Végzetes képzelgések

Bakancslistához adom
Images
16 éven aluliak számára nem ajánlott angol-amerikai filmdráma, 101 perc, 1972

Értékelés:

11 szavazatból
Szerinted?

Cathryn, a gyermekkönyveket író asszony fotóművész férjével a távoli Írországban kibérel egy vidéki házat, hogy kapcsolatukat újragondolják és megtalálják ismét a az egymáshoz vezető utat. A közös kikapcsolódásnak induló utazás azonban nem úgy alakul, mint azt eltervezték. Az asszony férjét inkább saját kedvtelései kötik le, mintsem foglalkozna felesége egyre jobban elhatalmasodó képzelgéseinek kezelésével. A démonjaival küzdő, magára hagyott asszony elméjéből az elszigeteltség olyan látomásokat csal elő, amelyek nemcsak a jelenét, hanem a jövőjét is alapjaiban változtatják meg, az események pedig megállíthatatlanul vezetnek a tragikus végkifejlet felé.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
Jozefa 2013 okt. 08. - 14:18:35
SPOILER

A lényeg pont az, hogy a nõ nem tudta megkülönböztetni egymástól a valós és a képzelt képeket. A nézõ az õ szemszögébõl láthatta a dolgokat, tehát ezért nem volt olykor nekünk sem egyértelmû, hogy mi az, ami valóban megtörtént vele, és mi az, ami nem. Szándékosan volt zavaros. Eklatáns példa erre, amikor leszúrta Marcel-t, vígan átugrált a hulláján, mert tudta, hogy úgysem igazi. Ám amikor a kislány nála kereste másnap az apját, elbizonytalanodott, hogy csak képzeletben ölte-e meg, vagy valóban...
Én sem értek hozzá, de a filmbõl úgy tûnt, hogy amúgy tudott funkcionálni a nõ a mindennapi életben (vezetni, fõzni stb), ha nem is egészen normálisan. Tehát nem feltétlenül õrjöngõ darabolós gyilkos a skizofrén ember - ld. Nash profeszor "Az egy csodálatos elmé"-ben. Õ még Nobel-díjat is kapott, csak tudatosította magában, hogy amit lát, az olykor nem igaz, így kételkedni kell.
Visszatérve erre a filmre, a nõt azért nem kezeltették, mert nem tudták, hogy beteg! A férjének fel sem tûnt, hogy valami nincs rendben nála, nem nagyon foglalkozott a feleségével: állandóan dolgozott, vidéken meg csak a vadászat érdekelte.
Szerintem zseniálisan mutatta be belülrõl azt a lelkiállapotot, amiben a skizofrének vannak. Így megérti az ember, hogy valakinek egyszer csak elege lesz ebbõl és úgy érzi, nem bírja tovább elviselni a démonait, mint Van Gogh...
feketevipera 2011 ápr. 10. - 20:25:51
Ez egy kevésbé ismert Altman-mû (vagy legalábbis valószínûleg kevésbé ismert lehet), jómagam sem hallottam róla, egészen tegnapig. Kicsit talán ki is lóg az altmani életmûbõl, nagyon nyomasztó, frusztráló film. A fényképezés, a zene mind-mind igen erõteljesen aláhúzza ezt a hangulatot. A történetben egy nõ tragédiáját követhetjük nyomon, aki képtelen megküzdeni a problémáival. Viszont talán túlságosan is követhetetlenné tették a filmet, helyenként már szinte belegabalyodtam abba, hogy megkülönböztessem a valóságot és a képzelgéseket. A magyar cím talán kissé hatásvadász, az angol cím tömörebb, az viszont - úgy vélem - kevésbé kifejezõ. Egyébként volt egy-két dolog a filmben, ami némileg zavart.

SPOILER

Egyrészt nem értettem, hogy ha a nõ beteg volt, akkor miért nem fordítottak gondot a kezeltetésére. Valószínûleg skizofrén lehetett, bár nem tudom, szóval ezt illett volna kezeltetni, fõleg ha ön- és/vagy közveszélyességre utaló jelek is vannak. A vége felé pedig úgy éreztem, a nõ cselekedetei pszichológiailag kicsit megalapozatlanok. Értem ez alatt azt, hogy amikor hazatelefonált, senki nem volt a vonal végén, csak kicsengett a telefon, õ mégis beszélt. Vagyis nem lehetett magánál, hiszen akkor nyilvánvalóan észrevette volna, hogy senkivel sem beszél. Ha viszont nem volt magánál, akkor nem tudom, hogyan tudott hazavezetni. Szerintem ez így elég necces, bár nem vagyok szakértõ a témában, de elég nehezen tudom elképzelni, hogy ha valaki éppenséggel ilyen állapotban van, akkor X kilométert vezet. Természetesen tévedhetek is, de nekem ez így furcsa.