Vakáció a halott utcában

Bakancslistához adom
magyar ifjúsági film, 67 perc, 1979

Értékelés:

34 szavazatból
Szerinted?

Épül az új lakótelep, de mellette még ott vannak a régi kis házak. Lebontásra ítéltettek, lakóik már el is költöztek, de egy-egy ottmaradt tárgy, egy elfelejtett névtábla még emlékeztet a régi lakókra és foglalkozásukra. Az új házakba pedig már költöznek be a "boldog" új lakók. Illetve költöznének, mert a lakásokat nem lehet használni, éjszakánként újra eltűnnek a mosdók, a csapok, de még a WC-csészék is. Az új lakókkal érkeznek gyerekeik is, akik hamarosan felfedezik a régi, elhagyott házakat, s birtokba is veszik őket. Többek között egy volt magánnyomozó irodáját, s mi sem természetesebb, hogy nyomozni kezdenek. S a nyomoznivaló is adva van, hiszen a felnőttek még mindig tehetetlenek a mosdók, csaptelepek tolvajaival szemben. A film sok humorral ábrázolja a gyerekek kalandéhségét, s enyhe szarkazmussal a felnőttek időnkénti tehetetlenségét.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
Lyanos1 2022 márc. 02. - 17:50:13 Előzmény MoziRozi
Emellett van még más dolgokban is hiányérzete a nézőnek.

Pld. nem tudjuk meg, hogy Ödön urat miért az újságárushoz adták le megőrzésre, mivel az újságárus nem közéjük tartozik. Emellett azt sem tudjuk meg, hogy az újságárus azonos-e egy bizonyos Jenővel. Valamint azt sem, hogy a tettesek hogy jutottak be a lezárt lakásokba.


kubli 2016 júl. 08. - 08:19:52 Előzmény Ford Mustang
hol dõlt össze?
olahmiki1959 2016 júl. 08. - 06:26:14 Előzmény Pünkösdi Kató
"Jó lehet látni, hogyan nézett ki a környék 20 évvel ezelõtt."
Inkább 36-37 évvel ezelõtt. Így megy az idõ...
Pünkösdi Kató 2014 ápr. 16. - 21:37:58 Előzmény kis_emese
Jó lehet látni, hogyan nézett ki a környék 20 évvel ezelõtt. Többek között ezért is tetszik a 78-as körzet sorozat. Nem mintha bp-i lennék, nem is igazán ismerem Bp-et, de fordított helyzetben biztos nagy élmény lenne.
10/10
MoziRozi 2012 aug. 04. - 18:44:16 10/10
Nagyon aranyos kis film:)

SPOILER............
Hová tûnt a végén Ödön úr?!:)
SPOILER............
kis_emese 2012 jún. 03. - 21:35:19
Igen, ott forgatták, bizonyos részeket igen:
- a bejárattól jobbra locsolta a néni a füvet a film elején
- bal oldalon üldögéltek a fiúk megint a film elején
- ...
ennyi baromságot... 2012 jún. 02. - 22:39:34
Nyár utca az Újpest. Hogy ott forgatták-e, azon a lakótelepen, azt nem tudom.
Viszont azt igen, hogy ennél rosszabb állapotú épületek is vannak újpesti lakótelepeken. :(
ennyi baromságot... 2012 jún. 02. - 22:37:43
Valószínûleg, mert egész délután törtem a fejem ezen a néven és amint megláttam itt a topik címét, beugrott. :-)
far vik 2012 jún. 02. - 22:26:20
Jaj, most nem tudtam megnézni! Ebben van Kakula Zö? :)
bereggelek 2012 jún. 02. - 18:12:51 Előzmény kis_emese
Ez Újpest? Itt forgatták?
Ford Mustang 2011 aug. 31. - 19:19:26 Előzmény kis_emese
Több mint 30 éve semmit nem csináltak rajta. Akkor felépítették a rengeteg panelt, azóta meg már lassan dõlnek össze...
kis_emese 2011 aug. 31. - 19:01:41
Nyár utca 71. 2011-ben:
far vik 2010 júl. 27. - 10:30:18
Bion, bion!