Tamási Áron: Vitéz lélek

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar színházi felvétel, 102 perc, 2014

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Tamási Áron Vitéz lélek című darabját újragondolva álmodta színpadra a rendező, Török Viola. A drámai szereplők mellett a Bekecs Néptáncegyüttes táncosait is láthatja majd a színpadon a közönség. Szöveg, színpadi játék, ének, tánc és zene szerves egésszé olvad az előadásban. A játék és az alkotás feltétel nélküli szeretetéből és a klasszikus értékek iránti tiszteletből született a legfiatalabb erdélyi magyar társulat, a Spectrum Színház. Egy olyan kezdeményezés, amely a gyökerek megtartásával kíván kortárs módon szólni a ma emberéhez. Bár a színházalapítás gondolata már évekkel ezelőtt megfogant Török Viola fejében, megvalósulására mostanáig várni kellett. A Maros megyei Mikházán nyaranta megszervezett Csűrszínházi Napok örömteli "színházcsinálása" eredményeképpen 2013-ban megalakult Marosvásárhely első magánszínháza, a Spectrum Színház: a társulat, amely három fiatal színésznek és a Bekecs Néptáncegyüttes hat táncospárjának biztosít állandó munkát. Rajtuk kívül vendégművészek vesznek részt a produkciókban. A társulat célja minél több településre eljutni, a rövid távú tervek között a saját székhely létrehozása is szerepel. A Spectrum Színház teret kíván biztosítani a szabad művészi kibontakozásnak és kísérletezésnek.

A színházi felvételt Török Viola rendezte.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
jadam 2018 aug. 15. - 20:48:35 Előzmény zeno74
Ma éjszaka ismétlik az M5 csatornán
02:05
Tamási Áron: Vitéz lélek - A Marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása
(magyar színházi felvétel, 2014)
Hátha eljut a címzetthez időben az üzenet.
9/10
zeno74 2015 jan. 23. - 08:26:33 9/10
Nagyon tetszett a darab mondanivalója, de tényleg nehéz, mély darab és nem jött volna át oly' könnyen, ha nem lett volna zseniális az elõadás, a színészek játéka és a rendezés is, egyaránt. Le a kalappal az egész csapat elõtt! Csak egy dolgot sajnálok, hogy nem indítottam el a felvételt... Remélem ismétlik még.
vakkond 2014 okt. 26. - 13:21:12
A darab nem tetszett. Lehet, bennem van a hiba, hogy nem értem a szimbólumait.
Együgyûségnek, értelmetlenségnek tûnik a halott lány feleségül vétele, a szamár-konfliktus meg blõdlinek.
Lehet, akkor és ott ezek nem így hatottak, amikor Tamási írta, de nem tudom, hogy melyikbe mit kellene beleképzelnem.

Az elõadás viszont fergeteges.
Remek színészek, remek rendezés, egy rossz darab csodálatos elõadása.
Amit nem értek, hogy egy erdélyi magyar színházat miért hívnak Spektrumnak, de ez legyen az õ titkuk.
:)