Szép leányok, ne sírjatok!

Bakancslistához adom
Szép leányok ne sírjatok
magyar filmdráma, 84 perc, 1970

Értékelés:

36 szavazatból
Szerinted?

Savanyú és barátai egy üzemben dolgoznak munkásként. A lélekölő munka után az esti örömökben: bulikban, együttesek koncertjeiben, "csajozásban" keresik a kikapcsolódást. Savanyú komolyan udvarol Julinak, már az eljegyzést is megtartották, de nincs hely az intimebb jellegű találkozásokhoz. Illegálisan elfoglalnak tehát egy romos lakást, de a rendőrség elzavarja őket. Az Ifjúsági Park egyik koncertjén Juli megismerkedik a zenész Gézával, majd a zenekarral vidékre utaznak. Savanyú és barátai utánuk mennek, a riválisok között verekedés tör ki. Juli választás elé kényszerül.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
vino-et-veritas 2014 dec. 08. - 13:12:23 Előzmény 4427
OFF

A 80-as években nem nagyon emlékszem arra, hogy a "Rádióban" játszottak volna valaha is Bizottságot vagy Európa Kiadót (elõtte meg nem is nagyon léteztek). Meg persze a "botrányos" Beatrice-t. Ráadásul egy részük erõsen "rendszerkritikus" is volt, zeneileg meg elfogadhatatlanok a "többség" számára.
Mi is csak koncerten találkoztunk velük eleinte, majd a 80-as évek végén már lemez formájában is, de az underground-ot akkor sem engedték be az "állami" médiába.

A Mini mondjuk más, mert õk már régóta a jazzrock határán mozogva elfogadhatók voltak.

Ha jó emlékszem volt egy sorozat, ami az akkori Bartókon (vagy még 3. mûsoron?) ment bizonyos rendszerességgel - talán A progresszív rock nagy elõadói címen -, ahol az Uriah Heep-tõl a Deep Purple-ig lehetett ezt-azt hallgatni meg rögzíteni.

Én annyira nem követtem, mert a jazz, meg a "kortárs" ("könnyû")zene akkoriban jobban érdekelt.
10/10
labellohu 2014 dec. 08. - 11:27:15 10/10 Előzmény aculeus
Aki igazi rockzenét akart hallgatni az nem Cseke Lászlót hallgatta a SZER-en sem, sokkal inkább a kedd délutáni Erdei Péter vezette Délutáni randevút, vagy aki tudott róla és volt hozzá némi ismerete az a SZER román nyelvû adásait, Cornel Chiriac-kal, vagy Radu Theodor-ral. Volt még vasárnap délelõtt a BBC magyar adásán a VARZI (Vasárnap reggeli zenei ijesztõ) Bobby Gordonnal, jazzes része pedig a ma is sok helyen szereplõ Sárközi Mátyással, valamint Nádasy Mirtillel.
4427 2014 júl. 16. - 18:17:30
A Magyar Rádióban (országosan fogható, nem kísérleti adásban) a 70-es, 80-as években a progresszív rock legjobb lemezeit adták le a "Lemezbörze helyett" c. mûsorban.
A Bizottság, Európa Kiadó, Beatrice, Mini, Taurus stb. számait pedig nem csakhogy játszották, de a "Rockújság" c. mûsorban gyakran szerepeltek is ezen együttesek tagjai.
offtopic
vakkond 2014 júl. 16. - 01:06:12 Előzmény aculeus
Még annyit, hogy '68-70 táján indult a Magyar Rádió kísérleti sztereó adása kevés szöveggel és sok zenével, komplett lemezeket nyomtak.
Johnny Cash ugyanúgy elõfordult többször is, mint Led Zeppelin.
Bár ezt a kísérleti adást csak a fõvárosban és környékén lehetett fogni.
offtopic
filoszemitabélus 2014 júl. 13. - 18:45:34
Az tény, hogy a közízlés minden téren a gagyi felé tart. Annak idején olyan számok vezették a slágerlistákat, mint a "White room" a Cream-tõl, vagy az "All along the watchtower" Jimy Hendrixtõl. Ma egy ilyen progresszív dal nagyon kevesek tetszését nyeri el.
aculeus 2014 júl. 13. - 10:25:36 Előzmény olahmiki1959
Egy megjegyzés: a 60-as évek vége felé valamelyest enyhült a diktatúra nyomása, és ez a rádióban is éreztette a hatását. Idõnként, de inkább csak alkalmi akcióként már lehetett jó rockzenét is hallani. Meglepõ módon például a Their Satanic Majesties Request, a Beggars Banquet és a Let It Bleed egyes számait már leadta a Komjáthy ('67–69). Emlékszem, a You Can't Always Get What You Want-ot például frenetikus lelkesedéssel vezette fel, külön hozsannázva a kórusnak.

A Uriah Heep Salisbury (1971) és a Deep Purple Machine Head (1972) teljes albumát pedig már a Magyar Rádióból vettem fel. De hangsúlyozom, ezek csak ritka, kivételes alkalmak voltak. Az ember azonban hajlamos arra, hogy utólag, sok évtizedes távlatból a ritka, kivételes alkalmakat a nosztalgia torzító szemüvegén keresztül nézve jellemzõnek érezze. Nem volt jellemzõ.

Érdekesek az emlékezet torzításai. Például már a múlt hétre sem emlékszem, hogy melyik nap mit ebédeltem. Nevezetes napok viszont az ember egész életére bevésõdnek. 1956. október 23-án délután, a tüntetés elõtt édesanyám nagyon finom székelykáposztát fõzött, rengeteg lapockával. Abban az idõben ez nagy ritkaság volt, de nem azért jegyeztem meg, hanem mert utána elmentünk tüntetni. Annak a székelykáposztának az ízét ma is ugyanúgy érzem, ahogy a Sztalin-szobor ledöntésekor érzett határtalan boldogságot is. De ez is kivételes alkalom volt, egy rettenetes diktatúrát lezáró éles cezúra. És sajnos egy másik diktatúra kezdete.
aculeus 2014 júl. 13. - 09:30:26 Előzmény olahmiki1959
Amint írtad és a nickedbõl is kitûnik, 1959-ben születtél, én viszont 12 évvel korábban. Vagyis 1963-ban, amikor megjelent a Beatles, valóban kisgyerek voltál, tehát nemigen emlékezhetsz az akkori rádiómûsorokra. Tehát arra sem, hogy a Stúdió 11 nyomta a Beatles-számokat. A tiltakozásokkal szemben még meg is ideologizálták, mégpedig azzal, hogy az egyébként "zenelieg pocsék" számokat a Stúdió 11 tette hallgathatóvá. Volt, hogy megjelent egy új album és pár nap múlva már átdolgozva az egészet lenyomták a rádióban.

Késõbb valóban megjelent a rádióban a nyugati slágerzene, és idõnként, nagyon ritkán, lehetett hallani azokat az elõadókat is, akiket említettél. Nem lehet, hogy ezek nálatok nem a rádióból, hanem inkább lemezrõl vagy magnóról szóltak? Nekünk (nekem és a haverjaimnak) nagy keserûséget okozott, hogy még a Komjáthy kifejezetten fiataloknak szóló mûsoraiban is fõleg ócska, avíttas vackokat vagy az újmódi gagyit lehetett hallani.

Amikor a munkám miatt nem voltam otthon, a szüleimet kértem meg, hogy vegyék fel a Komjáthyt, a már említett Tánczenei koktélt vagy az Ötórai teát. Azt nem bízhattam rájuk, hogy csak a jó számokat vegyék fel, ezért felvették az egészet, amibõl azután egy kölcsönmagnó segítségével kiválogattam a hallgathatót. Nagyon ritkán akadt benne használható, adásonként mindössze néhány százalék, de azok között még olasz slágerek is voltak, mert én azok közül is kedveltem néhányat. A mintegy 2000 számból álló, orsós magnón felvett, ma is meglevõ zenei gyûjteményem töredéke származik a három magyar rádióadóból, a többsége másoktól másolt, illetve lemezrõl felvett zene.

Nem szabad elfelejteni, hogy a rádió mûsorai nemcsak a srácoknak szóltak, hanem a lányoknak és a vidéki közönségnek is. A lányok a Beatlest még meghallgatták, vagy az Animalstól a Felkelõ nap házát, de már például az Inside looking out-tól menekültek. Nekik az vad volt. Házibulikra olasz slágereket vagy Máté Pétert kellett vinni, de a nyúlós, szirupos gagyi volt a legkelendõbb. Jellemzõen a Metró repertoárjában is szerepelt Bee Gees. A vidék rettenetesen el volt maradva. 1970-ben édesanyám akkor 2000 lelkes szülõfalujában voltam szüreti bulin, és egy vendégzenekar a korai 60-as évek számait játszotta (igen jól). Kiderült, hogy a fiatalok nem ismerik ezt a zenét, a többség a Beatlesnek még a nevét se hallotta (1970!). Táncolni sem tudtak erre a zenére. Igaz, ez egy eléggé elmaradott kis bihari falu volt, nem általánosítható az egész országra, de a rádió mûsora hozzájuk és az idõsebb korosztályhoz is volt igazítva.

Nagyon érdekes, amit a francia számokról írsz. Én kifejezetten szeretem a francia sanzonokat, Piaf ma is kedvencem. Sõt a három nagy zenei "szerelmem" meglepõ módon és teljesen egyenlõen Maria Callas, Edit Piaf és Janis Joplin. Nos, operát hál'Istennek korlátlanul adott a rádió, más klasszikus zenét is, és a 60-as évek elejétõl dzsesszt is. Piafot viszont ugyanúgy nem szerette a kultúrpolitika, mint késõbb Janist. Az 1963-ban bekövetkezett halála után is csak elvétve került mûsorra. A többi francia sanzonénekesnek (Aznavour, Bécaud) is csak az éppen akkor futó néhány száma volt hallható, de semmi több. Olyannyira, hogy például Fréhelt csak pár éve fedeztem fel egy netes rádiócsatornán.

Viszont a rádió teljes operákat adott le elképesztõen jó szereposztásban, hetente többet is, de fõleg este. Vasárnap délutánonként azonban a kevésbé vájtfülûeknek népszerû operaslágereket adtak. A dzsesszkedvelõk sem panaszkodhattak, de õk is csak késõ este jutottak hozzá a csemegékhez. Saját készítésû detektoros rádión hallgattam, hogy a szüleimet ne zavarjam. Máig emlékezetes Gonda János remek dzsessztörténeti sorozata, de hetenként többször mutattak be elõadókat életmûválogatásban.

Mi 1970-ben, a futballvébére vettük az elsõ televíziónkat, ezért sokáig a rádió volt – a mozi mellett – a fõ kulturforrásunk. A munkahelyemen is állandóan szólt a rádió, tehát igencsak megbízható az emlékezetem a mûsorösszetétellel kapcsolatban.
olahmiki1959 2014 júl. 12. - 18:44:23
Elnézést kérek, a "csacsiság" kifejezéssel nem személyeskedni akartam, pláne nem szerettelek volna megbántani téged, pontosan azért írtam ezt a szót, mert szerintem egy kedveskedõ, csipkelõdõ, semmiképpen nem bántó kifejezés.
Ha azt írtam volna, hogy marhaság, vagy baromság, amit írtál, az valóban durva lenne, de szándékosan kerültem ezeket a szavakat. (A durvaság nem az én stílusom, akik régebb óta ismernek, tudják...:)))
Errõl ennyit.
Ami viszont a dolog érdemi részét illeti.
A Stúdió 11 gyakorlatilag SOHA nem játszott Beatles számokat, mert abszolút nem illett hozzájuk, tehát a példád ilyen szempontból rossz volt.
A magyar rádió - tudom, mert állandóan szólt nálunk, amikor egész kis gyerek voltam, és ezek az emlékek megmaradnak az emberben, - állandóan játszotta a Beatles, Elvis Presley, a Platters, Neil Sedaka, a Shadows, az Animals, a Bee Gees, és mások számait, az olasz nagy slágereket, néhány francia számot, (a francia zene soha nem tetszett igazán, talán nem véletlenül, szerintem a sanzonokon kívül a többi mûfajt valahogy nem igazán érzik), és persze, az Omega, az Illés, a Metró számait, Koncz Zsuzsát, Kovács Katit, Zalatnay-t, Koóst, Aradszky-t, Kordát.
Ezek között volt némileg progresszívnak mondható, volt olyan, amelyik a nyugati stílust próbálta több-kevesebb sikerrel utánozni, és persze a nagy részük még a régi, hagyományos tánczenét játszotta, illetve énekelte.
Igazán nyers, sprõd, polgárpukkasztó zenét valóban nem hallhattál a rádióban, bár a Rolling Stones néhány száma már el-elhangzott idõnként, késõbb pedig a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Uriah Heep, vagy a Black Sabbath számai ugyanúgy mentek.
Ami a nagy adóssága a magyar kultúrpolitikának, és ebben - gondolom - egyetérthetünk, az az, hogy az igazán progresszív, a rendszernek kényelmetlen, erõs társadalomkritikát megfogalmazó magyar zenekarok mûködésérõl, zenéjérõl, irányzatairól, megnyilvánulásairól TUDATOSAN nem vettek tudomást, a Taurus, a Tûzkerék, a Sakk Matt, a Kex, Az Európa Kiadó, a Bizottság, de a Beatrice, és más bandák is tökéletesen el lettek hallgatva, mintha nem is léteztek volna, a lemezgyáraknak eszük ágában sem volt ezekkel a bandákkal lemezeket készíteni.
Szomorú, hogy ez annyira tökéletesen mûködött, hogy nem is nagyon maradtak fenn felvételek ezektõl a zenekaroktól, idõnként innen-onnan elõkerülõ, rossz minõségû, amatõr felvételeket próbálnak valahogy feljavítva, kiadni most utólag, hogy valami nyoma azért megmaradjon annak a korszaknak.
LexH 2014 júl. 12. - 15:42:03
A vita zenei részéhez annyit tennék hozzá, hogy míg a nemzedék korábbi filmjének az "Ezek a fiatalok"-nak a számai a csapból is folytak, addig a "Szép lányok, ne sírjatok!" (ez a pontos cím) a kor underground zenéjét örökítette meg, tehát mindenképpen hiánypótló és tiszteletet érdemel.
A "Szép leányok, ne sírjatok!" az Illés egy késõbbi számának ("Újra itt van a nagy csapat") egyik sora. Ez a szám nem szerepel a filmben, viszont annak idején orrvérzésig játszotta tévé és a rádió.

Mészáros Márta személyiségével kapcsolatban pedig meg kell jegyezni, hogy mind õ, mind a film dramaturgja, Bíró Yvette kifejezetten "nõi filmet" akartak készíteni, az akkori fiatalok életét egy szexuális tapasztalatok elõtt álló, de már házasságra készülõ lány szemszögébõl örökíteni meg.
offtopic
filoszemitabélus 2014 júl. 12. - 14:04:49
Azért az alkotás és az alkotó személyisége között van némi összefüggés. Mészáros Márta személyisége elég vastagon benne volt abban a filmben, aminek fõ jelenete Monori Lili egész vásznat betöltõ vaginája, szülés közben. A nagy külföldi siker a harcos feminizmusának volt köszönhetõ és nem a mûvei minõségének.

Elia Kazan görög volt, tudtommal. A kissé egzotikus külsõ, a nagy orr szerintem ennek tudható be. "Az édentõl keletre" nekem nem tetszett (Az igaz, hogy Steinbeck-et sem kedvelem és a regényt sem). Az "Amerika Amerika" szerintem sokkal nagyobb film volt. Arról nem tudtam, hogy homi lett volna. Az biztos, hogy a filmjei ezt nem tükrözték.

Azért gondolom nem akarod a 60-as évek hangtechnikáját a maihoz hasonlítani, amikor ma bárki összehozhat otthon is egy 60-as évek mércéjével egészen hallgatható számot.
Nézd meg újból a filmet és fogod érteni, mire céloztam a Zorán és Szörényi közti különbséggel. Lehet, hogy megcsúszott itt-ott Levente hangja, de Zorán egyenesen gyengén és hamisan énekelt és ezt ma jótékonyan elfedik a stúdió effektek.
aculeus 2014 júl. 12. - 13:45:43
***MODERÁLVA***

"Akkor még nem használtak olyan stúdió trükköket, amikkel ma eladhatóvá varázsolják..."

Dehogynem használtak! A 60-as évek híres zenakarainak koncertjei élvezhetetlenek voltak. Például a koncerteken a Beatles is olyan hamisan énekelt, hogy valami rettenet ma visszahallgatni, de akkor a fiatalokat ez nem érdekelte. Egyébként Szörényi is tudott hamisan énekelni, többek között a filmben is megcsúszott itt-ott a hangja. Az 1966-os táncdalfesztiválon elõadott produkciója pedig mai füllel egyenesen hallgathatatlan. Ellenben ugyanott Kovács Katitól egy hibás hangot nem hallhattál. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy KK nekem jobban tetszett, de ami tény, az tény. Vagy objektív, mérhetõ dolgokról beszélünk, vagy szubjektív érzésekrõl. A kettõt nem illik összekeverni, mert abból zagyvaság születik.

Persze ettõl függetlenül a te véleményed a tiéd, az én véleményem meg az enyém. De vannak letagadhatatlan, objektív tények.
aculeus 2014 júl. 12. - 13:21:20
"Már meg ne haragudj, de ez így egyszerûen csacsiság"

Talán ne személyeskedjünk, ha szabad javasolnom. Az igaz, hogy a Stúdió 11 kiválóan képzett zenészekbõl állt, de az õ elõadásukban a Beatles-nóták élvezhetetlenek voltak. Azoknak ugyanis nem a zenei minõsége, hanem a hangulata volt fontos a számunkra. Ezért a Szabad Európa a csapnivaló minõsége ellenére is sokkal jobb volt a beat-et, rockot kedvelõknek.

Komjáthy azért nem olyan "nagyon hamar" jött. A Vasárnapi koktél 64-ben, a Csak fiataloknak 65-ben indult, tehát a beat elsõ hulláma teljesen kimaradt. Nem beszélve a teljes rock and roll-korszakról, amely végképp kiesett. Komjáthy egyes adásai (csakúgy, mint az Ötórai tea vagy a dél körüli Tánczenei koktél) tökéletesen hallgathatatlanok voltak, a legtöbb mûsorában egyetlen felvehetõ szám sem volt. Jellemzõen a keményebb elõadókat (Hendrix, J. Joplin, Doors, Led Zeppelin, Black Sabbath) következetesen mellõzte, viszont dõlt a rágógumi zene és Middle of the Road.

"Zsüti, Szenes Iván, S.Nagy István"

A rockot ne tévesszük össze a slágerzenével! Megjegyzem, még S. Nagy István Máté Péternek írt számaiban is vannak döccenések.

"Bródy Jánost, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt..."

Õk sem éppen rockhoz írtak szöveget. Ha rockról beszélünk, akkor hallgasd meg a Radicstól fennmaradt Zöld csillagot, vagy az emlékére írt "A zöld, a bíbor és a fekete" címû, zeneileg kiváló rockdalt: iszonyatos, fülsértõ nyelvgyötrés. Erre írtam azt, hogy "ezért történt, hogy a mi jobb zenekaraink egy sajátos, magyaros rockzenét hoztak létre". Ami éppen ezért nem is volt igazi rock. Ami igazi rock volt, az szöveggyilkosság, de az a dolog természetébõl adódik, ezért meg kell bocsájtani.

Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad akadémikus szigorúsággal bírálni sem a filmet, sem a kort, sem az akkori elõadókat. És ezt most is fenntartom. A többi már egyéni ízlés kérdése.
filoszemitabélus 2014 júl. 12. - 12:38:10
Akkor hát tévedtem. Azt hittem szlovák. A lényeg, hogy nagyon bájos volt.
tollas 2014 júl. 12. - 06:49:11
A film legnagyobb értéke, hogy talán ez örökítette meg a Kex Család címû opuszát.
temps 2014 júl. 12. - 03:31:35
Schallerová mint SZLOVÁK kislány?? Picinyem, ez egy prágai születésû echte CSEH csaj.
filoszemitabélus 2014 júl. 11. - 21:53:42
Nekem is borzasztó ellenszenves volt a film. Nem kedvelem Mészáros Márta munkásságát. valahogy átüt rajta kellemetlen személyisége. A szlovák kislány valóban bájos volt, de a film legfõbb értéke, hogy leleplezi Zoránt.
A filmben feketén-fehéren kiderül, hogy igen gyenge énekes. Akkor még nem használtak olyan stúdió trükköket, amikkel ma eladhatóvá varázsolják az õ orrhangú dünnyögését. És ott volt ellenpéldának Szörényi levente. Az õ hangja akkor is szárnyalt, tiszta volt és erõteljes.
olahmiki1959 2014 júl. 11. - 20:08:51
Kedves aculeus!
Én sem vagyok már mai gyerek, 1970-ben 11 éves voltam, ma 55 felett járok.
Nagyjából egyetértek az írásoddal, tetszik a hangulata, és a továbbgondolásra késztetõ mondatai.
Ugyanakkor, - miután általában egy jelenségnek, filmnek, könyvnek én a gyakorlati oldalát is nézni szoktam, - a fennkölt gondolatokon, érzékletes korrajzon, életérzésen túl egy film esztétikai mivoltát sem hagyhatom figyelmen kívül.
És ebbõl - de csak ebbõl - a szempontból, mégis csak azt kell mondanom,, hogy ez a film - a tagadhatatlan jószándéka ellenére is, - nagyon rossz minõségûre sikeredett.
De ezt már alább kifejtettem.

A szövegekrõl...
Abban igazad van, hogy a magyar nyelv speciális tulajdonságokkal bír, máshová helyezi a hangsúlyt, mint a külföldi nyelvek, de hát, ha valaki szövegírásba fog, számoljon azzal, hogy a feladata nem lesz könnyû!
Tudod, a régi, "nagy" szövegíró generációt nem is említem, - Zsüti, Szenes Iván, S.Nagy István, - az egész életmûvükben - ami pedig több ezer slágert, zenés játékot, külföldi musical magyarra fordítását tartalmazza - nem találsz egyetlen hibás mondatot, rossz sort, suta megoldást.
De említhetem a maibbak közül Bródy Jánost, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt, - tökéletes, nyelvtanilag és mondanivalóban is hibátlan szövegeket írtak egész életükben.
A feladat tehát nehéz, de nem lehetetlen.

"A Magyar Rádió még a Beatles-nótákat is a Stúdió 11 átiratában adta le. Maradt a Szabad Európa."
Már meg ne haragudj, de ez így egyszerûen csacsiság.
A Stúdió 11 a Rádió zenekara volt, nagyon képzett, kitûnõ kottaolvasó zenészekkel, akik általában külföldi, örökzöld melódiákat és dzsesszes hangzású, nagyzenekari számokat játszottak, a Szabad Európa pedig a rossz minõsége miatt nem nagyon volt élvezhetõ, Cseke László zenés kívánságmûsora volt az egyetlen kivétel, de ott is inkább a jeligés üzenetek felolvasása jelentett valamiféle borzongató izgalmat az itthoni fiatal hallatóknak.
A Radio Luxemburg valóban a legújabb slágereket játszotta, emiatt azt érdemes volt hallgatni, de az akkori kormány nagyon hamar rájött, hogy a fiatalokat meg kell fogni, hogy a magyar rádiót hallgassák, ezért nagyon hamar elindították Komjáthy György mûsorát, "Csak fiataloknak!" címmel, ahol nagyon jó minõségben lehetett hallgatni, akár még kazettás magnóra fel is venni a számokat.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez volt a Kánaán, lemezeket például valóban nem lehetett venni, kéz alatt, csomagból, külföldrõl hazatérõ emberektõl, hirdetés útján, ismeretségek által lehetett ezeket megszerezni.
Apám, aki zenész volt, és rengeteget dolgozott az akkori NSZK-ban, szép jövedelemre tett szert, mert amikor hazajött, mindig hozott egy csomó lemezt, amikbõl néhányat megtartottunk magunknak, - ritka, színvonalas, megszerezhetetlen dzsesszlemezeket, - a többit eladta.

Összességében a film kordokumentumnak valóban értékes és érdekes, de a részletekbe nem szabad belemenni, mert nagyon illúzióromboló végeredményt kapunk.
aculeus 2014 júl. 11. - 18:37:28
olahmiki

Egyáltalán nem volt borzasztó a film, bár aki annak találja, a saját szemszögébõl biztosan igaza van. Mint ahogy annak is, aki zseniálisnak látja. Ennek az ellentmondásnak az oka az, hogy a kor maga is ellentmondásos volt, utólag visszagondolva az ellentmondások csak fokozódnak. A film készítésekor 23 éves voltam, még befelé az életbe, most 67 évesen erõsen kifelé.

Az akkori fiatalok nem voltak igazán boldogok, mert mindennek csak a másolatát kapták. A nagy nyugati zenekarok nem jöhettek hozzánk, mi sem mehettünk ki a koncertjeikre, de a lemezeiket sem tudtuk megfizetni. Egy új Rolling Stones-album ára egy kezdõ gyári munkás egy heti fizetése volt. A mi zenekaraink mindegyike másolta a nyugatiakat, némelyik vitt bele egyéni ízt (Illés, Kex), de többnyire utánérzések voltak.

Az életünk minden részlete utánérzés volt. A koncertek, még az Ifiparkban is, csak szerény másolatai voltak a hatalmas stadionokban rendezett buliknak. A Magyar Rádió még a Beatles-nótákat is a Stúdió 11 átiratában adta le. Maradt a Szabad Európa. Minõségi hangzású zenéhez Pesten a Rákóczi úton egy maszek henglemezesnél (Czeglédi) lehetett jutni, 70 forintért kölcsönzött egy nagylemezt 24 órára.

Mégis boldogok voltunk, mai szemmel visszanézve különösen. Mert végül is fiatalok voltunk, buliztunk, csajoztunk, ittunk. Néha annyit, hogy bárgyú, üveges tekintetünk lett tõle, és akkor iszonyúan boldogtalanok tudtunk lenni. Lehet, hogy ez nem is a korszak, hanem az életkor sajátossága volt? Vajon egy mai fiatal mennyire boldog? Amit egy mai fiatal kap, mennyire eredeti, mennyire érték, mennyire idõtálló?

A prozódiáról... Ha zenész vagy, tudnod kell, hogy a magyar nyelv saját hangsúlyozása és ritmikája gyökeresen eltér attól, amit a rock megkíván. A "majomzenekarok" ezért angol szöveggel énekelték az átvett számokat (sokszor halandzsázva). Akik saját számokat írtak és utánozták az angolszász zenekarok stílusát, valóban hátborzongató prozódiával adták elõ a magyar szövegeket, de ez a nyelv sajátossága. Ezért történt, hogy a mi jobb zenekaraink egy sajátos, magyaros rockzenét hoztak létre.

A filmnek kétségtelenül vannak hibái, de valóban egy olyan kordokumentum, amellyel egy "túlélõnek" szembesülni katartikus élmény. Egy mai fiatal ezt a katarzist biztosan nem érzi, de ha jó empátiával bír, megcsapja a kor szele, hangulata. És akkor megérezheti, hogy a viszonylagos szegénység és a nem is olyan viszonylagos elnyomás ellenére mi mégis mennyire szabadabbak és boldogabbak voltunk, mint a mai fiatalok többsége.

Mondom ezt úgy, hogy nem voltam párttag, nem voltam híve a szocializmusnak, sõt utáltam azt a rendszert. És nem csak azért mondom, mert akkor voltam fiatal. Nem szeretnék ma fiatal lenni. Sokkal üresebbnek és szegényebbnek érezném az életemet még akkor is, ha jólétben élnék. Csupa ellentmondás? Az...
aculeus 2014 júl. 11. - 17:23:24
Balázsovits Lajos mint rút tehén... Érdekes meglátás.
stenimore 2014 júl. 11. - 11:28:52
Jó kis film,kordokumentum is.
Összes hozzászólás
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás