Személy

Arnold Schwarzenegger

színész, szereplő, rendező
Született: 1947. július 30. (73 éves) (Ausztria, Thal, Stájerország)

Világszerte népszerű filmszínész, sportoló, üzletember és közéleti személyiség. Stájerország egy eldugott falujában született. Kicsi gyermekkorától a sportnak élt. Kamaszként futballozott és súlyt emelt, tizennyolc évesen pedig áttért a testépítésre. Húszévesen Mr. Universe lett, majd további 12 világbajnoki címet szerzett a sportágban. Filmes karrierje 1977-ben, a Pumping Iron című egész estés dokumentumfilmmel indult. Ezt követően a film rendezője, Bob Rafelson azonnal szerződtette őt a Maradj éhen! egyik szerepére. Alakításáért Arany Glóbusszal jutalmazták a Legjobb Debütáns kategóriában. 1978-ban a Kaktusz Jack című westernkomédiában Kirk Douglasszel és Ann-Margrettel játszott. John Milius 1982-es filmje, a Conan, a barbár jelentette számára az áttörést, de az igazi sikert 1983-ban James Cameron Terminátor-a hozta meg a számára. Ettől kezdve Schwarzenegger neve a nyolcvanas években készített filmjeinek köszönhetően - gyakorlatilag összeolvadt az akcióhős fogalmával. 1988-ban, azért hogy szerepskatulyájából kitörjön, az Ikrek című vígjátékban komikusként is bemutatkozott. A film sikerén felbuzdulva 1995-ben újra összeálltak Danny DeVitóval és Ivan Reitman rendezővel egy közös munkára. A Junior szintén elnyerte a közönség tetszését. Schwarzenegger következő komédiája a Hull a pelyhes volt, amelyben Jim Belushival játszott. Első rendezése a Mesék a kriptából című sorozat egyik epizódja volt, amelyet a Karácsony Connecticutban követett. Schwarzenegger 1979 óta a Paralimpiai Játékok súlyemelés-edzője. Több testedzésről, egészséges életmódról szóló sikerkönyv szerzője. 1997-ben a Mozitulajdonosok Szövetsége neki ítélte a Humanitásért Díjat. Kitüntetéseket kapott továbbá az emberi jogok védelmében kifejtett aktivitásáért és a Holocaust-kutatások támogatásáért. 2003-ban Kalifornia kormányzójává választották.

  • Golden Globe-díj (1995) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Junior

Hozzászólások

Lámai Dala febr. 07. 07:53:18
Sanya7630 febr. 06. 23:51:48
Nem kell őt "imádni, de.. Tegyük fel magunknak a kérdést! Vajon után a tudnánk csinálni azt amit ő elért ebben az életben? Tudjuk a választ! Ha csupán" csak, a testépítői karrierjét nézzük már az önmagában gyönyörű eredmény a Maga 7-szeres olimpiai győzelmével.. Ha itt megállt volna. De nem állt meg.. Hollywood.. Felfigyelt rá. A 90-es évek legjobban fizetett akciósztárja volt. De itt sem állt meg. Jelöltette magát Kalifornia kormányzójának, és sikerült neki. Ahhoz képest hogy egy osztrák kis faluból származik. A nulláról kezdte. A felmenői nem voltak se gazdagok sem szinészek a semmiből építette meg azt amie most van. Csak úgy mint "stallone, ellentétben a többi színészekkel akiknek a felmenői színészek voltak na meg gazdagok... Azért írom nem kell őt" imádni, de.. Amit ez a pali elért az életben.. Az minden képp példaértékű. Mert nagyon nagyon kevés ember tudja ezt véghezvinni. Pláne a nulláról..
kaaslover 2019 febr. 13. - 15:51:34
Nagy arc (jó értelemben)
_goldie_ 2018 aug. 14. - 12:32:17 Előzmény mapk
vissza a bébihajhoz..ugyanaz a séró
István Pityu Herczeg 2018 aug. 13. - 18:55:23
Mint színész és testépítő nagyra tartam Schwarzeneggert, mint politikust már nem annyira :D. GET TO DA CHOOPAAA.
frenchbullie 2015 júl. 30. - 05:18:09
Ma van a születésnapja, úgyhogy; Happy birthday! Nem csak akcióhõsnek kedvelem, hanem vígjátékbeli szerepeiben is. Fogékonynak kell lenni a humorra ahhoz, hogy valaki ilyen parókát öltsön.:-) Remek volt a 80 nap alatt a Föld körül-ben!
Edmond Dantes 2015 febr. 26. - 09:44:06
...és az MVM Siker-nap "produkcióban" is szerepelt, nem biztos h osztatlan (inkább "osztott") sikerrel:

http://index.hu/kultur/2015/02/25/bukas_volt_a_siker-nap/
Kozutas 2015 febr. 25. - 22:22:16
T6-7-8ban is szerepel :)
eynrg 2014 nov. 22. - 11:51:53
Az összes Schwarzenegger filmrõl olvashattok a Régi új filmek blog, Arnold Schwarzenegger filmek c. cikkében.
mapk 2013 aug. 24. - 21:13:56
mapk 2013 aug. 24. - 21:08:37
Ten
Sztm még forgatják épp.
hanguktaekwondooo 2013 aug. 24. - 17:55:39
nagyon csúnya ez az ember
ati1209 2013 aug. 24. - 17:26:53 Előzmény mapk
Ez melyik filmbõl van ?
mapk 2013 júl. 28. - 16:20:53
Ten.
Nagyon kemény.
Durva séró.
mapk 2013 júl. 28. - 16:19:57
És mikor lazul.
10/10
filmimádóó 2013 júl. 13. - 17:58:40 10/10
Igen, az Ikrek is jó film :)
Iceman87 2013 júl. 13. - 17:53:34
Az tényleg nagyon vicces :) Jó hogy csinált ilyen filmet is. Szerintem nagyon jól állt neki. Állítólag készül az Ikrek folytatása is... Nekem az is nagyon bejött :)
10/10
filmimádóó 2013 júl. 13. - 17:45:39 10/10
Egyik kedvenc színészem, birom a filmjeit, fõleg az ovizsarut.
_goldie_ 2013 júl. 02. - 09:47:16
Svarci baby
10/10
joe80 2013 júl. 01. - 22:44:55 10/10
természetesen elõször is nagyon várom az escape plan-t,de ha tényleg fõszerepet vállal a maggie c. horrofilmben /ami tökjó lenne/ akkor már ha jól számolom csak katsztrófafilmben nem szerepelt még és romantikus mûfajban.persze az utóbbinak nem örülnék,de a katasztrófafilm-nek igen!szóljatok ha esetleg kihagytam volna valami mûfajt amiben még nem láthattuk Schwarzit.
Összes hozzászólás