Személy

Babos Gyula

előadó, zene, szereplő
Született: 1949. június 26. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2018. április 12. (Magyarország, Budapest)

A hazai jazzélet legismertebb gitárosa, Babos Gyula zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus együttesek voltak. 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára. A '90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett, először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával, később James Moody, illetve Tony Scott, továbbbá Szabó Gábor voltak partnerei. A "Sham" című hanglemez felvétele alkalmával a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze. A lemez címében is utalt a már régóta külföldön élő, rendkívül népszerű Jinda György zenei világára. 1994-ben aztán megjelent a gitáros egyik legjobb jazz albuma, a Blue Victory (1996), amelynek szereplői az említett PeCsa koncerten már játszottak együtt. A lemez 12 országban jelent meg. 1997-ben alakult meg a Babos Project Romani, amely együttes számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években (Marseilles, Eilat, Bukarest, London, Kassa). A Project felvétele ?Egyszer volt.." címmel 1998-ban jelent meg. 1998-ban Take Fourral (Pege/Tomsics/Kőszegi) három lemezt készítettek. 2001-ben a legendás Herbie Mann-nel készített felvételt. A világhírű ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval közös koncertje "Hetvenöt perc" címmel 2004-ben jelent meg. 2005-ben új felállásban, Babos Project Special névvel léptek a közönség elé, legújabb lemezüket ebben a felállásban jelentették meg Variáció címmel 2006 őszén.

Hozzászólások