Személy

Bordás Barbara

színész, előadó, közreműködő
Született: 1986. június 3. (33 éves) (Budapest)

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

1986. június 3-án született Budapesten. Az általános iskolát a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskolában végezte zenei tagozaton, ahol 8 éves kórus és 4 éves zongora gyakorlatra tett szert. Tanulmányait 2000-től 2004-ig a budapesti Podmaniczky Frigyes Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, ezekben az években kezdtett komolyabban foglalkozni az énekléssel. 2002-től 2005-ig a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskolában tanult magánének szakon. 2005-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, itt 2008-ban végzett klasszikus énekművészként. 2008-tól 2010-ig az Operett Akadémia növendéke volt. A szigetszentmiklósi Sziget Színház alapító tagja, ahol számos musical és operett főszerepet játszott 2002-től. 2010-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.

Végzettség:
2008-2010: Operett Akadémia, Budapesti Operettszínház
2005-2008: Bartók Béla Zenemuvészeti Konzervatórium

Díjak
2007 - Erkel Ferenc Nemzetközi Dal és Ária verseny, Gyula - 3. helyezés - a "legígéretesebb hang" különdíja
2010 - Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny - 2. helyezés
2010 - Marshall bot - az évad legígéretesebb ifjú művésze

Szerepek:
Operetta:
Kálmán Imre: Marica grófno - Marica
Kálmán Imre: A csárdáskirályno - Sylvia, Stázi
Kálmán Imre: Cirkuszhercegno - Fedora, Miss Mabel
Szirmai Albert:Mágnás Miska - Rolla
Jacobi Viktor: Leányvásár - Lucy Harrison
Ábrahám Pál: Viktória - Viktória, Riquette
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban - Madeleine
Johann Strauss: Egy éj Velencében - Annina
Kacsóh Pongrácz: János vitéz - Iluska
Musical:
Jim J. - Warren C.: Grease - Sandy
Galt MacDermot : Hair - Sheila, Jeannie, Chrissy
Shöneberg: Miss Saigon - Ellen
Presser Gábor: Padlás - Kölyök szellem

Vélemény: