Személy

Andrej Tarkovszkij

rendező, forgatókönyvíró, színész
Született: 1932. április 4. (Szovjetúnió, Zavraje)
Meghalt: 1986. december 28. (Franciaország, Párizs)
Andrej Tarkovszkij gimnáziumban zenét és festészetet tanult, később a Bányászati Intézetbe került, de itt sem fejezte be tanulmányait. Két évet töltött Szibériában, egy geológiai expedíció miatt, majd 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Iljics Romm osztályába került.
Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, a Cannes-i Filmfesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta. 1974-es Tükör című filmje után, a Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság nem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely - elmondások szerint - jelentősen különbözik az elsőtől.
1979-ben készítette el a Nosztalgia forgatókönyvét. A filmet már Olaszországban forgatták, és a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját nyerte el. Többéves huzavona után (a szovjet hatóságok nem akarták tartozkodási engedélyét meghosszabítani) 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. Az 1986-os Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyeri el Cannes-ban. Következő filmjét Szent Antal megkísértéséről tervezte, de elkészíteni már nem tudta, tüdőrákban meghalt.
  • 1986
    Áldozathozatal 9.3 vágó vágó, forgatókönyvíró, rendező (svéd-angol-francia filmdráma, 143 perc, 1986)
  • 1986
    Áldozathozatal 9.3 forgatókönyvíró (svéd-angol-francia filmdráma, 143 perc, 1986)
  • 1986
    Áldozathozatal 9.3 rendező (svéd-angol-francia filmdráma, 143 perc, 1986)
  • 1983
    Úton 8.6 szereplő szereplő, rendező, forgatókönyvíró (olasz dokumentumfilm, 62 perc, 1983)
  • 1983
    Úton 8.6 rendező (olasz dokumentumfilm, 62 perc, 1983)
  • 1983
    Úton 8.6 forgatókönyvíró (olasz dokumentumfilm, 62 perc, 1983)
  • 1983
    Nosztalgia 8.6 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (szovjet-olasz filmdráma, 126 perc, 1983)
  • 1983
    Nosztalgia 8.6 rendező (szovjet-olasz filmdráma, 126 perc, 1983)
  • 1979
    Sztalker 8.8 rendező rendező, forgatókönyvíró (szovjet-NSZK sci-fi, 160 perc, 1979)
  • 1979
    Sztalker 8.8 forgatókönyvíró (szovjet-NSZK sci-fi, 160 perc, 1979)
  • 1974
    Tükör 8.5 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (szovjet filmdráma, 108 perc, 1974)
  • 1974
    Tükör 8.5 rendező (szovjet filmdráma, 108 perc, 1974)
  • 1972
    Solaris I-II. 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (szovjet sci-fi, 165 perc, 1972)
  • 1972
    Solaris I-II. 8.0 forgatókönyvíró (szovjet sci-fi, 165 perc, 1972)
  • 1969
    Andrej Rubljov 8.8 rendező rendező, forgatókönyvíró (szovjet életrajzi dráma, 180 perc, 1969)
  • 1969
    Andrej Rubljov 8.8 forgatókönyvíró (szovjet életrajzi dráma, 180 perc, 1969)
  • 1964
    Mi, húszévesek 8.0 színész színész (szovjet játékfilm, 175 perc, 1964)
  • 1962
    Iván gyermekkora 8.6 rendező rendező, forgatókönyvíró (szovjet háborús filmdráma, 100 perc, 1962)
  • 1962
    Iván gyermekkora 8.6 forgatókönyvíró (szovjet háborús filmdráma, 100 perc, 1962)
  • 1960
    Az én nagy barátom 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (szovjet filmdráma, 45 perc, 1960)
  • 1960
    Az én nagy barátom 8.0 forgatókönyvíró (szovjet filmdráma, 45 perc, 1960)

Hozzászólások

filoszemitabéluska máj. 18. 20:51:07
6db hozzászólás a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője topicjához! Jencarlos Canela értelmi fogyatékos dél-amerikai szappanopera hős témájához több mint 100 000-en írtak kommentet. Most már én is elbizonytalanodtam. egy milliárd légy csak nem tévedhet. Nosza együnk mi is szart!
Tarkovszkijhoz csak annyit: több, mint 30 éve láttam az "Andrej Rubljov-"ot, de máig előttem vannak a film komor és kegyetlen képei és a hatásuk alatt vagyok, ha rágondolok.
10/10
Sztalker1 máj. 18. 20:14:03 10/10
Andrej a filmművészet fölött.
9/10
dnomer 2011 febr. 13. - 15:56:46 9/10
szerintem megemlíti a naplójában. Én ugyan csak most kezdtem el olvasni, de a z elején mintha utalna az Irával való kapcsolatára, ezzel kapcsolatos bûntudatra és így a gyerekre is talán.
10/10
nagi 2008 szept. 26. - 22:31:05 10/10 Előzmény Bartuc
Csatlakozom.
(Ne haragudj, megnéztem a korodat, mert kíváncsi lettem rá az állításod után: csak gratulálni tudok, hogy ily fiatalon ily érett ízléssel rendelkezel!)
offtopic
Miki1900 2008 szept. 02. - 21:12:18 Előzmény Éles Penge
én miért nem ismerem?
Éles Penge 2008 ápr. 19. - 14:15:20
Minden jó film, minden nagy film, alapvetõen egy lelkiállapot, egy belsõ lelki világ kivetülése. Tarkovszkij filmjei ilyenek. Egész életében ugyanazon/egyetlen mûvön/alkotáson/filmen dolgozott. Bátran használható az õ esetében az a kifejezés, hogy életmû, mert az, amit õ maga mögött hagyott, az egy IGAZi ÉLETmû! És ráadásul remekmû, mestermunka. A legtisztább, legnemesebb értelemben gondolom róla azt, hogy mûvész, igazi alkotó ember volt. És igaz ember. Kétségtelen.
10/10
Bartuc 2008 ápr. 08. - 22:31:27 10/10
A legnagyobb rendezõ.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás