Tiltott táncok

Bakancslistához adom
Jimmy's Hall
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-francia-ír filmdráma, 109 perc, 2014

Értékelés:

30 szavazatból
Szerinted?

Ken Loach ezúttal visszafogott filmet készített, amelyben sokat beszél az elnyomásról és a társadalmi igazságtalanságokról, mint minden korábbi alkotásában.
Az ír Jimmy Gralton egyszerű parasztcsaládba született az elszegényedett Leitrim megyében, fiatalon körbehajózta a világot a brit haditengerészet tagjaként, majd milliónyi honfitársával együtt megjárta Amerikát, visszatért a függetlenségi háborúban harcolni az angolok ellen, részt vett a kompromisszumos békekötést követő rövid, de véres polgárháborúban, aztán visszamenekült az USA-ba, hogy tíz év után hazatérjen, és békés életet éljen. A régi élete azonban visszahúzza: barátai biztatására újra megnyitja tánctermét, vagy inkább közösségi házát, ahol tánc- és irodalomórákat, box leckéket vehetnek egymástól a közösség tagjai, és persze politikáról is esik szó. Az egyre erősödő egyház és a nemesség helyi képviselői azonban minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a "kommunista agitáció" sikerrel járjon, és nem riadnak vissza a legerkölcstelenebb eszközöktől sem.
Érdekfeszítő, miért ilyen fontos az angol rendezőnek, hogy egy ennyire ír témát feszegessen – mert ott nagy dolog, hogy Jimmy Gralton volt az egyetlen ír, akit az ír kormány minden magyarázat és jogalap nélkül kitoloncoltatott az országból.
Ken Loach "Jimmy's Hall" kirajzolódik egy kevésbé ismert korszak, a harmincas évek eleje Írországban, annak politikai, társadalmi és gazdasági kórképe, ami valóban valami újat mond el. Aki ismeri Loach korábbi munkáit, társadalmi elkötelezettségét és kifinomult igazságérzetét, az aligha fog csalódni a Tiltott táncokban.
Bemutató dátuma: 2014. november 6. Forgalmazó: Mozinet

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Díjak és jelölések

  • Cannes-i fesztivál

    2014
    Arany Pálma jelölés: Ken Loach

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
fosszilia máj. 03. 13:12:51 10/10
Kiváló film! Mélyen elgondolkodtató, és abszolút mai, aktuális társadalmi témákat feszeget.....sajnos...mert ez azt jelenti, hogy majd' 90 év alatt nem sokat fejlődött az emberiség.

Pár éve láttam először, de most másodszor is ugyanúgy hatott!



8/10
Zsomika 2014 nov. 09. - 18:44:01 8/10
Jó film. A hatalomról, arról, hogy a történelem hogyan ismétli önmagát szerte a világon. Arról, hogy milyen fontosak a könyvek, a jó kérdések, a gondolkodás, a szeretet. Ez kicsit giccsesnek tûnik, de nem az...
9/10
4427 2014 nov. 08. - 14:56:07 9/10
Köszönet a Mozinet-nek, hogy ilyen értékes filmeket is behoz, mint ez a kitûnõ Ken Loach film.
10/10
Borisska 2014 nov. 01. - 21:00:20 10/10
A premier elõtti vetítésen láttam a filmet és elvarászolt! A film elõtt flashmob volt az Urániában a Tiltott táncok kapcsán, szuper meglepetés volt!!!! :) Megtaláltam a youtubon, én is látszom a videón... :)
https://www.youtube.com/watch?v=V0iibkK9iYU
10/10
Arnold1955 2014 nov. 01. - 20:44:37 10/10
Nagyon várom a filmet, Ken loach eddigi filmjei mind a kedvenceim között vannak!
10/10
benvenuto1 2014 okt. 31. - 22:14:43 10/10
Donal O'Kelly forgatókönyvíró itt egy mellékszerepben tûnik fel, eddig vígjátékokat írt, ez meglátszik most is. Amellett, hogy töményen hozza az ír mentalitást, van benne valami irónia, amire a film után is emlékezni lehet.
Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!