Wagner: Parsifal

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

A Parsifal Richard Wagner utolsó operája. Wagner 1845-ben, marienbadi kúrája idején tanulmányozta először Wolfram von Eschenbach Parzival című eposzát, valamint Titurel című eposztöredékét. A bemutatóra 1882-ben a II. Bayreuthi Ünnepi Játékok keretében, II. Lajos és az egész udvartartás jelenlétében került sor. A mű nagy tetszést aratott, de már ekkor felmerült, hogy hossza és színpadra állításának igényessége meghaladja az opera-előadások szokásos kereteit. Wagner ezért kikötötte, hogy műve 30 éven keresztül színpadon csak Bayreuthban adható elő. Csak a tilalom lejártával kerülhetett sor más színházakban történő bemutatására. Koncertszerűen már 1884-ben bemutatták azonban Londonban. A moratórium lejárta utáni első hivatalos színházi előadását 1914. január 1-jén, Barcelonában és Budapesten, a Népoperában tartották. (Az előadást néhány perccel a tiltás lejártát követően, éjfél után kezdték.) "A színpadot felszentelő ünnepi játék" a Parsifal, ami valóban az ünnep, a szakralitás színpadi megjelenítése." Hőse, a szent együgyű, aki tiszta, naiv hite által képes lesz rá, hogy megváltsa a testi és lelki bajoktól szenvedőket, és a Grál, a Krisztus vérét felfogó szent kehely őrzőinek sorába lépjen. Bűn, fájdalom, áldozathozatal, újjászületés; a tévelygések útvesztőjéről, a szeretet és a megbocsátás csodálatos erejéről szóló történet a húsvéti ünnepkör eszméjét emeli operává, egyszersmind általános érvényű mese rossz és jó mágiáról, sötét és világos harcáról, a megváltás reményéről."

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?