Személy

Bálint János

fuvolaművész
Született: Hódmezővásárhely

Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol zongorázni és fuvolázni tanult. 1975-ben felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakára, ahol Dr.Sebestyén István és Lars Zoltán volt a tanára. 1979 és 1984 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Kovács Lóránt irányításával. 1980-ban került a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarához, amelynek 1984 és 1991 között a fuvolása volt. 1983-ban részt vett Adorján András olaszországi mesterkurzusán. 1984-ben az olasz Anconában rendezett nemzetközi fuvolaversenyen első helyezett lett, és elnyerte a város nagydíját is. Ennek kapcsán 1985-ben meghívást kapott Ferrarába, ahol nagy sikerrel szerepelt az Aterforum Fesztiválon. 1986-ban elnyerte a Cziffra Alapítvány ösztöndíját. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola Szegedi Tagozatának adjunktusa. Az olaszországi rovigoi akadémia vendégprofesszora. Magyarországon rendszeresen szerepel koncerteken és a rádióban, valamint folyamatosan kap külföldi meghívásokat. (forrás: BMC)

Hozzászólások