Székelyföldi szolgasorsok

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 59 perc, 2004

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A szolgaság intézményének régi hagyományai vannak Erdély-szerte, így Székelyföldön is. A századfordulón például Kibéd község lakosságának több mint fele szolgált, illetve volt cseléd gyermekkorában. Ennek részben gazdasági okai is voltak.

A Fülöp testvérek története 1999-ben kezdődik, amikor Levente gyermekként került el Atyhára szolgának, és 2004-ben, felnőtté válásával fejeződik be. Levente, majd később testvére, Csaba sorsán keresztül ismerjük meg a modernkori szolgaság helyhezkötő, s abból kibontakozni nem tudó történetét. A két testvér erős igyekezete és akarata vajon elég lesz-e a szolgaságtól való elszakadáshoz? Közben felvették a kapcsolatot még két testvérükkel, akik jobb körülmények között élnek és tanulhatnak. Sikerül-e együtt a négy testvérnek az élet-kezdés, a szülőktől elhagyatottan?
Levente mondja: "Én azt gondolom, hogy továbbra is dolgozok, és küzdök az életért".

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • 36. Magyar Filmszemle

    2005
    Diákzsűri különdíja (dokumentum kategória): Moharos Attila

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
❦W͞α͟я͟и͞єя✾⁑✰ŞŦΔŘ✰⁎⁑ 2022 aug. 06. - 11:58:38 10/10
Aki szereti a dokumentum filmeket főleg Erdélyről mindenképpen nézze meg!
Elismerés az alkotóknak!