Vonat Busanba - Zombi expressz

Bakancslistához adom
Busanhaeng
16 éven aluliak számára nem ajánlott dél-koreai horror, 118 perc, 2016

Értékelés:

102 szavazatból
Szerinted?

Az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor az utaskísérő mögött felugrik egy menekülő, sebesült nő, aki nem sokkal később szörnyű kínok között meghal - ám néhány pillanattal később vérszomjas szörnyetegként tér magához, és őrjöngve ugrik rá a neki segíteni próbáló másik utaskísérőre. A Busanba induló járaton ragályként terjed el a pusztító kór, melynek hatására a halottak életre kelnek és mindenkit megölnek, aki a szemük elé kerül. A expresszvonaton egy maroknyi túlélő próbál menedéket találni, de minden állomáson hasonló állapotok uralkodnak. A híradásokból kiderül, hogy egy rejtélyes vírus elterjedése miatt egész országban ugyanez a helyzet, a kormányzat szükségállapotot és kijárási tilalmat hirdetett, mindenhol káosz és pánik uralkodik. Busan állítólag még biztonságos, ezért a mozdonyvezető elhatározza, hogy a közel 500km-re fekvő városig már sehol sem állnak meg - azonban korántsem biztos, hogy ott élőket találnak majd...Őrült tempójú hajsza kezdődik a túlélésért.
Bemutató dátuma: 2018. március 1. Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Skall 2023 okt. 31. - 14:46:13 8/10
Érdekes film, főleg mivel zombis filmet ilyenfajta köntösben még nem láttam. Nekem abszolút bejött a folyamatos pörgése és a klisék ügyes kikerülése miatt. Ritkán ajánlok bárkinek is kóreai filmet de ezt most nagyon tudom.
8/10
Ati2323 2023 máj. 07. - 18:08:12 8/10
Sztem okés film. Egyszer mindenképp érdemes megnézni.
1/10
DUNAWÖLD 2023 máj. 06. - 03:55:11 1/10
Insulting our intelligence...
Nem működik a radio, elektronika stb. Bizt elràgtàk a kabeleket 😝
3/10
Dörflinger 2022 szept. 13. - 20:03:36 3/10
Ez a film egy vicckategória. Inkább nevetséges mint félelmetes, több szót nem is érdemel. 3/10
10/10
tacsuska 2022 júl. 14. - 01:39:59 10/10
Nagyon tetszett, és úgy gondolom aki lepontozta, annak Freddy Krueger kell,
azt talán megérti!
1/10
aksoko 2022 máj. 14. - 22:58:21 1/10
0 pont is sok lenne.
8/10
nick név 2021 dec. 22. - 23:01:04 8/10 Előzmény gizmoboy
Szerintem te is tudod hogy van ez, az alacsony léc a legtöbb esetben a nézőpont dolga (ha alapvetések vannak is), nem gondolom, hogy általában ízlésekről vitatkozni kellene, ugyanakkor azt állítom, hogy a Vonat Busanba a horror műfaján túlmutató, kifejezetten egyedi drámai darab. A koreai miliő egyértelműen áthatja a filmet, ami idegen és furcsa lehet az ehhez egyáltalán nem szokott szemnek, de ezt érdemes a helyén kezelni. Nem a színészek bénák, hanem a gesztusvilág és a társadalmi attitűd eltérő. A történetében semmi komoly kivetnivalót nem látok, egy Z világháború például sokkal több sebből vérzik, az effektek pedig nem különösebben lényegesek egy ilyen drámai filmben (bár nem ugrik be pontosan mire gondolhatsz), hiszen távolról sem azokon van a hangsúly.
7/10
atee. 2021 dec. 10. - 12:44:02 7/10


anyu apu elvált és apu nem figyel a gyerekre: check
idegesitő kölykök: check
retardált zombik: check
negatív karakter, aki a végén kiderül nem olyan gonosz + önfeláldozó hero: check
pozitív karakter + önfeláldozó hero: check
idióta kölyök aki a szerelmét megeteti saját magával: check
gonosz karakter aki árulást és ármányt hoz: check


Kicsit sokaltam a drámát, de elmegy. Néhol kicsit értelmetlen az egész, de abszolút nem trash kategória. Nézhető.
7/10
sorozatneked.hu 2021 dec. 08. - 03:04:51 7/10
7/10

Nekem tetszett. Egy izgalmas zombis film a koreaiaktól. Végig pörgös, van benne tanulság, jellemfejlődés, meg dráma...és vonat. :) Ha szereted a zombis filmeket, akkor ezt ne hagyd ki semmiképpen sem! A másodikat még nem néztem meg, csak belenéztem, viszont attól tartok az csalódás lesz. De nem baj, ennek az egynek is örülni kell. :)
4/10
ForgácsAntal 2021 nov. 18. - 19:36:46 4/10
Hát ez tényleg kuka egy film, pedig én ritkán szoktam fikázni. Én sem értem miért ilyen indokolatlanul magas a pontszáma. Tényleg nagy hulladék. Én hülye még megnéztem a második részt, ami ennél is gányabb.
3/10
gizmoboy 2021 okt. 28. - 16:21:28 3/10
Az ízlés és az értékelés ugye szubjektív dolgok, de azért az teljesen nonszensz, hogy erre a filmre csak úgy záporoznak a magas pontszámok (nem csak itt, de IMDb-n is), és ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy az itteni szöveges értékelések is magasztalják ezt a filmet. Az értékeléseitek tele vannak csupa olyan állítással, ami kapcsán az első gondolatom, hogy "Ezek meg milyen bolygón élnek?" Vagy az, hogy "Biztos, hogy ezt a filmet nézték?" Nem személyeskedésnek szánom, de úgy érzem, nagyon alacsony lehet a lécetek, ha ez a film az amatőr (béna) színészeivel, kidolgozatlan történetével, ócska effektjeivel és esetlen jeleneteivel megugrotta azt, és csak úgy szórjátok rá a magas pontszámokat. Bárcsak lenne olyan funkció, hogy a felhasználók beállíthatnák maguknak, hogy a rendszer kiknek az értékelése alapján számoljon átlagot, és akkor talán nem járnék úgy, hogy bizakodva megnézek egy magasra értékelt filmet, ami végül életem egyik legrosszabb filmjének bizonyul.
8/10
nick név 2021 júl. 18. - 22:18:40 8/10
Még az Élősködőknél írtam azt, hogy a dél-korai filmkészítés aranykorának valószínűleg leáldozott, ugyanis a legutolsó ismert kiváló film egészen távoli ha a jelenből tekintünk vissza rá. Korrigálnom kell, az utolsó legalább remek dél-korai film nem 2013-as, hanem 2016-os. Így is már 5 éves, de ez a távolság szimpatikusabb, biztatóbb.
Horror a f_szom, persze zombi apokalipszisbe van csomagolva, de egy igen erős dráma, nem hibátlan, de bárcsak ilyen nem hibátlan magyar filmek készülnének az egyértelműen színvonalasabb 2010 utáni filmes korszakban.
Ez újra Dél-Korea közelmúltbéli arca és a filmművészete, valahol bánom, hogy idáig kimaradt, de eltekintve a megjelenés óta eltelt idő "tartalmatlanságát", a várást követő várást és várást, igazából örülök is neki.
9/10
nefefe 2021 jún. 13. - 11:02:37 9/10
A Walking Dead és hasonlók után azt hittem már nem sok újat nem tudnak mutatni a témában, de tévedtem. A koreaiaknak sikerült. A zombis filmek listáján méltán követi a fent említettet. Sőt, szerintem meg is előzi. Nagyon realisztikus, nagyon durva, nagyon eltalált film. Végig izgalmas, sok akcióval, sok drámával, szinte nincs üresjárat. Várom, hogy tudják-e fokozni a folytatásban (Peninsula - Holtak szigete 2020), bár a hírek szerint nem. Mindenesetre ez a film megér egy (vagy akár több) misét.
--- Spoiler --- Azt azért nagyon vártam, hogy azt a nagyfejű üzletembert mikor harapják meg végre a zombik... Előbb kellett volna, sokan meghaltak miatta.
6/10
Tonyka82 2021 jan. 31. - 18:20:52 6/10
Kicsit mindig a bénaság érzését kelti,főleg a szövegek azok.
4/10
Rotovics Kázmér 2020 dec. 22. - 16:40:46 4/10
Nem értem azokat, akik ezt a filmet annyira dicsérik... Sem nem jó, sem nem kifejezetten drámai, vagy pozitív és negatív emberi tulajdonságokat kiemelkedően kiemelő. Bármelyik nagy amerikai zombisorozat bármelyik epizódja kenterbe veri. Arról nem is beszélve, hogy milyen marhaság már az, hogy 2 másodperc alatt újraélednek és átváltoznak egyes delikvensek. Komolyan ez az a film, amitől estek hanyatt egyes kritikusok, pl. Vízer Balázs/port.hu ?
SZPOILER
A karaktereket egyesével kinyírni a szimpátia és ellenszenv emelkedő sorrendjében, és a legvégére hagyni a legszemétládábbat és a főszereplőt, hát ez így nevetségesen óraműszerű. Pfaff.
3/10
ossyni 2020 okt. 06. - 21:35:58 3/10
Ha láttál 10 másik zombifilmet ez az ezredik klisé xarság! Eröltetetten felvezetett kötelező szeretni karakterek -jaaaj fájdalmasan Xar vóót.
10/10
Kuvasz1 2020 okt. 06. - 12:21:02 10/10
Nem nagyon vagyok oda az ilyen típusú filmekért de ez kifejezetten jó volt.
6/10
pihes 2020 szept. 22. - 07:04:17 6/10
Többet mond a története egy horrornál, engem a mandulaszemű zombik idegesítettek.
Rossz nem volt!

6/10
Roberto DiCapribogyó 2019 okt. 17. - 10:31:10
Tényleg nagyon izgalmas, színvonalas film, afféle horror-dráma. ~10/8
Azért azt túlzásnak érzem, amit egyik kritikában olvastam, hogy a Zombieland-Z világháború-Lengenda vagyok triumvirátus mindegyikénél jobb film. Számomra mindhárom azért jobb ennél.

A kislányt alakító színészgyerek ellopta a show-t, döbbenetesen jól játszott. Aki még kifejezetten tetszett az pont az apját játszó színész, nem voltak annyira nagy alakítást igénylő jelenetei, ezért nehéz dolga is volt, de teljesen elhittem a jellemfejlődését.

Ami nekem zavaró volt, hogy ugye feliratosan az eredeti nyelvet lehetett hallani és az európai fülemnek szokatlan nyelv inkább zavaró volt, semmint pozitívum. Szerintem egy jófajta magyar szinkron sokat dobna rajta. Meg mégiscsak egy másik kultúrkörben játszódott (állandó hajlongások, stb.), szóval én örömmel megnéznék egy európai/amerikai remake-t belőle, úgy még befogadhatóbb lenne számomra.

Amúgy döbbenetes, hogy Dél-Koreában ilyen filmet is tudnak csinálni (a látvány is nagyon rendben volt), ráadásul ilyen témára adott valaki pénzt (hál isten). Amúgy nem volt drága, ~11millió USD és ehhez képest hazájában miden 5. ember(!) látta...érted egy zombis horrort :-)! Mintha nálunk a tényleg nagy siker Kincsemet 2 millióan nézték volna meg ....ehhez képest ~400 ezren látták (és azért mennyivel család barátabb téma).
sexykex 2019 jan. 01. - 16:32:40
Több ez, mint egy zombis film. Olyan fogalmakat tűz a zászlajára, mint az önzés, önfeláldozás, összefogás. Sok mindent bemutat, sok mindent tanulhatunk út közben, amíg eljutunk a katarzisig. Annak ellenére javasolnám a film megtekintését, hogy a mondanivalóját jókora – ázsiai filmekre egyértelműen jellemző – pátosz lengi körül.
Nem tudom mennyire jellemző az emberekre a leblokkolás – valószínűleg jellemző, hiszen akkor kevesebb lenne a súlyos közlekedési baleset, azonban ezt a feszültségteremtő eszközt talán túlzásba viszi a rendező. Mielőtt bárkit elijesztenék, végül megismétlem, ez egy jó film.
Összes hozzászólás