Vakfolt

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar akció-vígjáték, 89 perc, 2016

Értékelés:

25 szavazatból
Szerinted?

Várady Attila élete egy tragikus baleset miatt gyökeresen megváltozik. Szeretett húga tolószékbe kényszerül, és komoly kórházi ápolást igényel. Attilát több hónapnyi sikertelen munkakeresés után különleges csapat találja meg, melynek az a feladata, hogy beültessen egy mikrochipet egy neves kutató szemébe. A küldetés illegális, ezért minden lépést aprólékosan kell megtervezni. Az új technológiával készült mikrochip segítségével az emberi szem kameraként funkcionál. Ezt alkalmazva bárkit meg lehet figyelni. A szem azon részébe helyezik el a chipet, ahonnan a látás információja kilép az agyba, ez a vakfolt.
Az akció kivitelezése során Attila meghitt viszonyba kerül a banda egyetlen női tagjával, Laurával. A fiatal és vonzó lány élete sem nevezhető idillinek, ezért Attila személyében megértő társra lel. A cselekmény előrehaladtával Attilának rá kell jönnie, hogy csak az igaz barátaiban bízhat. Húga biztonsága érdekében olyan tettekre szánja el magát, melyekre korábban sosem gondolta volna, hogy képes.
Bemutató dátuma: 2017. január 26.

Stáblista:

Szereplők

Várady Attila
Illés Laura
Dr. Bakos Gyula
Wittmann Zsolt
Dr. Balogh Zoltán
Hegedűs Péter
Dr. Jake Halen
Soós Tamás
Dr. Varga Imre
Külügyminiszter

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
ossyni 2018 jan. 16. - 22:12:59 8/10 Előzmény bluesbrother
Jason Statham Mestergyilkos 2 is ment mozikban, az is 1700ft volt és a világsztárság és az óriási büdzsé ellenére jóval szarabb filmrõl beszélünk mint amit a Vakfolt.

Nem védem az alkotókat ezzel, csak gondoltam hasonlítsuk össze.

Sztoriban jóval erõsebb a Vakfolt.
CGI-ban nagyjából egyformán mozog (közép vagy helyenként alatti minõség).
A színészetben természetesen Statham a jobb összességében, de Kálid Arturnál már nem biztos. Simán hozta Denzel Washington stílusát (hiszen õ szokta szinkronizálni is).

Szóval sok mindenben lehetne méregetni a dolgokat, szerintem megállja a helyét és megérte a pénzt, jobban mint a Mestergyilkos 2. :)
Restriner 2017 jan. 28. - 22:41:53
Nagy emberek lesznek még ennek a filmnek az alkotói! Ne feledjétek minden nagy siker egy kis lépéssel kezdõdik!!! Gyerünk, várjuk a következõt!
Feri3334 2017 jan. 27. - 01:32:51 Előzmény CrazySpiceBoy
de vicces gyerek vagy :))) ezt te sem gondolhatod komolyan :)) tisztelet az amatõröknek persze, nem mondom, hogy én jobbat csinálnék, de ez egy próbálkozás volt. Az alkotók örök életükben emlékezni fognak rá, jól is szórakoztak, meg lehet nézni egyszer poénból, viccbõl, ha épp nincs más dolgod, de mindenki tudja/látja (aki egy kicsit is konyít a filmiparhoz..) hogy egy nagyon gyenge, gagyi, amatõr filmrõl van szó, nagyon lelkes készítõkkel. ez ennyi, se több se kevesebb, de attól még nincs ezzel baj.. :)

a "magyar" szó meg kisbetû mondat közepén te "magyar zseni..."
1/10
bluesbrother 2017 jan. 26. - 15:42:58 1/10
Nehéz úgy írni errõl a filmrõl, hogy ne tûnjön fikázásnak. Mert sajnos ez egy rettenetesen rossz film. Értem én, hogy egy szuperlelkes és fiatal csapat hozta össze, de a mozijegy ugyanúgy 1750 ft volt, mint egy \"igazi\" filmre. Azaz ebbe a mezõnybe pozícionálja magát. Amit viszont kapunk, egy középiskolás média dolgozat profi filmes felszereléssel kivitelezve. A sztori egy C kategóriás krimi megmosolyogtatóan rossz és papírízû dialógusokkal, amitõl szegény amatõr szereplõk még rosszabbnak tûnnek. Amúgy amatõr szereplõvel forgatni nem érdem, hanem döntés. Attól nem lesz megértõbb a nézõ, hogy tudja, amatõr szereplõket lát. Mert ha nem színészek, akkor ne hozzuk õket olyan helyzetbe, amit nem tudnak megoldani. Ezek a szimpatikus fiatalok nem színészek, miért is tudnák eljátszani a szuperkémet, a dögös bérgyilkosnõt vagy az orvosprofesszort? Helyette nagyon kínos, ahogy megpróbálják. Az utószinkronról már nem is beszélve. Egyedül a képi világ, a plánozás vállalható színvonalú. Az örömteli, hogy egy baráti társaság egy önjelölt rendezõvel és rengeteg munkával összehoz egy játéfilmet, szerez szövetségeseket, producert, óriási dolog, le a kalappal. De nem volt senki körülöttük, aki a végén szólt volna, hogy srácok, ezt a film ne vigyük be moziba, mert semmi keresnivalója nincs ott?
agabeszi 2017 jan. 19. - 18:54:27
Végre egy kommentelõ, aki az öncélú hülyeség helyett közcélú hülyeséggel próbálkozik. „Vajon az „ökörködés” egy irodalmi kategória?” :)
Bátorsága mindenképpen tiszteletet érdemel, hiszen saját névvel szólt hozzá egy másik mûfaj produktumához, termékéhez (látatlanban, ill. eddig csak részben láthatóan, hadd ne nevezzem még mûvészetnek, sem alkotásnak a szóban forgó filmet, ezt majd hadd döntse el a közönség). Számomra az eddig tudható kevéske infóban is túl sok volt a jó ómen (a rossz elõjel). Ez a film pedig, szerintem, már csak valami óriási csoda esetében lehet alkotás, éppen azért, mert kollektív mûfaj, és már eddig is túl sok a gyenge láncszem benne, ezekre igyekeztem korábban rámutatni. (Egy könyvnél lehet csapnivaló a borító, de az írás maga mégis remek, de a film egyszerûen nem így mûködik.)

Politizálni itt nem szabad, de az talán még nem számít annak, ha elmondom, hogy engem meg az a jelenség bosszant, amikor egy kormánypolitikus, vagy éppen egy magyar TV-film bérkommentelõje, legújabban pedig jelenleg a leghíresebb magyar film rendezõje jön azzal, hogy akiknek nem tetszik a produktuma, és ennek kicsit is hangot mer adni (van olyan ember ma még idehaza, az elõttem szóló úron kívül, aki a saját nevében meg mer egyáltalán szólalni?), az nyilván nem alkot, vagy nem alkotott még semmit (honnan tudja?), és ezért véleménye sem lehet (kivéve, ha az hízelgõ a produktumára, de még inkább a személyére nézve). Ez aztán az érv, csak nehogy magyarázatot kelljen adni a számon kért hibákra! Azért megemlítem, hogy az említettek mind közpénzt használtak fel, ezért igenis mindenkinek joga van megfogalmaznia akármilyen véleményét, legyen az csak ítélet, vagy ritka esetben kritika.

Külön említendõ, hogy mivel ez a film nem közpénzbõl, hanem valóban saját pénzbõl készült, így mindenképpen tiszteletet érdemel. Az erõfeszítésért biztosan. Ami önmagában egy film esetében még édeskevés, mondjuk árokásásnál viszont az a legfontosabb. A többit pedig meglátjuk. A forgatókönyvvel nem lehet gond, valahol olvastam régen, hogy Osvárt Andrea a legjobb mesterektõl tanulta ezt a szakmát Amerikában. És mutasson bárki olyan magyar producert, aki ért a forgatókönyvhöz! Osvárt Andrea ezzel nagyon magasra tette a lécet. Ez mindenképpen egy olyan adalék, amit viszont joggal számon lehet majd kérni ezen a filmen, hiszen itt az alkotást szükségszerûen megelõzte, kiegészítette a tanulás folyamata. Ha a lelkes amatõr szereplõket nem is, de a történetet igenis számon lehet kérni a filmen és a csapaton. És éppen azért, mert amatõr film, ami saját zsebre ment, az ember lehet némileg elnézõ a végeredménnyel szemben. Kérdés, hogy milyen magasan, vagy éppen alacsonyan van nála a léc (kognitív disszonancia redukció). Azért, mert valami magyar film, még lehetnek minimális és jogos elvárásai az embernek. Anno láttam Osvárt Andrea legelsõ filmjét moziban, kb. ugyanennyire amatõr valaminek látszott, mint ez, de ott kifejezetten egy no budget szerelmi dráma volt a cél, tehát nem a látványra, hanem a történetre gyúrtak rá. Talán a producer asszony azért karolta fel ezeket a srácokat, mert emlékezett rá, hogy õ is így kezdte valamikor. Ez néha beválik.

„A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlõ módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezõlista), vagy személyes hitbeli meggyõzõdését ellentmondást nem tûrõ, pökhendi erõszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.” A trollkodik az utóbbiból keletkezett: „Sok résztvevõs virtuális kommunikációban (például internetes fórumon, közösségi oldalon) szándékosan zavart kelt, heves reakciókat provokál ki a beszélgetõkbõl.”

:)
Andy Baron 2017 jan. 19. - 14:04:20
Az elõzetes alapján, lehet, hogy kellene neki egy színészekkel felmondott utószinkron, de örömmel és kíváncsian várom.
Hajrá, lelkes alkotók, bármely mûfajban!
A fikázók pedig, akik sosem alkottak semmi eredetit, se jót, se rosszat, trollkodjanak nyugodtan, ebbõl számomra csupán az jön át, hogy nem értik az alkotás folyamatát, szükségességét, lényegét, stb...
Nem a korízlésnek és a kultúrát diktálóknak megfelelve kell mûvészetet csinálni, hanem azért, mert aki kisebb-nagyobb tehetséggel született, annak mûvészetet KELL csinálnia. Csak. Aki nem csinál ilyet, az majd eldönti, hogy megtapogatja, meghallgatja, megnézi-e a mûcsinálás produktumát. De az nem számít alkotásnak, ha mégoly terjedelmes szókinccsel is, de csak folyton fikázunk másokat. Az a TROLLKODÁS. Simán bunkóság.
Persze, azért remélem, hogy a film megnézése után nem bánom meg a kirohanásomat, de nálam, ha eredeti alkotásról van szó, nagyon-nagy rugalmasság és empátia van, nagyon bénának, bántónak kell lennie a produktumnak, hogy idegesítsen. Mint alkotó ember, borítékolom, hogy ez a film is elsõsorban bizonyos mértékû elismerést fog belõlem kiváltani - így szokott mûködni a dolog.
Igazából, emezen hozzászólásoknál még nagy fikázások nem is voltak, úgy általában bosszant a jelenség, azért kardoskodok, aki nem is akart rosszakat szólni, attól: bocs!
:)
agabeszi 2017 jan. 18. - 19:07:10
3 pozitívum:

- Osvárt Andreán látszik, hogy színész.
- Kálid Artúron is látszik.
- Pár remek fahrt is látható (drón, autó...)
agabeszi 2017 jan. 18. - 18:10:07
Reggel szóltak, hogy nézzem meg az ATV-n valami új magyar akciófilmnek a promóját.
Nem hangzott jól.
Most visszanéztem.
Elolvastam az elsõ bérkomosnak tûnõ (nagyon õszintétlen) hozzászólást.
Hogy kell itt regisztrálni? Na, megvan.

1. Mészáros Antónia többször is kihangsúlyozta, hogy amatõr filmrõl van szó, és hogy miért kerül ilyen moziba. Kiderül. Jó ómen.
2. Osvárt Andreát sajnálom kicsit, elhiszem neki, hogy a jó szándék vezette, de hogy ez lehet-e legfõbb produceri érv, azt erõsen kétlem.
3. Emlegetnek egy koproducert. Egyet találtam: Kiss Leventét.
4. Gingerclown - az mi?
5. Aztán eszembe jutott, hogy miért ismerõs valahogy ez a név. Hatvani Balázzsal csinálta a soha el nem készülõ Thelomeris c. filmet, amiben Mark Hamill is szerepel. Arról a sci-firõl évek óta nem hallottam, de most nyilván sokat érhet M. H. miatt. Innen jöhetett a koproduceri befektetés. Vagy ez egy másik Kiss Levente? Mert kettõ van belõle. imdb, port... Zavart érzek az erõben. Újabb jó ómen.
6. Még egy név a nyúlfarknyi stáblistán: Frank Rizzo. A "filmplakátjait" most hagyjuk, de komolyan, a nõi mellekrõl viszont szépen tud írni.
7. Az ötlet érdekes, van egy régi mûvészfilm, amelyben egy operatõr szemébe kamerát ültetnek, összehozzák egy nõvel, akinek azt hazudták, hogy rákos, a férfi eljátssza a nõnek az utolsó kalandját, közben a Truman Show-hoz hasonlóan követhetõek az események a TV-ben... Lebukás, férfi megvakul, de a szerelem igazi.
8. De a legjobb ómen az elsõ kommentelõtõl jött, naiv kontraproduktivitása egyenesen szívbemarkoló: Steven Spielberg, vigyázz! James Cameron, jajj neked! :) A világ új rendezõnek hódolhat, a neve: Ádám Slemmer. Ugyanezt hányszor hallhattuk már. Korábban éppen Hatvani Balázs esetében is, vagy mostanában Madarász Isti kapcsán.

Ha egy filmnek már most ilyen dicsérõi vannak, minek arra bármi rosszat mondani? Nem is tehetem, mert nem láttam. Az elõzeteseket viszont igen. Ha azok a Megdönteni Hajnal Tímeát (Osvárt Andrea) elõzetesének stílusában készültek, akkor lehet jó a film. Ezt most több okból mégsem tudom feltételezni.
10/10
CrazySpiceBoy 2017 jan. 17. - 12:33:22 10/10

Bátran kijelenthetem, hogy minden idõk egyik (ha nem a leg)jobb Magyar akciófilmje a nemsokára mozikba kerülõ Vakfolt.
Régóta megfogadtam, hogy csak és kizárólag külföldi filmek premierjére fogok beülni, nem szeretnék több Magyar szutyokra idõt pocsékolni. De mindig minden sz*rra kaptam meghívót. Így nem tudtam mit csinálni, leültem, és megnéztem. Majd pedig megpróbáltam örökre elfelejteni, hogy mit láttam.
A Vakfolt fõszereplõje nagyon kedves barátom, az egyik mellékszereplõ is. V.I.P. karszalagot kaptam. Hírességek és stábtagok között ültem. De ez nem számított, mert az elõzetese alapján semmi jót nem reméltem. Szép háttérrel körített, Éjjel-Nappal Budapest szintû ocsmányságra készültem fel. Elõre láttam, mit fogok róla írni:
"ekkora HunFos, amatõr filmként is szemét megahulladékkal ritkán büntet a sors. Nagyon proli, Magyar-filmekre élvezõk tehetnek egy próbát, de én szóltam!"
Aztán elkezdõdött és szinte mosolyogtam kellemes csalódottságomban. A Vakfolt (VÉGRE!!!) egy JÓ MAGYAR FILM! Ezt nem gyõzöm hangsúlyozni.
Az elsõ pillanattól az utolsóig szórakoztat, kikapcsol, izgalmas, meg van benne minden, ami emlékezetessé teszi. Elképesztõ, hogy gyakorlatilag nulla költségbõl, minimális anyagi segítségbõl, lelkes fiatalok hozták össze az egészet(!)
Steven Spielberg, vigyázz! James Cameron, jajj neked! :)
A világ új rendezõnek hódolhat, a neve: Ádám Slemmer.