! - Nagyon örülök neki, hogy már HD-ben is élvezhetem az ncore jóvoltából! Köszönöm a feltöltést és KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! :)
10/10
BlueTT 2018 okt. 22. - 03:50:16 10/10
Tragikomédia. Nemcsak karácsonyra.
littleg11 2018 jan. 06. - 17:33:13
(2018.01.06, SZO, 14:50) Az utóbbi években nálunk nincs karácsony "Segítség karácsony" nélkül. Nora Ephron rendezõnõ szuper vígjátékokat tudhat(ott) magáénak, és a stáblista is magáért beszél... Ez az a film, amiben még Adam Sandler karaktere is "megbocsátható", Steve Martin, Rita Wilson, Anthony LaPaglia, Juliette Lewis pedig egyszerûen tökéletesek. Minden megnézés alkalmával felfedezünk egy-egy új részletet. Maga a film szépen fel van építva, ügyesen bontakozik ki, és természetesen a katarzis sem maradhat el. Aki egy kicsit is szereti a romantikus vígjátékokat és a karácsonyi filmeket, az ne várjon tovább, nem fog csalódni.
barna pólós 2015 dec. 19. - 15:47:32
Nekem is az egyik kedvenc filmem. Szerintem az a legjobb rész, amikor Sandler énekel. Tele van jó poénokkal a film.
far vik 2011 dec. 26. - 17:27:55 Előzmény Kiccike
Igen, igen! Rongyosra röhögtem magam rajta, gyakorlatilag miatta érdemes megnézni, + Sandler
dantonb 2011 dec. 25. - 21:30:51
Belenéztem tegnap,és mielött elaludtam eléggé túljátszottnak tünt a poénkodás.
offtopic
Ford Mustang 2011 dec. 25. - 01:57:40
Pár nevet kihagytak igen. Nem gyakori egyébként az eset.
Kiccike 2011 dec. 24. - 23:58:16 Előzmény Ford Mustang
A port helyében én azért hagytam volna helyet a szereposztásban Liev Schreibernek is...
Ford Mustang 2011 dec. 23. - 04:05:00
Kétség kívül a legjobbak között van, köszönhetõen Steve Martinnak, nagyszerû komikus.
10/10
Krájcsek 2011 dec. 22. - 14:12:21 10/10
Imádom ezt a filmet,szerintem ez a legjobb karácsonyi vígjáték.
czimeragi 2011 dec. 11. - 12:52:57
Egyszerûen imádom és szólnék a rajongóknak,hogy megint a FEM3-on lesz 2011.12. 25-én 21.45-kor.Van e ennél jobb karácsony film?Biztos,de nem érdekel:)
gaberno 2011 jan. 27. - 12:08:24
Hali,nekem megvan ncore-on,ha vagy le tudod szedni,ha nem írj gaberno@gmail.com
10/10
kocka16 2011 jan. 22. - 20:10:29 10/10
Hát ez nagyon nagy vt!
8/10
Compiler 2010 dec. 26. - 18:53:53 8/10 Előzmény kts5
Tegnap adták le a FEM3-on. Jó volt mint mindig :)
Összes hozzászólás