Trópusi doktornő / A bátorság próbája

Bakancslistához adom
Die Inselärztin / Die Mutprobe
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német filmsorozat, 5. rész, 90 perc

Értékelés:

32 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Filipa és Daniel között szerelem szövődik, de amikor Daniel felajánlja a lánynak, hogy néhány holmiját vigye a házába, Filipa megijed, mert úgy érzi, hogy még nem zárta le a múltat. Közben felbukkan Filipa anyósa is, aki nem érti, hogy a lány miért távolodott el tőle. A kórházba közben bekerül Tania, Emi egyik szomszédja, akin egy súlyos fertőzés jelei mutatkoznak és úgy tűnik, hogy nem lesz meg számára időben az ellenszer. Mike a szállodában úgy dönt, hogy tudatja végre a személyzettel, hogy ő a többségi tulajdonos és nem hallgat apja tanácsára sem, aki hiába győzködi, hogy a szezon közepén hiba koncepciót váltani. Kulovits igazgató ezért felmond és egy szó nélkül eltűnik.

A műsor ismertetése: Filipa Wagner ezúttal egy súlyos kórral találja szemben magát, amely súlyosan fertőző és veszélyt jelenthet az egész szállodára, azonban hiába keresi a baj forrását, egyik ötlete a másik után bizonyul tévesnek. Eközben Rachel, a szálloda főszakácsa is ájultan esik össze és kiderül, hogy agydaganata van. Filipa megpróbálja rávenni, hogy kezeltesse magát és mintha ennyi gond még nem lenne elég, felbukkan Andrea Richter, az étterem teszter, akinek valaha, a szálloda alkalmazottjaként, Kulovits igazgatóval volt viszonya.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Széles Ágnes 2021 márc. 15. - 18:47:56 10/10
Dennenesch Zoudé / Emi/ magyar hangja Timkó Eszter. Valóban nem passzol hozzá ez a szinkron.
MorningGlory 2020 nov. 08. - 19:10:20
Hogy tudtak egy ilyen hozzá nem illő és érezhetően sokkal idősebb szinkronhangot adni szegény Dennenesch Zoudének?
9/10
fclariss 2020 ápr. 12. - 20:50:07 9/10
Tényleg jó, talán az egyik legjobb a német kórházsorozatok küzül. Paradicsomi környezet, kellemes, szimpatikus szereplők, nem túldimenzionált emberség a benszülöttekkel, a romantikus háttérelemek sem csöpögősek. Tetszik...
kifo2 2020 márc. 22. - 11:49:44
Bár más német kórházas sorozatokat is láttam már, nekem eddig ez tetszik a legjobban (még csak az első évadot láttam). A harmadik évadot 2020-ban forgatják.
Anja Knauer ………………………….Filipa Wagner
Tobias Licht…………………………..Daniel Bucher
Helmut Zierl…………………………..Direktor Kulovits
Tyron Ricketts………………………...Mike
Dennenesch Zoudé…………………..Emi
Valentina Sauca………………………Rachel
Selam Tadese………………………...Jimmy
Sarah Warth…………………………..Isabelle
Anne Bolik …………………………....Sarah
Gerhard Wittmann …………………..Karli
Diane Nuteau ………………………...Lina
Morgan Louis ………………………...Bo
zuzuzu777 2019 nov. 27. - 13:38:54 Előzmény surildi
Szia! köszönöm, hogy válaszoltál, de moderálva lett! Most ismétlik, megvan a 4 rész, de van több, mert így se füle, se farka! Előre is köszönöm a választ! Üdv. Zuzu
zuzuzu777 2019 júl. 09. - 13:41:52
Megnézném az elejétől, de nem lelem a googlen sem ! segítene valaki?
10/10
surildi 2019 júl. 01. - 15:12:22 10/10
Nagyon jo filmsorozat! A korhazas filmek mindig is jok voltak Nemetorszagban. A tobbi is persze. Szeretjuk! :) ♡♡♡
Fanyuka 2019 jún. 09. - 18:56:15
Port.hu helyett:
Filipa Wagner egy orvosi műhiba után egészen Mauritius-ig menekül, ahol egy szállodai rendelőben vállal állást. Ám alig érkezik meg máris egy súlyos esettel kell szembesülnie. A szálloda egyik alkalmazottja mérgező tisztítószert iszik és minta ez még nem lenne elég, Filipa eközben megtudja, hogy a férfi fia, Bo, veseelégtelenségben szenved, de a családnak nincs kezelése drága kezelésre, mi több, a szigeten nincs is megfelelő dialízis készülék a kisfiú kezelésére. Amikor Filipa rájön, hogy a szálloda, üzemi baleset esetén 40.000,- Eurós balesetbiztosítást fizet az alkalmazottaknak, feltámad benne egy rémisztő gondolat.