Winter's Bone - A hallgatás törvénye

Bakancslistához adom
Winter's Bone
18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 100 perc, 2010

Értékelés:

161 szavazatból
Szerinted?

A közép-nyugati Ozark-hegység sivár vidékén él széthulló félben lévő családjával a tizenhét éves Ree. A drogdíler apja eltűnt, ő pedig egyedül kénytelen gondoskodni a súlyosan beteg anyjáról és a két kistestvéréről. Ráadásul most az otthonuk is veszélybe került. Az apjuk ugyanis nem jelent meg a tárgyalásán, és ha nem kerül elő, akkor az óvadék fejében lefoglalják a házukat, és nekik el kell hagyniuk az egyetlen menedéket. Egy hete van Ree-nek, hogy előkerítse az öreget. Megpróbál maga utánajárni a dolgoknak, lépésével azonban kivívja a zárkózott közösség ellenszenvét.
Bemutató dátuma: 2011. május 19. Forgalmazó: HBO

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Sundance Filmfesztivál

    2010
    Zsűri Nagydíja: Debra Granik
  • Sundance Filmfesztivál

    2010
    Legjobb forgatókönyv: Debra Granik
  • Torontói Nemzetközi Filmfesztivál

    2010
    Legjobb női alakítás: Jennifer Lawrence
  • Golden Globe-díj

    2011
    Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Jennifer Lawrence
  • Oscar-díj

    2011
    Legjobb film jelölés: Anne Rosellini
  • Oscar-díj

    2011
    Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: John Hawkes
  • Oscar-díj

    2011
    Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Debra Granik
  • Oscar-díj

    2011
    Legjobb női alakítás jelölés: Jennifer Lawrence

Hozzászólások

Szerinted?
5/10
Judga 2021 jan. 03. - 20:21:01 5/10
Meglehet, nekem kicsi a teherbírásom, úgy éreztem, ez a film merénylet a néző ellen. sok probléma van a világban, biztosan van ilyen is, de én a filmet alig bírtam ki. drámának dráma, de nyugodtan ki lehetne tenni rá a horrort is. 4 pontot a főszereplő játéka miatt adtam, mert nagyot alakított. a forgatókönyv is érdemel elismerést a végig magasan tartott feszültség miatt, megér még egy pontot.

a szorongástól igazán csak utána tudtam gondolkodni a történet realitásán. hogyan kell érteni a szegénységet, amikor a családnak erdője és fatelepe van?


6/10
sexykex 2020 dec. 30. - 15:20:23 6/10
Nehéz filmek jutottak nekem év végére. Egy többszörösen hátrányos helyzetű család valószínűleg mindenét elveszíti, mert a papa beszélni kezd. Illetve azon gondolkozik, hogy beszélni fog. Jogos önvédelemből. (Ne szépítsük, tíz év sötétzárka ellen én is védekeznék.)
A barátok és pályatársak sajnos rossz néven veszik ezt egyes helyeken és sikerül is megoldást találniuk a problémára. A lakásgondok ezzel ugyan nem oldódnának meg, de végül is a rokonok segítenek.
2/10
itsme1 2020 dec. 26. - 18:10:15 2/10
Mindenki másképp osztályoz. Az alattam lévő például az írja "bármilyen nehéz is" megnézni a filmet és közben maximális pontszámmal értékeli...
Én erre a filmre, amit valóban nehezemre esett végig nézni, csak azért adok kettest, mert hiteles figurákat gyűjtött össze a casting.
10/10
end33 2019 máj. 16. - 12:05:24 10/10
A "nyomor törvényéről" szóló filmek sorában, már csak egy ennél is kegyetlenebbet ismerek. A Javier Bardem főszereplésével az élet értelméről szóló filmek tökéletes ellenpólusául készült "Biutiful" című 2010-es alkotást... (Bármilyen nehéz is, egyszer legalább mindenkinek tanulságos lenne megtekinteni.)
10/10
end33 2019 máj. 16. - 11:52:49 10/10
Nem értek egyet a fanyalgókkal. Mert ez a film nagyon, nagyon nagy dráma! - Jennifer Lawrence szinte erre a szerepre született. Végtelenül természetesen és hitelesen, Oszkárt érően lejátszotta. A filmes stáb pedig észrevétlenül és profin tette a dolgát. A téma társadalomkritikai vonatkozásaiért pedig megérdemelnek minden elismerést. (Nem szokványos hollywoodi produkció, annyi szent, csak az értelemmel bíró filmeket keresőknek ajánlott.)
Reiner Werner 2017 aug. 10. - 13:31:18 Előzmény trudy
Szerintem meg éppen, hogy jó benne, viszont a film tényleg ritka nagy sz*rrakás, kb.25 percben el lehetett volna intézni, stáblistával együtt.
2/10
trudy 2017 márc. 22. - 00:07:53 2/10
Ez a film pont Jennifer Lawrence-re van szabva, hiszen pont ugyanakkora nulla, mint Jennifer. Sablonos, szürke és átlagos. Tanulság: kellõ hype-pal viszont eladható bármi. Õszintén szólva csak John Hawkes miatt néztem meg, de sajnos ebben a filmben az õ karaktere is egy nulla. Amikor feltûnik még hozza a formáját, de sajnos ebbõl a lapos szerepbõl még õ sem tudott kihozni sokat. Ez színtiszta filmszalagpocsékolás.
7/10
MP 2015 febr. 22. - 22:29:33 7/10
Nem rossz film ez egyáltalán...
Bár van benne egy csúnya vágás-baki
Amikor elõször volt a "hegyen" kesztyûbe kezdett inni, de nélküle fejezte be :)
2/10
tobbi 2014 máj. 01. - 11:44:18 2/10
Ez nem játékfilm, hanem egy dokumentumfilm a nyomorról. ↓
bejudy 2014 ápr. 14. - 18:44:11 Előzmény szempilla
Én sosem tudom így megfogalmazni egy film után sem ami bennem van!
Csak sablonféle módon, és ez roppant bosszantó.
Nem rég kezdtem el a filmet, mert nagyon szeretem Jennifer filmjeit bármelyiket, bármilyen kategóriában. Õ nem egy tucatszínész, és olyan jól tudja felvenni az adott szerepet.
Ez nehéz film lesz.
Napsugàr118 2014 ápr. 08. - 23:20:45
Ekkora szar, unalmas filmet életembe nem láttam. Az embernek elmegy az életkedve tõle. Borzalmas, nézhetetlen kategória. 1/10
1/10
caomilla 2014 jan. 18. - 22:56:12 1/10
Nagyon unalmas volt és nem értettem a végét. 10/1
portom 2013 jún. 12. - 20:59:52 Előzmény wintermoots
Elsõ randira moziba menni eleve kudarc téma...
A filmtõl meg elvettétek a kedvem, bár amúgy sem találok online megnézési lehetõséget.
1/10
Attila G. 2013 máj. 30. - 14:58:37 1/10 Előzmény wintermoots
Nehezen értelmezhetõ, amit írsz, de nem baj.
laci0604 2013 máj. 20. - 23:28:52
Úgy értettem, hogy ha nem Jennifer játszotta volna, vagy nem ilyen jól, akkor 3 pontra értékeltem volna a filmet.
laci0604 2013 máj. 20. - 23:26:18
Nem tudom, hogy miért vannak egyesek elájulva a filmtõl, a végéig vártam, hogy beinduljon, de igazából sztorija se nagyon volt, pedig úgy ültem le elé, hogy ez biztos jó lesz, mert mindenki agyba-fõbe dicséri. 10/5, ebbõl Jennifer játéka 2 pont!
wintermoots 2013 máj. 08. - 13:46:45
Meghívtam rá egy lányt amolyan elsõ randira.
Én szabályosan bealudtam a filmen... S ha durván akarnék fogalmazni; kis híja volt, hogy nem köpött Õ is egyet a film után. Az már más kérdés, hogy rosszul sikerült a randi. Ezt kiválóan megalapozta a film is."

hát erre mit lehet mondani...
amúgy ahogy nagyon nehezen lehetne védeni egy 10/10-et, ugyanígy egy 1/10-et is---nem véletlen, hogy ilyen értékelés nem nagyon van
1/10
Attila G. 2013 máj. 08. - 04:20:13 1/10
Hihetetlen. Nem hittem volna, hogy valaha találni fogok olyan hozzászólásokat; amiben szinte szóról-szóra azt írja le valaki, amit én is gondolok egy filmrõl. Illetve lehet, hogy már találtam ilyet; itt viszont 3-at is. Ilyen volt Gordon Szabolcsé, Szotyee-é, s hát eminggé.

Ez a film számomra nem szólt igazán semmirõl; s nem lyukadt ki igazán sehova. Vagy ha mégis kilyukadt; nem hagyott bennem mély nyomokat. Azért jutott eszembe, mert most láttam egy hasonlóan lassú tempójú filmet (A reggel túl messze van).
Nem a mûfajjal van bajom. Láttam kicsit hasonló alkotásokat, amik tetszettek. - Most hirtelen a Dogville - A menedék; illetve az Út a vadonba jutnak eszembe. - Hanem magával a filmmel van bajom. Talán Szabolcs írja le a legjobban, hogy mi nekem is a problémám.

Azt vallom, hogy a zsé, illetve bé kategóriásnak titulált filmek között is akadhatnak igazi gyöngyszemek; az ilyenek közül nekem például a Kyborgtanárok nagy kedvenc.
Illetve A kategóriás; saját magát túlságosan komolyan venni akaró filmek között is akadnak olyanok, amik iszonyatosan rosszul sülhetnek el; sõt, az ilyen filmek esetében van erre a legnagyobb kockázat.
S ez a film sajnos bõven az utóbbi kategóriába tartozik.

Én is úgy gondolom, hogy Jennifer Lawrence talán megérdemelt volna egy Oscar-díjat. - Bár az Oscar-díjakat sajnos az egy filmben felváltva zokogó, ordibáló és nemi életet élõ Halle Berrycskéknek osztogatják. Na meg az irritálóan hiteles súlyos betegnek látszó Anne Hattawayeknek (hál' istennek csak mellékszereplõ volt abban filmben; így is túl sokat volt a vásznon; pedig amúgy semmi bajom a színésznõvel). Talán nem kell külön hozzáfûzni, hogy melyik filmjeikrõl van szó. -

Viszont sajnos Jennifer az egyetlen pozitívuma a filmnek; s sajnos Õ sem elég ahhoz, hogy 10/1-nél több pontot adjak a filmre. Talán majd más filmjére...

Szerintem soha nem fogom megérteni, hogy egy bizonyos mozimagazin hogyan választhatta személyes kedvencének az adott évben.

Egyébként habár a film nem is hagyott bennem mély nyomokat; egyvalamire emlékszem. 2 jegyet nyertem rá az említett magazin jóvoltából. Meghívtam rá egy lányt amolyan elsõ randira.
Én szabályosan bealudtam a filmen... S ha durván akarnék fogalmazni; kis híja volt, hogy nem köpött Õ is egyet a film után. Az már más kérdés, hogy rosszul sikerült a randi. Ezt kiválóan megalapozta a film is.
szempilla 2012 dec. 28. - 18:32:30
Ritkán látni filmben ennyi goromba, csúnya, kegyetlen embert egy rakáson, kiváltképp amerikai movie-ban.
Amerika zord arca, ahol még a Nap sem érez arra indíttatást, hogy elõbújjon, szinte kézzelfogható a gonoszság.:) Mintha büntetné ezt a vidéket a sok mocskos cselekedet miatt, amivel az itt élõk szennyezik saját és egymás életét, és amirõl ugyebár tilos beszélni. Rendkívül nyomasztó a film atmoszférája, a sztori, a cselekmény szinte mellékes, az igazi sztori ugyanis a fõszereplõ maga, aki tényleg egyetlen embertársára sem számíthat. Keményen állja a sarat, hordozza a terheket, idõ elõtt felnõtt, mert a körülmények megkövetelték, de ott van a szemében, az arckifejezésében a gyermeki tisztaság, kétségbeesés, félelem a jövõtõl. Minden giccset nélkülözõ szívbemarkoló jelenetek, ami köszönhetõ a tehetséges Jennifer Lawrence-nek.
Szerintem jó film.
Gordon Szabolcs 2012 nov. 16. - 10:45:45
Mikor bele-bele pillantgattam a filmbe, a hangulata tetszett: kicsit nyomasztó miliõ és emberek, de én szeretem az ilyet, az ilyen alapból sokszor elég jó dolgok szoktak kisülni. De miután megnéztem, azt gondoltam, hogy ezt a filmet TÖK FELESLEGES VOLT MEGCSINÁLNI! Másfél óra nyomasztás, vergõdés, erõszak és kilátástalanság, ami tulajdonképpen a film végén sem oldódik fel igazán. Ha az volt a rendezõ és író célja, hogy bevezesse a nézõt ebbe a világba, hát kösz. Ahhoz nem kell film nekem, hogy tudjam, hogy vannak ilyen iszonyatos helyek és emberek Amerikában. Ez a film semmit sem ad, ez csak elvesz. (A csaj rohadt jól látszik és a karaktere is tetszetõs, de ezzel ki is fújt.) Nem szoktam azt mondani filmekre, hogy kár volt megnézni, de most azért van ingerem erre a kijelentésre...
Összes hozzászólás