Whiplash

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 107 perc, 2014

Értékelés:

424 szavazatból
Szerinted?

Andrew (Miles Teller) híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral (J. K. Simmons), aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi. És egyikük sem adja fel könnyen, amit elkezdett. Mindketten tartják a ritmust.
Bemutató dátuma: 2015. február 5. Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Alkotók

Díjak és jelölések

  • BAFTA-díj

    2015
    Legjobb hang
  • Oscar-díj

    2015
    Legjobb hangkeverés
  • BAFTA-díj

    2015
    Legjobb vágás: Tom Cross
  • BAFTA-díj

    2015
    Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons
  • Golden Globe-díj

    2015
    Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons
  • Oscar-díj

    2015
    Legjobb vágás: Tom Cross
  • Oscar-díj

    2015
    Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons
  • Oscar-díj

    2015
    Legjobb film jelölés
  • BAFTA-díj

    2015
    Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Damien Chazelle
  • BAFTA-díj

    2015
    Legjobb rendező jelölés: Damien Chazelle
  • Oscar-díj

    2015
    Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Damien Chazelle

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Mike088 febr. 08. 23:42:01 9/10 Előzmény Gabriella Sánta Patasi
Nézzél Marvel filmeket talán abban nem csalódsz. Ez egy remek film, gyönyörű zenei tartalommal. Egy igazán erős pszicho dráma. Fletcher karaktere, az alkalmazkodni próbáló srác és a páratlan párbeszédek... Kíváncsi lennék az érveidre ha már így lepontoztad ezt a filmet.
1/10
Gabriella Sánta Patasi febr. 07. 22:24:46 1/10
Még annyit, hogy ismerek személyesen nagyon jó zenészeket, egyikük sem dühöngő őrült, és nem is értenék, hogy miért kell ordítani 😁
1/10
Gabriella Sánta Patasi febr. 07. 22:20:30 1/10
Az első fél óra csak unalmas, azután kimondottan idegesítő. A zenéje számomra értékelhetetlen. 1 pont
9/10
Gege06 febr. 06. 23:48:54 9/10
Remek film! Nem vagyok zenész de tetszett!
10/10
bosszantosz 2020 dec. 03. - 09:51:08 10/10
Ilyenek az igazi művészek! Nem csak a zenére gondolok. Megszállottak, öntörvényűek, egoisták és az agyuk folyamatosan a munkájuk körül forog! Egy külső szemlélő számára őrültnek tűnnek. Az előadó és alkotó művészek mind ilyenek.
10/10
Leslie67 2020 okt. 02. - 21:56:39 10/10
Évekkel ezelőtt láttuk, kétszer is és nagyon-nagyon tetszett! Nem értem minek túlbonyolítani a fimet? Akik élvezték a filmet, nem foglalkoznak azzal, hogy a valóságban létezik-e ilyen oktató vagy oktatási metódus. Ritkán nézek meg filmet kétszer, de ez másodszorra is komoly élményt adott! A mi értékelésünk 10/10!
10/10
Tremoló 2020 júl. 17. - 14:48:04 10/10 Előzmény Tremoló
És egyébként hozzátenném még azt is, hogy könnyű elképzelni, hogy egy ilyen közegben simán elvannak az ilyen típusú csávók, mint a Fletcher....
10/10
Tremoló 2020 júl. 17. - 14:06:19 10/10 Előzmény aser10
Szerintem próbáld meg elfelejteni, hogy a jazz zenére koncentrálsz. Ezt a közeget választotta, hogy a pszichoterrorizáló embertípus káros tevékenységét bemutassa. Abból a szempontból szerintem nagyon is jó választás, mert itt nagyon éles kontrasztot tud bemutatni: a zene léleképítő élvezete helyett egy lélekölő, nyomorúságos terrorizáló alak tombolásával találkozunk. Valószínűleg más közegben ez nem lett volna ilyen hatásos.
2/10
aser10 2020 júl. 17. - 09:29:49 2/10 Előzmény Tremoló
Hát nem a jazz-ről, az biztos. Egy sport filmnek kiváló lenne, ahol a a teljesítmény a lényeg és az oda vezető út. A jazz, és ahogy írtam, a művészetek nem így működnek. Amúgy dramaturgiailag teljesen rendben van a film, a két főszereplő is nagyszerűen alakít, én elhiszem, hogy a rendező úrnak lehetett ilyen élménye a tanulmányai alatt, nyilván léteznek ilyen szadista tanárok és módszerek, én ezt nem is vitatom. Jó lett volna, ha valami más témát választ ehhez az iskolai drámához, és nem a jazz zenét. Nem csak én, számos zenész és jazz-dobos is erősen kritizálta a filmet, pont azokon a kritériumok mentén, amin én.
10/10
Tremoló 2020 júl. 17. - 00:10:08 10/10
Nagyon jó film! Rendkívül fontos témát mutat be és nagyon jól. Az ilyen állatok köztünk élnek és végzik a hihetetlenül káros tevékenységüket az élet nagyon sok területén. De a legtöbb esetben a társadalom sajnos nem tesz ellene semmit. Magyarországon kifejezett divat az áldozat hibáztatása.
10/10
Tremoló 2020 júl. 17. - 00:03:37 10/10 Előzmény aser10
Ne viccelj már! Ember, neked gőzöd nincs arról, hogy miről szól ez a film....
2/10
aser10 2020 júl. 13. - 10:49:07 2/10
Minden idők legrosszabb filmje, statuálni lehet vele. A művészet, a zene, a jazz, a szabadság megszégyenítése ez a film. Nem értem a rendező urat, ő maga is tanult jazz zenét, igaz nem vitte sokra a műfajban, de ilyen hozzáállással, nem is lehet csodálkozni. Maradjon meg csak filmrendezőnek, de ne keverje a szezont a fazonnal. Kérem szépen, a művészet úgy működik, hogy akinek érzéke és tehetsége van egy művészeti ágban, az nagyon korán kiderül, már gyerekkorban (főleg a zenészeknél), vagyis mindenre születni kell, ez a KIVÉTELES ÉRZÉK. Ehhez jön hozzá a képzés, oktatás, ami persze lehet kemény, és sok időt és munkát is kíván, de a TEHETSÉG, a szabadság, az öröm, az ösztönösség hiánya nélkül nem működhet, pláne nem a jazz zenében. Dobosoknál, akinél nincs meg a a kivételes ritmusérzék, felejtse el a dobolást, sok más szépet és jót is lehet csinálni még az életben.
9/10
-Vídia- 2020 máj. 31. - 07:40:26 9/10
zseniális
biffco 2020 máj. 14. - 14:02:11 Előzmény tesz-vesz
ha már zenés filmeknél tartunk , és amugy mi a vélményed a legends of pianistrol, régen láttam de most rákerestem a final scenere https://www.youtube.com/watch?v=MjhM7-8UlDI, mármint zeneileg mi a véleményed:)
2/10
offtopic
tesz-vesz 2020 ápr. 20. - 09:33:07 2/10 Előzmény King Diamond
hát igen, csak nem a pogó a lényeg a cikkben, hanem a metál szó. azt hittem egyértelmű, mert ott írom fölötte, a pogóról meg szót sem ejtettem...
nem az a hiteles forrás nyelvtanilag ami a Hammerworld, vagy HRM-es cikkekről szólnak te szerencsétlen, hanem a nyelvtanas oldalak:
https://e-nyelv.hu/2011-02-01/metal-heavy-metal/

nem kell amúgy leprások között lenni, hogy a lepráról írjunk, simán írhatott jókat a doktorandusz, csak neked nem tetszik, nem véletlen hogy semmi konkrétumot se cáfolsz konkrétummal, nem érvelsz! csak személyeskedsz.

miért olvasnám végig a cikket, mikor a metál szó a lényeg?
nem az számít hogy az analfabéta metál oldalak mit mondanak, a nyelvtanas oldalak számítanak.

tegnap a klubban a marshallal pont összehasonlítottunk egy black-metal dobost Phil Rudd-dal. a marshall is pont ezt mondta, hogy stílusilag igen csak különböző a két ember dobolása, és maga a zene is.

"az egy dolog, hogy a rockból fejlődött a metal, elsődlegesen a heavy metal, de azóta annyi alstílusa van már a metal zenének és NEM a rocknak, hogy szinte összehasonlíthatatlan a sima, klasszikus rockzenével , ezt egy sima wikipédia is megerősíti és leírja..."

igen, olvastam én is ott előtte, problémák vannak az értő olvasádoddal, mert nem érted a wikipédiát sem: "A heavy metal (vagy egyszerűen csak metal) rockzenei műfaj"
tehát a metál is rock, hiába van sok ága a rocknak is, meg metálnak is, a metál nem a hip-hophoz vagy a népzenéhez fog tartozni, nem is az elelktronikushoz vagya klasszikushoz, hanem a rockhoz.
még elpofázhatom 8x ha nem érted, még magyarázhatod, kenegetheted a sz*rt, csak nem érdemes már túl sokáig. nem idegesít fel kicsit sem hogy az ég színét magyarázom már 6 kommentben. vagy te szerentéd a countryhoz vagy a blues alá csatolni a metálzenét? írj kérvényt a pápának, ő az illetékes zenei ügyben, nagy heavy metal rajongó.
itt még mazsolázhatsz hogy hova szeretnéd rakni a heavy metal-t, mit szólnál az R&B-hez?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zenei_st%C3%ADlusok_list%C3%A1ja

10/10
offtopic
King Diamond 2020 ápr. 20. - 00:48:14 10/10 Előzmény tesz-vesz
Fúú...úgy jön ide a pogó, hogy a te általad belinkelt első cikk egy nevetséges kutatást prezentál többek között a pogóról is...ennek kapcsán említettem meg a doktorandusz-hölgyet, aki úgy végzett kutatást, hogy még életében nem volt nem, hogy pogóban, de metal koncerten sem. Na, ezért nem nagyon látni rock- és metal oldalakon ilyen nevetséges baromságokat (lásd: Hammerworld, HRM, Shock, Fémforgács, stb.) De nyilván, ezen oldalakat még csak hírből sem ismered vagy olvasod, de ettől nehogy az én hibám legyen már, hogy analfabéta vagy a metal zenéhez. De úgy látszik, hogy nem csak ahhoz, mert még a saját magad által belinkelt cikket sem olvasod el (amire már korábban is volt precedens).
Ugyanezeken az oldalakon már számtalanszor kitárgyalták, hogy aki a metal-t, mint műfajt á-val írja, az még a legalapvetőbb dolgokat sem tudja, mert, mint műfajt, metalnak írjuk (például heavy metal, thrash metal, death metal, power metal, black metal és még sorolhatnám jó sokáig). Mert hogy jó sok alfaja van a metal zenének. Hát..azért egy black-metal dobost (mondjuk maradjunk a jól bevált Hellhammernél) összehasonlítani egy Phil Rudd-dal...stílusilag igen csak különböző a két ember dobolása, és maga a zene is. Az egy dolog, hogy a rockból fejlődött a metal, elsődlegesen a heavy metal, de azóta annyi alstílusa van már a metal zenének és NEM a rocknak, hogy szinte összehasonlíthatatlan a sima, klasszikus rockzenével (nem kell messzire menni, ezt egy sima wikipédia is megerősíti és leírja...)
Na, tessék ennyit ért a két belinkelt, semmitérő cikked, amit biztos olyan hű, de nagy "szakértők" prezentálhattak, mint amilyen te is vagy.
Egyébként, meg, ja, hogy csak azért linkelted be őket, hogy mutass két hiteltelen forrást, ami "metál"-nak írja a metalt? Majd ha linkelsz nekem Hammerworld, vagy HRM-es cikket, amiben a metalt á-val írják, annak talán lesz is valami hitelt érdemlősége, jó keresgélést kívánok hozzá...:)
2/10
offtopic
tesz-vesz 2020 ápr. 20. - 00:04:06 2/10 Előzmény King Diamond
hogy a tökömbe jön ide a pogó?! mit mutatna meg hogy én vagy akármelyik doktorandusz h viselkedne a pogóban édes istenem!! mi a relevanciája most??
azt hittem már nem tudsz lejjebb menni, de egyre nagyobb hülyeségeket mondasz.
de amúgy visztont nagyon örülök neki, hogy szinte MINDEN, ismétlem, szinte MINDEN metal-koncerten van pogó--és ezt nem csak úgy hasraütés-szerűen írod, hanem tapasztalatból, ez egyszerűen csodálatos, mennyei híreket dalolsz nekem a csókos száddal te angyalgyermek, kristálygyermek vagy a legkitűnőbb fajtából, ez a pogós mondat most jókedvre derített.
jobb ember lettem ettől az egy mondattól...

ha ennyire vágod a rockot meg a metált, akkor legalább tudnád h melyik mi, meg h hogyan lehet őket leírni.

nemcsak hogy előbb jelent meg a rock mint a metál, de a metál egy rockzenei műfaj, ezt pofázom már egy ideje, te meg ezt írtad:

"A metal dobosokat (és nem rock dobosokat, úgy látszik, ezt sem sikerült megérteni/felfogni) "

tehát fogalmad sincs róla, hogy a metál is rock.
ac/dc tényleg jó, vajon volt pogó a koncertjükön? :O egyebet nem tudok ehhez hozzáfűzni, mert én a doktroranduszokkal nem vagyok életképes a pogókban

ja hogy te nem jöttél rá, hogy ez a két cikk azért volt, hogy lásd, lehet metálnak írni a metált. hisz írom pedig a linkek előtt.

még jó hogy most nem fogadtad meg hogy nem írsz többet, így nem tűnik olyan gyerekesnek, ha újraírsz.
2/10
tesz-vesz 2020 ápr. 19. - 23:45:10 2/10 Előzmény biffco
nem jazz szempontjából, hanem a főszereplő szempontjából, tehát nincs olyan profi baseball-film, ahol a sztárjátékos folyamatos kiejti a labdát a kezéből, vagy egy jobb, analógabb példában: nem tudja bekötni a cipőfüzőjét = nem tud alap ritmust felvenni.
na most már érted?
biffco 2020 ápr. 19. - 19:56:46 Előzmény tesz-vesz
hát én vágom de nyilván nem szolhat másrol egy zárojelenet mint egy egymást szivatós koncertröl. ahogy "nagy amerikai sportfilmek" amik általában baseball témájuak, ezekben a zároscenek is mindig vmi végsö összecsapásrol és a konfliktusok kicsucsosodásárol szolnak(de akik még ezt a sportot szeretik azok még + élvezetet is találhatnak az ilyen filmekben gondolom), de itt sem a baseball a lényeg, hanem a teljesitöképesség határa, és a személyiség fejlödése ezáltal. hogy a whiplash ezt a zenén(oktatáson) keresztül mutatja be, elég egyedi (végre nem baszott baseball), ezért jofilm, azt meg el kell engedni hogy a jazz szempontjábol most fos amit játszanak vagy nem.
10/10
offtopic
King Diamond 2020 ápr. 17. - 23:48:52 10/10 Előzmény tesz-vesz
Tudom, megfogadtam, hogy nem írok többet, de egyszerűen nem bírom megállni. Kérdezem, hogy ennyit tudtál reagálni az én hozzászólásomra? Vagyis, hogy ÉRDEMBEN SEMMIRE SEM...szerintem én jobban benne vagyok a metal és rock zenében, mint te (nyugodtan rákereshetsz a nevemben található bandára is, akik szintén a heavy metal egyik kuriózumai közé tartoznak, főleg az énekesük miatt), vagy a doktorandusz-hölgy az első belinkelt cikkedből (csak halkan megsúgom, hogy a metal zenei oldalakon az ilyen jellegű cikkeket szokták a leginkább kiröhögni). Megnézném a doktorandusz-hölgyet (de akár téged is), ha elvinném bármelyik metal banda koncertjére, és belökném a pogóba (mert hogy szinte MINDEN, ismétlem, szinte MINDEN metal-koncerten van pogó--és ezt nem csak úgy hasraütés-szerűen írom, hanem tapasztalatból), vagy esetleg egy wall of death-be, mit csinálnátok, de utána legalább ténylegesen fel tudnátok mérni, hogy milyen is az (mert nem gondolnám, hogy volt még benne részed).
És itt jön be megint az a tény, hogy én már a kezdetek óta nem a rockzenéről beszélek, hanem a metalról, és miért ne tudnám, hogy a rock, mint műfaj jóval előbb jelent meg, mint a metal, ami abból fejlődött ki..csak ezt eddig nem írtam le, mert nem ezen van a hangsúly. Valamint, szintén ebből adódik, hogy nyilván, jóval kevesebb az esélye a pogónak egy rockkoncerten, mint például egy Bon Jovi, Kiss, vagy Mobilmánia, stb.
Például 2009-ben az AC/DC-n sem volt pogó az Arénában (hiába volt full teltház, kb. 13-14.000 ember), csak ugrálás, headbangelés, tapsolás, meg a dalszövegek ordítása/együtt éneklése a bandával. Életem egyik legjobb koncertje volt és baromira örülök, hogy láthattam az egyik nagy kedvencemet még a jó (nem azt írom, hogy eredeti, mert Bon Scottal vagy Dave Evansszal nem is volt sajnos lehetőségem látni őket) felállással koncerten (valamint nagy szó, hogy az eddigi két magyarországi AC/DC koncertből az egyiken ott lehettem)..főleg úgy, hogy a lassan 50 éves pályafutásuk alatt eddig mindösszesen két magyarországi koncertjük volt..de nem gondolnám, hogy ehhez is érdemben bármit is hozzá tudnál fűzni..
Ez a második cikk meg hogy jön ide? A rock-metal koncertekre az emberek nagy része szórakozni jár, mert az az elsődleges céljuk. DE! Vannak olyan kretének, akik direkt a másik szórakozását akarják tönkretenni, ezért nem csak szimplán pogózni jönnek egy-egy koncertre, hanem szétzúzni a tömeget, beleütni-rúgni másokba, elhiheted, hogy ilyen vadállatokkal is találkoztam már nem egyszer. Legtöbbször az ilyen idiótákat a biztonságiak lerendezik, többször is volt már (akár magyar, akár külföldi bulin), hogy bejöttek a biztonságiak a közönségbe/tömegbe és úgy megfogták/lefogták a balhézó nyomorultakat, hogy azok mozdulni nem bírtak, hiába sokszor nagydarabok ezek is, meg azt hiszik magukról, hogy ők a nagyfiúk. Megfogták, kivezették a tömegből és kidobták a klubból/koncerthelyszínről. Nem egy ilyen esetet láttam már...és az ilyenek meg is érdemlik. Sőt, ennek az ellentettjét is tapasztaltam már sajnos, hogy nem nagyon voltak biztonságiak az adott klubban, és az lett a vége, hogy a néhány balhézó elkezdett nőket ütni, mert nem engedték be őket az első sorba...ezt látva a külföldi zenekar leállt a szám közepén és mondták angolul, hogy távolítsák el ezeket a balhézó barmokat a koncertteremből. De mivel nem voltak hivatalos biztonságiak, így a banda szólt a saját crew tagjainak, akik bejöttek a tömegbe és segítettek lerendezni a dolgot. Ilyenek is vannak. És ezeket nem most találtam ki, mivel legalább havi egyszer szoktam Budapestre feljárni koncertre (van, mikor havonta többször is), valamint itt, Debrecenben is elég sok magyar bulira elmegyek, mivel itt sajnos külföldi bulik nem nagyon vannak.
Na, megint leírtam jó sok mindent, amire te semmit sem fogsz tudni reagálni, de ezt már megszoktuk. Remélhetőleg nem jössz az én saját élményeimhez kapcsolódóan is majd valami remek kutatást bemutató cikkel...
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu