Virtuózok

Bakancslistához adom
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető magyar komolyzenei műsor, 90 perc

Értékelés:

99 szavazatból
Szerinted?

A 2014-ben indult útjára a közmédia nagy sikerű és egyedülálló komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok, mely olyan tehetséges muzsikusokat fedezett fel, mint Boros Misi, Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali és Demeniv Mihály.
A műsor készítői most ismét azokat a fiatalokat kutatják fel, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A versenyzők a műsorban komolyzenei műveket adnak elő - időnként átdolgozva. Az idei verseny Virtuózai a Nemzeti Filharmonikusokkal és olyan nemzetközi hírű karmesterekkel muzsikálnak majd együtt, mint Kovács János, Pál Tamás és Medveczky Ádám. És visszatér a neves művészekből és szakértőkből álló zsűri is, melynek tagjai Miklósa Erika operaénekes, Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, és Némethy Attila zongoraművész.

Műsorvezető: Varga Edit és Bősze Ádám.

A Virtuózok csapatának célja a tehetségkutatás mellett hogy, minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel!

Évadok:

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Pünkösdi Kató 2018 máj. 11. - 21:29:26 10/10
Vki szólhatna a Morvai-Bősze kettősnek, hogy nem kabaréban vannak... Nem érdekel a magánszámuk, a zokni, a nemtudommégmi, de borzasztóan zavaró. Az is, amikor Ádám Kiss Péternek a harmónika előadása után, ami, mint tudjuk, nem furulya méretű - és most nem a furulyát minősítem - odaadja a Rubik kockát, hogy rakja ki... Aztán Noémi kedves ötletel és elkezdi leszedegetni a matricákat... Ez nem az óvoda, homokozó, hanem komolyzenei műsor. Bősze Ádámot nagyon kedveltem eddig, most is, de a kettősüket nehéz lesz elfelejteni.
10/10
Nótárius 2017 máj. 07. - 22:11:37 10/10
Nincs olyan (ha) jogos kritika, amely felülírhatná azt, hogy mennyire emelkedetten szép, reményt adó és különlegesen fontos ez a mûsor! 10/10
10/10
sanderson 2016 jún. 05. - 10:54:51 10/10
Holozsai Eszter Hacsaturján keringõjét játszotta, ami nagy kedvencem, de szerencsétlen ötlet volt ezt fuvolára átírni, mert ezen a hangszeren elõadva senki sem tudta volna az eredeti mû fergeteges hatását elérni.
https://www.youtube.com/watch?v=fPp3Qh-GRqs
Sosztakovics keringõje is hallható volt a döntõben, versenyen kívül egy modern, rockos feldolgozását adták elõ közösen a versenyzõk és a meghívott zenészek. Én nem vagyok híve az ehhez hasonló feldolgozásoknak, ez a mû, akárcsak Hacsaturjáné eredetiben tökéletes.
https://www.youtube.com/watch?v=mmCnQDUSO4I
Érdekes viszont, hogy Patkós Mariann elõadása tetszett. Az elõdöntõben Camille Saint-Saens Haláltáncát hallottuk tõle hárfára átírva, és nálam ez így is mûködött, ez egy szerencsés választás volt. Persze az eredeti azért ebben az esetben is jobb.
https://www.youtube.com/watch?v=YyknBTm_YyM
Sorozatfüggõ 2016 jún. 04. - 23:11:17
A legnagyobb mértékig egyetértek!!! Ezek szerint mégis csak vannak hozzáértõ fülek /szemek, lelkek stb./ akik meghallották, amit meg kellett /volna másoknak/ hallaniuk!!! Bevallom, én Eszterre, a fuvolás kislányra szavaztam. Óriási tehetségnek látom. A baj csak egy volt, hogy a döntõben elõadott Sosztakovics mû tõle független körülmények miatt nem úgy hatott, ahogy kellett volna. Ez a darab egy hihetetlenül nehéz, elementáris erejû darab, most mindegy, milyen hangszerre átírva szólal meg valahol. Rohadtul nehéz mû, amit még a hazai zeneiskolás országos fuvolaversenyeken is tõle sokkal idõsebbek szoktak eljátszani. De ITT és MOST nem volt szerencséje Eszternek!! A zenekar olyan mértékben hangos volt, és elnyomta Õt, hogy azt csodálom, nem sírva rohant le a színpadról. Egyszerûen képtelen volt túlfújni a túlméretezett zenekart. Lehet, hogy a helyszínen ez nem jött le a zsûri és a közönség számára, de a képernyõ elõtt ülve piszokul bosszantó volt. A bõgõs srác valóban nagy tehetség, de egyetértek: ezen a hangszeren ne akarjon valaki olyan virtuóz darabot eljátszani, amire a hangszer adottságai nem alkalmasak. Paganini vagy Monti csárdás nem bõgõre való. Tamás is a legszebb zenét, hangokat a lassúbb mûveknél varázsolta elõ, szépen kitartott, megvibrált gyönyörû /ámde néha hamis /hangokat szólaltatott meg. A középdöntõbeli Piazzola mû a szívemig hatolt. Számomra a hegedûs fiú volt az abszolút gyõztes, legalábbis a döntõben bemutatott egyenletesen kiváló elõadásai miatt. Én is örülök annak, hogy most azért azok is kaptak díjat, lehetõséget /nem pénzre gondolok/, akik nem lettek abszolút gyõztesek. Jó volt nézni, hallani õket!!!!!!
10/10
marxengelszleninsz 2016 jún. 04. - 10:54:54 10/10
Engem meglepett Kökény Tamás gyõzelme, kicsit csalódott is voltam, mivel Váradi Gyula egyértelmûen egy klasszissal jobb volt nála, így meg voltam róla gyõzõdve, hogy Gyula lesz a befutó; magabiztos hangszerkezelése, lendületes, magával ragadó, érzelemmel teli játéka egyértelmûen kiemelkedett a mezõnybõl. Gazdagon vibrátózott, fajsúlyos hegedûhangjáról csak a legjobbakat tudom mondani.

Kökény legtöbb elõadását - néhány kivételtõl eltekintve - leginkább cirkuszi produkciónak éreztem. Jó példa erre a fináléban elõadott Monti Csárdás, ahol ráadásul rengeteg volt a hamisan lefogott hang, a gyors részek bizonyos helyein pedig nem is volt kottahû, és néhol ritmikai problémák is felmerültek. Egyszóval számomra ez távol állt attól, hogy gyõztes produkciónak nevezhessem. A lírai hangja már sokkal meggyõzõbb, érdemesebb lenne erre a vonalra koncentrálnia ahelyett, hogy nagybõgõn megvalósíthatatlan darabok ledarálására edzene.. ez mûvészi szempontból sem méltó cél.

Holozsai Eszter egy tündér volt, nála minden adott ahhoz, hogy neves fuvolista legyen belõle; tökéletes harmóniában egyesül benne a tehetség, a szorgalom és az elõadói készség. A fõdíjat most nem nyerhette meg, de biztos vagyok benne, hogy sok díjat fog még bezsebelni a jövõben.

Ami a finálét illeti, nem egészen értem hogy Williams szerzeményeit miért sorolták a crossover mûfajba. Csupán azért, mert filmzenékrõl van szó, ezek még szimfonikus mûvek, semmi közük a crossoverhez.. Az is érdekes, hogy mindenki John Williams témát hozott - valljuk be, ennél azért gazdagabb ez a mûfaj.
Ami a darabválasztásokat illeti, leginkább Váradi Gyulánál éreztem azokat a zenei mélységeket, amelyeket méltónak gondolok egy mindent eldöntõ fináléhoz. Sajnálom, hogy nem õ nyert.
olahmiki1959 2016 jún. 03. - 23:16:31
Nna!
Egyet lehet érteni a gyõztes személyével, annak pedig kifejezetten örülök, hogy a többiek is szép díjakat - pénzt, fellépési lehetõséget - kaptak.
10/10
Towner 2016 jún. 03. - 22:47:08 10/10
John Williams nagy rajongójaként különösen feledhetetlen volt a döntõ (három Williams a döntõben-hidegrázás ezerrel). Gratulálok Kökény Tamásnak a gyõzelemhez, megérdemelte.
10/10
Nótárius 2016 máj. 31. - 14:28:36 10/10
A versenyt akkor is Kiss Benedek Máté nyerte meg! Itt nálunk legalábbis. ;-)
Az, hogy egy ilyen "egyszerû" hangszert ilyen lebilincselõ, virtuóz zsenialitással tud megszólaltatni és a személyisége alapján is egyértelmûen Õt illeti a legjobbnak járó elismerés, szerintünk.
Fontos lett volna, ha valamiképp legalább a Fináléba bekerülhettek volna mind a kilencen, így a szakmai zsûri önkörösségét meghaladva, mindannyiukra vonatkozóan, érdemibb lett volna a nézõk szavazatokban is megjelenõ véleményének helyt adni!
A versenyt akkor is Kiss Benedek Máté nyerte meg! Itt nálunk legalábbis. ;-)
Sorozatfüggõ 2016 máj. 30. - 23:06:35
Minden szavaddal egyetértek, végre valaki merészelt hozzászólni az ügyhöz. A nyertesek személyével is egyetértek, ami bizonyosan más lett volna, ha Gazsika el nem veszi a lehetõséget mások elõl. Ettõl függetlenül a fuvolista kislány abszolút jó döntés volt,végig neki szurkoltam, már az elõdöntõben felkaptam rá a fejem. Egyvalakit sajnálok, hogy nem kapott semmit, az a furulyás kisfiú. Zseniális jelenség, remélem, még nagyon-nagyon sokra viszi, megérdemli!!!!!
Gazsikának pedig éppúgy ki fogja taposni az elõbbrejutást a családi háttér, ahogy kedves anyukájának és annak húgocskájának tették. Örök igazság: tökmindegy, milyen tehetséges vagy, ha nem áll a hátad mögött egy befolyásos team, semmire sem viszed.
hbernadett 2016 máj. 30. - 12:42:58
No, talán innen nem tiltanak ki, ahogyan azt tették a roppant elfogulatlan Virtuózok szerkesztõk a hivatalos FB oldalról a megfogalmazott kritikáim miatt!
Felháborító és elkeserítõ, hogy mivé vált ez a remek tehetségkutató mûsor!
A részrehajló vágás és szerkesztés a készítõk részérõl, valamint a zsûri mérhetetlen elfogultsága és igazságtalan döntése többek közt Kelemen Gazsika ügyében.
A kicsik középdöntõje volt az a pont amikor elvesztettem minden hitemet ebben a mûsorban. Merthogy itt minden számított csak a szakmaiság sem. Továbbjuttatni egy ugyan ügyeske - de kortársai közelébe nem érõ - gyereket, akirõl mindenki tudja kik a szülei, felháborító és aljadék döntés volt!!!! A leggyengébb volt a felvonultatott mezõnyben, a döntõbeli játéka pedig kritikán aluli volt - abban a kategóriában ahol Boros Misi nyert az elõzõ alkalommal!!!!!
Nem is tudom szinte szavakba önteni mérhetetlen dühömet és felháborodottságomat! Nekem eddig tartott a Virtuózok! A zsûri pedig szintúgy leszerepelt és úgy tûnik a zenei világból sem tud eltûnni az a fajta hozzáállás, hogy a mi kutyánk kölykének akkor is elõnye lesz ha õ a legszarabb mind közül...
Sorozatfüggõ 2016 máj. 29. - 11:48:36
Természetesen nem azokra a nézõkre gondoltam, akik valóban NÉZIK is a mûsort, hanem azokra, akik nem.
Sorozatfüggõ 2016 máj. 28. - 20:31:26
Tegnap lezajlott a döntõ, és ennyire nincs reagálás a mûsorra??? Bezzeg ha szappanopera, horror vagy amcsi vígjáték lenne... Kicsit minõsíti ez a nézõket, elnézést.
Sorozatfüggõ 2016 máj. 22. - 14:36:09
Itt most nem arról van szó, hogy kinek ki a kedvence. Hanem a szakmáról, a színvonalról, az igazságos döntésrõl, a sértõ s...nyalásról. Valóban nehéz akkor választani, amikor mindenki közel egyformán kiváló. De amikor ordít a döntés részrehajlása, akkor az ember arra gondol, ez a mûsor is gagyizálódik. Sajnálom azokat, akiket igazságtalanul ütöttek el a lehetõségtõl, és sok sikert kívánok nekik, ne adják fel, a tehetség elõbb-utóbb úgyis utat tör magának. Meg Gazsikának a szülõk.
Sorozatfüggõ 2016 máj. 22. - 14:30:33 Előzmény olahmiki1959
Tökéletesen egyetértek. Már a kicsik elõdöntõje kiverte nálam a biztosítékot, Gáspár továbbküldése egyértelmûen a szülõknek szólt. Megfogadtam, nem is nézem tovább, de zenész létemre mégis furdalt a kíváncsiság, hogyan tovább. Nem csalódtam az elõzményeket figyelembe véve. Szégyen.
10/10
Tomiiii 2016 máj. 22. - 10:42:54 10/10 Előzmény olahmiki1959
Mind a kilenc sajnos nem juthatott tovább.....Kár ezért a mûsort bántani, most nem az ön kedvence ment tovább...Nem hiszem egyébként, hogy könnyû a választás.
far vik 2016 máj. 20. - 23:58:45 Előzmény olahmiki1959
ugyanez volt a bajom...
olahmiki1959 2016 máj. 14. - 09:33:31
Sajnos, ezt a mûsort is elérte az elfogultság és a manipuláció átka. (Pedig azt hittem, hogy ezúttal megmenekülünk ettõl...:)
A kilenc tehetséges gyerek közül hárman jutottak tovább - ez eddig rendben van.
A fuvolás és a hárfás kislány megérdemelten jutott tovább, azonban a kis hegedûs fiú, kelemen Gáspár kizárólag annak köszönhette a továbbjutását, hogy Kelemen Barnabás hegedûmûvész fia.
Tehetséges a gyerek, de még nagyon kicsi, rengeteg hiányossága van, mind a technika, mind a tisztaság terén, és még nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy valóban a legjobbak között legyen a helye.
A rózsaszín ruhás, félig arab származású hegedûs kislány nagyságrendekkel jobb volt - tökéletes technika, magabiztos játék, kristálytiszta hang -, ennek ellenére az ismert hegedûmûvész gyermekét juttatták tovább.
Szomorú, és kiábrándító.
Csodálkoztam volna, ha egyszer az életben sikerül megúsznunk egy ilyen mûsort rossz szájíz nélkül...:)
Hidetoshi Nakata 2016 máj. 07. - 12:35:04
Klemzer band,egy tehetséges kinai?leányka,egy roma tehetség....
magyarként teljesen felesleges és kidobott idõ az indulás,esélye sincs,semmi értelme,körön kivûli,hajrá kisebbségek,hajrá hátrányos helyzetû magyarok.
Valóban az ilyen szabályok a retek kereskedelmi csatornáknál szoktak jellemzõbbek lenni.
lonapost 2016 máj. 05. - 21:58:57
Egy kicsit sok a gügyögés Miklósa Erikától. Jaj, de édes vagy felkiáltással üdvözli pöttöm tehetségeket. De ez nem gyermekszépségverseny. Nagyon komolyan felkészülnek még a kicsik is, ezért számomra ez egy kicsit lekezelõ, ahogy"babázik" .A mûsor egyébként nagyon élvezetes, de kevesebb körítés kellene.
10/10
Nótárius 2016 ápr. 16. - 13:27:55 10/10
Belefeledkezve, beleborzongva, elbûvölve ámulok e nagyon ifjak rendkívüli tehetségén!
Kiemelten nagy hatással volt rám Kiss Benedek Máté, aki a szemre annyira "egyszerû" hangszerével, a furulyával oly nagyszerûn, szépen "játszott".
... aztán a zsûri kérdésére elmondta a mestereknek, hogy elõadása közben miért KELLETT a térdét felemelnie! ;-)
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu