Szél támad

Bakancslistához adom
Kaze tachinu / The Wind Rises
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott japán animációs film, 126 perc, 2013

Értékelés:

35 szavazatból
Szerinted?

Hayao Miyazaki a japán animációs műfaj legismertebb művésze, akinek egész életművét rendkívüli rajongással követi a közönség. Utolsóként beharangozott filmje, a Szél támad a repülés motívumát járja körbe.
Jiro arról álmodik, hogy repülőgépeket tervez. Mivel gyerekkorától erős szemüveget hord, és emiatt reménytelen, hogy pilóta legyen belőle, 1927-ben csatlakozik a legnagyobb japán repülőgéptervező mérnökcsapathoz. Tehetségét korán felfedezik, és a világ legelismertebb tervezői között tartják számon, majd egész életében óriási lendülettel dolgozik a repülés technológiai fejlesztésén. A film élete krónikája, és mindazon eseményeké, amelyek komoly hatással voltak rá: az 1923-as nagy földrengés, a gazdasági válság, a tuberkolózis-járvány, vagy Japán bekapcsolódása a világháborúba. Megismerjük Jiro szerelmét is, Naokót, illetve kollégáját, Honjót, akivel mély barátságot szőnek.
Bemutató dátuma: 2014. június 19. Forgalmazó: Cirko Film

Stáblista:

Szereplők

Jirô Horikoshi hangja
Kayo Horikoshi hangja
Hattori hangja
Honjô hangja
Naoko Satomi hangja
Satomi hangja
Kurokawa hangja

Alkotók

Díjak és jelölések

  • Golden Globe-díj

    2014
    Legjobb idegennyelvű film jelölés
  • Oscar-díj

    2014
    Legjobb animációs film jelölés
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

    2013
    Arany Oroszlán jelölés: Hayao Miyazaki

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
kobax 2015 jan. 05. - 22:00:17 9/10
Nagyon szép kis film, tényleg szép történettel, szerethetõ karakterekkel.
Akár egy valós személy önéletrajzának rajzfilm adaptációja is lehetne (nem tudom, hogy mennyi valós esetleg belõle a nyilvánvalóan valódi történelmi eseményeken kívül; nem néztem utána)!
Tipikusan felnõtteknek való rajzfilm.
Ajánlott.
Mondjuk az ***SPOLIER*** olasz tervezõvel való álom-utazások nekem kicsit sok volt, ezért a mínusz egy pont. ***SPOLIER VÉGE***
9/10 p.
Inu 2014 okt. 18. - 19:26:56 Előzmény herbary69
Köszönöm a válaszod és a jó ötleteket.
Örülök, hogy ilyen szépen jellemezted a filmet, én is erre az élményre számítok. :)
10/10
herbary69 2014 okt. 17. - 22:42:06 10/10 Előzmény Inu
Ami azt illeti, én is moziban néztem meg, méghozzá szeptember közepe táján és október elején, így akkor még biztos volt vetítés a budapesti mozikban. (Igen, kétszer is, mert nagyon tetszett!) Mostantól alighanem vadászni kell rá, mert a legtöbb mozi profiljába sajnos nem az ilyen jellegû filmek tatoznak. Talán segít, ha használod a port.hu-n az értesítés funkciót, mert akkor küldenek az email címedre egy levelet, ha bárhol mûsorra tûzik. Kisebb filmklubokban is számítani lehet a mû felbukkanására, pl. a Godot Filmklubban tervbe van véve a bemutatása, illetve a Magyar Anime Társaság vetítésein is gyakorta elõfordulnak Miyazaki filmek, szóval azért nem teljesen reménytelen a dolog.

Egyébként ez egy csodaszép alkotás, festmény szépségû lenyûgözõ képekkel, megdöbbentõ hanghatásokkal, társadalompolitikai vonatkozásokkal, természeti metaforákkal, számos finom utalással a rendezõ korábbi filmjére. És mindezek mellé még egy szívbe markoló, szomorú szerelmi történetet is kapunk. Egyszóval egy kiforrott remekmû, mindenkinek csak ajánlani tudom. 10/10
Inu 2014 okt. 11. - 11:24:14
A bemutatóját láttam, és már az elvarázsolt. Szeretném megnézni a filmet, de most nincs a mozik mûsorán (a port szerint), pedig valaki a nyáron még azt írta, hogy moziban látta. Elõfordul, hogy vetítik valahol?
R.Pitty 2014 szept. 13. - 19:39:54
Csodálatos alkotás! Számomra az utóbbi idõk egyik legszebb filmje,magával ragadó képi világgal,lebilincselõ történettel és szerethetõ karakterekkel. 10/10
9/10
TitusLivius 2014 aug. 13. - 17:30:52 9/10
Szép film lett, ez kétségtelen, gyönyörû képi világgal, de sajnos az eddig mindig erõs, gyermekek lelkére (is) ható szálat koncepcionálisan kihúzták belõle, ez egyértelmûen felnõtt film lett. A mai világban minden irányból betegségekrõl, harcokról, áldozatokról, korrupcióról szóló hírek mérgezik az ember munkában megfáradt testét-elméjét, jó lett volna egy kicsit fizikálisan és mentálisan is megpihenni ezen a régóta várt mozin. Sajnos nem sikerült. Ha belegondolok, hogy a Chihiro, a Laputa vagy a Vadon Hercegnõje után milyen izgalommal teli várakozással tekintettem a jövõbe.....sajnos nekem ebbõl a szempontból csalódás. Én személy szerint nagyon bánom, hogy a képzelet világa, a valóság és az álom összemosódásainak tájképei, teremtményei, gépezetei szinte alig kaptak helyet a filmben, pedig azok most is igazán erõs részek voltak. Jó lenne, ha nem a Szél támaddal vonulna vissza a mester.
10/10
Sumomo 2014 júl. 30. - 17:57:28 10/10
Szép-szomorú film.
Úgy éreztem, hogy az utolsó képsorokkal maga Miyazaki búcsúzik.
9/10
Erenie 2014 jún. 30. - 23:37:51 9/10
Nagyon szép film, érdemes volt megnézni. Aki ódzkodik az animéktõl, annak is ajánlott megtekinteni, nincs benne semmi természetfeletti elem (bár a történetvezetés és a légkör maga a csoda, de ezt Miyazakitól már megszoktam).
_Freddy_ 2014 jún. 19. - 14:42:45
8/10
freestyle 2014 jún. 19. - 14:11:42 8/10
+1
Easydoor 2014 jún. 18. - 13:28:45
Nagyon vartam mar ezt a filmet. Öszinten meg vagyok lepve, hogy magyar forgalmazasban, hivatalosan, moziban megnezhetem. Nem is ertem. De mielött eszbe kapnanak, elhuzok megvenni a pattogatott kukoricat...
trojka 2014 febr. 09. - 07:05:11
Tartalom:

Kaze tachinu / The Wind Rises színes, japán animációs film. Jiro Horikosinak megjelent két álma. Az elsõ, hogy felmászott a háza tetejére, és elrepült egy repülõvel, de aztán egy másik repülõ gép bombákat zúdított rá, és lezuhant. A másodikban egy feltaláló elmagyarázza neki, hogy nem tud repülni mivel korlátozott a látása, de tud repülõt építeni ami még a repüléstõl is jobb. Néhány évvel késõbb találkozik egy lánnyal Naokoval. Együtt utaznak, amikor hirtelen eléri õket a nagy Kanto földrengés. Jiro segít Naokonak hazajutni, de a nélkül távozik, hogy elárulná a nevét. Így kezdõdik a kalandos utazása. Megvalósul az álma és repülõgépet fog építeni? Találkozik újra Naokoval?