Taxidermia

Bakancslistához adom
18 éven aluliak számára nem ajánlott magyar játékfilm, 90 perc, 2005

Értékelés:

197 szavazatból
Szerinted?

Három történet. Három kor. Három férfi. Nagyapa, apa, fiú. Egy tisztiszolga, egy élsportoló és egy preparátor mester. Az egyik szerelemre vágyik, a másik sikerre, a harmadik halhatatlanságra.
A nagyapa fantáziál; lázas képzeletével fűti be magának fagyos kis kamráját a hideg téli estéken. A megtermékenyítő erejű képzeletnek semmi sem szab határt. Az apa zabál, négy évig volt szekcióelső az Édesiparban. Mártott ostyában egyenesen verhetetlen, 2,98 az egyéni rekordja (csak úgy viszonyításképpen, az Igor Vosztongonov 3,21-gyel lett Európa-bajnok Szófiában). A fiú állatokat töm ki. Másfél kilóval született. Most másfél perce sincs hátra. Valami olyasmire adta a fejét, amire még soha senki.

Kronologikus szerkezetű film Parti Nagy Lajos novellái alapján. Hőse egy család három egymást követő generációja. Sorsuknak alakulása egyfajta szubjektív történelemkönyvként tárja elénk a XX. század második felének legjellemzőbb életérzéseit. A történet mesélője a család legfiatalabb tagja, Lajos. Valójában az ő egyéni, és nem minden torzítás nélküli nézőpontjából ismerhetjük meg elődeinek mindennapjait. Szürreális látomások és történelmi tények elegyednek torz valóságszilánkokká, kificamodott igazságokká, groteszk érzésmozaikokká történetében, létrehozva ezzel egy olyan világot, amely leginkább Garcia Marquez regényeihez hasonlítható, ám jellegzetesen kelet-európai, jellegzetesen magyar.
Bemutató dátuma: 2006. november 9. Forgalmazó: Hungarotop

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Magyar Filmszemle

    2006
    Gene Moskowitz-díj
  • Magyar Filmszemle

    2006
    Látványtervezői díj
  • Magyar Filmszemle

    2006
    Legjobb női epizódszereplő: Stanczel Adél
  • Magyar Filmszemle

    2006
    Legjobb férfi epizódszereplő: Czene Csaba
  • Magyar Filmszemle

    2006
    Fődíj: Pálfi György
  • Magyar Filmszemle

    2006
    Diákzsűri Fődíja (nagyjátékfilm): Pálfi György

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
Révész István 2023 jan. 04. - 17:51:48 1/10
Ez a filmnek nevezett hányadék annyira gusztustalan és visszataszító, hogy az ember megdöbben, miért kell ilyen filmet csinálni. Aki ennyire sötét és iszonyatos filmet rendez, annak ennyire sötét lehet a lelke is. Iszonyatos. Nem csoda, hogy a jó érzésű magyar ember rühelli a "magyar" filmet. Amiket jórészt a belterjes idegenszívűek csinálnak sajnos hazánkban. Nézem ennek a "filmnek" a rendezőjét, persze FSZE-én végzett és tanít is. Ezért van az, hogy jó érzésű emberek, igaz magyarok, azt az intézményt legszívesebben porig rombolnák... :(((
10/10
robbe-grillet 2021 ápr. 21. - 16:05:56 10/10
Zseniális és formabontó vizuális orgia, instant klasszikus, mestermű. Minden snittje tanítanivaló. A preparáció ill. a tömés metaforáján keresztül olyan korokon átívelő történelmi tablót is felvázol, ami szembesít bennünket a diktatúrákkal és a konzumerizmussal szembeni kóros kiszolgáltatottságukkal. Az elmúlt 30 év egyik legőszintébb, leginvenciózusabb magyar filmje.
1/10
BlasiusMagnus 2020 jún. 25. - 10:03:58 1/10
Emlékszem, közönségtalálkozós vetítésen néztem. Rosszul voltam tőle, pedig egyáltalán nem vagyok prűd. Ha nem a fal mellett ülök, beszorítva 15 megdermedt ember által, kimegyek, és vissza sem nézek. Vissza kellett fognom magam, hogy ne szóljak be a rendezőnek. Döbbent csend volt a nézőtéren. Mindenki nyelte az ideget. Szép lassan kislisszoltunk a teremből, még visszanéztem, és láttam, hogy míg néhányan hajbókolnak a művész úrnak, a többiek megpróbálják mihamarabb elfelejteni. Ami nem egyszerű... Sétáltunk haza, és néha felkiáltottam, "Miért? Miért?", közben fogtam a fejem és szégyelltem magam, amiért pár haveromat elhívtam a filmre. Aztán elolvastam Parti Nagy novelláit, csak hogy magyarázatot kapjak azokra a miértekre, de nem kaptam. Utána fogadalmat tettem, hogy soha többé nem nézek magyar filmet, de öt év múlva megszegtem. Bár magyar filmre azóta sem váltottam jegyet a moziba. Borzasztó volt. Ez az a szint, ami... Áh, hagyjuk.
pappulisszesz 2020 febr. 17. - 11:47:03 Előzmény Savazó
főleg, ha buta vagy
1/10
Savazó 2020 febr. 16. - 14:31:45 1/10
Dekadens, beteg, gusztustalan.
elemes 2019 febr. 18. - 11:05:45 Előzmény Robzombi
miért lenne műértőnek képzelés?

van akiben megmozdít valami eltemetett emléket vagy érzést a film, másokban meg nem.
Robzombi 2019 febr. 18. - 00:12:09 Előzmény Újvállalkozó
A belemagyarázós filmeket én is utálom, mármint amikor valaki nagy műértőnek képzeli magát, és valamit bele lát aztán ezért zseniálisnak könyvel el egy szar filmet is. És ha más nem látja az azért van mert ö ne mér fel hozzá.

SPOILERES!!!!!!!!!!!!!

Elmondom milyen érzések kavarogtak bennem felváltva. Elején talán kicsit viccesnek találtam . Utánna Undor, hányinger, elmebaj, mármint hogy örültnek találtam a szereplöket. Szánalom. Sajnáltam a főszereplőt, és legvégül a megbánás, hogy megsajnáltam azt az elbaszott csávót aki végül magából is műtárgyat készített. Számomra teljesen irreális volt a viselkedése. mert amennyire emlékszem végre kezdtek helyre jönni a dolgok azt hittem végre helyre jön, aztán kiderült hogy csak azért szedte össze magát, hogy jól mutasson a vitrinben ? ÁÁÁ

SPOILER VÉGE !!!

Lehet hülyeséget mondóik. de én hasonló műfajúnak mondanám a 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című filmet azzal a különbséggel hogy az nem ilyen búval baszott alkotás hanem humoros, (Néhol fekete humor) és az embernek nem megy el tőle az életkedve a film végére. Sőt azt többször is meg tudom nézni.
1/10
ligetiz51 2019 febr. 17. - 22:09:31 1/10
Valaki ajánlotta a Kontroll c. film tetszése kapcsán. Mivel a Kontroll tetszett belenéztem még szerencse, hogy csak online-ban. Nem hittem a szememnek, fülemnek.....ilyen ocsmányságot csak nagyon beteg író, rendező követhet el. És ne magyarázza nekem senki, hogy micsoda művészfilm, meg aktuál magyar valóság, meg akinek nem tetszik az nem érti....stb. Ez a film szándékos szembek...se a normális magyar filmeknek.
10/10
zsinyi2 2017 aug. 14. - 21:26:38 10/10
Nekem egy nagy kedvenc,mert nagyon is sok gonddal,ráfordítással lett feldolgozva három novella,egy magyar írótól,ráadásul-sajnos erre normál kategóriában nem került sor,lsd:T.Ú.K. modern feldolgozása-.Az irodalmunkat sajnos ritkán dolgozzuk fel,azt is nagyon elnagyolva,úgy,hogy ez a film nekem egy fénypont nálunk.Nagyon formabontó,nagyon durván és morbid módon kritizálja a magyar mentalitást,de pont az utóbbi miatt is 10/10. Na meg a három generáció kapcsolata is nagyon elgondolkodtató,hogy öröklõdnek az elõzõ generáció dolgai. Ezért is tetszik a cselekménye is.
Nunu101 2017 máj. 01. - 17:28:29
Nagyon régen láttam, még gimnazistaként egy osztálytársam ajánlotta, aki nagy mûvészfilm rajongó volt. Hát... Mély nyomot hagyott bennem a film, és nem éppen a jó értelemben. Azóta több mûvészfilmet láttam, olyanokat, amiket tényleg megillet ez a cím. Persze, erre is lehet mondani, hogy mûvészi, és valamilyen aberrált módon igaz is ez. De én nem vágyom rá, hogy még egyszer végignézzem és elemezgessem magamba, hogy miért is az. Biztos lehet párhuzamokat vonni az életben ezekre a dolgokta, és lehet mondani, hogy \"de legalább, ha ennyire torzan kifacsartan mutatják odafigyelünk\" vagy \"ha ennyire kisarkítják és elnagyolják a dolgokat, megértjük\", de akkor sem látom mûvészinek... Akkor mûvészfilm lehet ennyi erõvel a Salo, avagy Sodoma 120 napja, vagy a Rózsaszín flamingók is (amik amúgy filmmûvészeti bûncselekmények, gusztustalan, gyomorforgató, aberrált mind a kettõ). Szerintem finomabban is lehet hatni az emberre és el lehet gondolkoztatni, akinek pedig ilyen arculcsapás kell, nem hiszem hogy a mûvészi oldalát látja pusztán csak élvezi a film nyújtotta \"élményt\". Lehet, hogy vannak, akik nem vennék egy lapra ezt a filmet a fent említett kettõvel, de azért vannak ebben is jelenetek, ha jól emlékszem

SPOILER

amikor a film végén kimászik a macsaka a halott ember hasán rágott lyukból (kvázi megették az állatai a halott férfit...)

SPOILER VÉGE

És egyetértek az elõttem szólóval, hogy ez egy \"vizuális környezetszennyezés\" :D
Meril 2016 jún. 28. - 00:27:31
Vizuális környezetszennyezés. Ezt egy fórumban olvastam róla. Jogos.
Meril 2016 jún. 28. - 00:14:07
Mekkora film. Lehet aki megnézni annak egy életre elmegy az étvágya? Nem kizárt. Egyébként ami legjobban tetszik mennyi mindenféle ideológiát bele lehet magyarázni az ilyen filmekbe amik az agyrém és az elvont õrület határán egyensúlyoznak. Nem tudod eldönteni tényleg valami nézhetetlen szemét vagy van valamiféle tanító jellege. Nagyon furcsa egy lelkivilága lehet a rendezõnek. Én azt mondom lehet tanító jellege, szatirikus ábrázolás stb. de van benne valami beteg, sötét dolog is. És ez az ami jobban elõtérbe kerül itt.
Torolt Felhasználo 2016 márc. 17. - 11:01:01
Unalmas. Túl sok szöveg, túl kevés látvány.
Mikul 2015 okt. 28. - 12:36:04
Kakas :D:D :D
eIemes 2015 aug. 10. - 07:35:35
"mert nem tudna hasonlóan gusztustalan "melléfogásokat" találni"

dehogynem :)

az enberállat gondolkodásában (kevéssé közismert módon módon) az érzelmeknek olyasmi szerepe van, mint mondjuk a TCP/IP--nek a számítógéphálózatokban. nagyon hatékony, viszony érzékeny a zavaró hatásokra. a racionális(nak tartott) gondolkodást megdöbbentõ mértékben torzítják az érzelmek. ráadásul az érintett maga ezt észre sem veszi, mert az érzelmek nem csak a következtetõ képességet torzítják, de az emlékek felidézését, sõt: az észlelést is. tök jó, hogy pont egy filmes fórumon vagyunk, mert a filmmûvészet eszköze nagyon hatásosan tudják bemutatni ezt a beszûkülést.

***

természetesen eszemben sincs beállni valamelyik "oldal" mellé vagy ellen, csak a "mi vagyunk a jók, õk a rosszak" gondolkodásmódra gondoltam felhívni a figyelmet, túl lehet lépni rajta, felszabadító és ráadásul egészséges. de a moderáció határait nem feszegetném.
drProktor 2015 aug. 09. - 23:18:53 Előzmény eIemes
Nem tudta volna elmondani egy másik nick
a párhuzamokat a másik politikai oldal melléfogásaival,
mert nem tudna hasonlóan gusztustalan "melléfogásokat" találni,
mint pl az általam talált trafikmutyi.
Eredetileg Parti-Nagy is a Rákosi rendszerhez nyúlt,
az már adva van, a rá jellemzõ, azt jelképezõ sportevéssel,
ezért az általad emlegetett másik oldalként szóba se jön,
így másik politikai oldal egyértelmûen csak az új,
demokratikus rendszer valamelyik rezsimje lehet
(föltehetõleg a bal-lib hatalomra gondoltál magad is).
Csak éppen nem tudsz a trafikmutyhoz(csak egy szinte véletlen példa),
vagy a sportevéshez hasonlítható
gusztustalanságot mondani a bal-lib kormányok idejébõl.

Ez éppenséggel inkább megemeli a hozzászólásom értékét.
(hogy szerény is legyek, mint Bástya elvtárs).
eIemes 2015 aug. 05. - 11:59:17 Előzmény drProktor
a felvázolt párhuzamokat egy másik nick ugyanígy el tudta volna mondani egy másik politikai oldal melléfogásaihöz kötve, szóval a hasonlataid inkább csökkentették a hozzászólás értékét, mint növelték.
peti2006 2015 aug. 05. - 07:40:17
Talán engem minõsít az, hogy 2006 óta meg akarom nézni, de valahogy sohasem vitt rá a lélek. Nem azért, mert gusztustalan, undorító, hanem egyszerûen azért, mert számomra valamire való magyar film csak 3 van. És maradt is 3.
drProktor 2014 okt. 24. - 00:59:05
Úgy alakult, hogy csak most volt módomban megnézni a Taxidermiát.
Hát, földhöz teremtett, na nem, mint ha ellene lennék a filmek terén az „unortodox” megoldásoknak,
nem, pl. TarrBéláért kifejezetten rajongok, de ez azért elsõ látásra nekem is sok volt.
Úgy emlékszem a kiinduló Parti Nagy elbeszélések(A fagyott kutya lába, Hullámzó Balaton) tetszettek,
bár gusztustalanságból kifolyólag azért nem tartoznak a kedvenceim közé, mint pl a Metróhimnusz, vagy az Irónia határai.
Úgy a közepe táján jöttem rá, hogy mi itt a lényeg, gusztustalan? idegesítõ, fülhasogató?
Igen.De:
Csúnya és visszataszító a tisztiszolga szexõrülete és a teknõben történõ „szerelem” az összes körítéssel,
vagy idegesítõ a malacfarokkal születõ szerelemgyerek visítása, vagy a sportevõk okádása?
Igen, de legalább ennyire csúnya és visszataszító pl. a trafikmutyi!
Ez a mi országunk, a mi nemzetünk a mi õs, magyar népünk filmje.
Ahogy a sportevõ versenyen rivalgó vörös nyakkendõs lelkesedéssel fogadja népünk a szovjet elvtárs mögött magabiztosan második Balatoni Kálmán sportsikerét, az remekül hajaz a jelen békemenetes sportõrületére, épülõ-szépülõ stadionországunk büsszke ünneplésére.
Remek ez a film !!
Újvállalkozó 2014 ápr. 09. - 22:46:16
Nem szeretem a mûvész filmeket, ezért nem is osztályoznám. A film tényleg beteg. Fõleg a vége...az akár egy Fûrész filmbõl vett csapda is lehetne. :) Ettõl függetlenül egyszer meg lehet nézni, kíváncsiságból, mert nem olyan rossz. Viszont mosolyogva olvastam az itteni hozzászólásokat...egyfelõl azokat, ahol egy beteg pornót láttak a filmben és azokat is, ahol fél oldalon keresztül taglalták, hogy mi mit jelentett a filmben. Ez a tipikus vajon mire gondolt a költõ esete az irodalom órán. :) Lehet semmire, de lehet, hogy arra, hogy de meg dugná már Juliskát a szomszédból, de elõtte még befejezi ezt a versszakot. :) Meg kell nézni, elmélkedni rajta picit, hogy milyen érzéseket keltett az emberben és kész. Bennem ilyen depresszív érzés van...
Összes hozzászólás