Személy

Brad Pitt

színész, producer, szereplő
Született: 1963. december 18. (60 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Shawnee, Oklahoma)

Az oklahomai Shawnee-ben született, majd Springfieldben nevelkedett, Missouri államban. A Missouri Egyetemen végezte tanulmányait, újságírás és reklám szakon. A diploma megszerzése előtt Los Angelesbe költözött a reklámgrafika tanulmányozására, azonban röviddel ezután érdeklődése a színészet felé fordult, s beiratkozott Roy London iskolájába. Hamarosan kisebb szerepekhez jutott a televízióban, majd játékfilmekben, többek között a Szerelem albérletben című mozidarabban játszott.


A körön kívül című produkcióban a mintagyerek bátyját alakította érzékenyen David Anthony Marschall partnereként. Ridley Scott kultuszfilmjében, a Thelma & Louise -ban figyelt fel rá a szakma, ahol egy bűnöző stoppost játszott Geena Davis és Susan Sarandon oldalán. Ezután a Johnny Suede című munkában szerepelt, amely 1992-ben a Locarnói Fesztiválon elnyerte a legjobb fényképezésért járó Arany Leopárdot. A Szenvedélyek viharában kalandvágy űzte tékozló fiú és szerelmes Julia Ormond és Anthony Hopkins mellett.


Tristan alakjának megformálásáért Arany Glóbuszra jelölték, a díjat azonban végül Terry Gilliam 12 majom című mozidarabjával nyerte el egy ápolatlan pszichopata ápolt szerepében, Bruce Willis partnereként. Karrierje töretlenül ível felfelé, rengeteg sikerfilmben szerepel a mai napig. A Hetedik, Hét év Tibetben, Ha eljön Joe Black, Harcosok klubja, Blöff, az Ocean's sorozat, Trója, Bábel, Benjamin Button különös élete, Becstelen Brigantyk vagy a Z világháború csak néhány cím az utóbbi húsz év terméséből. 2019-ben a Volt egyszer egy Hollywood című Tarantino-produkcióban volt látható.

  • 2024
    Wolfs producer producer, színész (angol-amerikai thriller, 2024)
  • 2024
    Wolfs színész (angol-amerikai thriller, 2024)
  • 2022
    Szöszi 6.3 producer producer (amerikai életrajzi dráma, 2022)
  • 2022
    Babylon 7.1 színész színész (amerikai filmdráma, 188 perc, 2022)
  • 2022
    Azt mondta 6.8 producer producer (amerikai filmdráma, 129 perc, 2022)
  • 2022
    Az elveszett város 5.9 színész színész (amerikai vígjáték, romantikus kalandfilm, 112 perc, 2022)
  • 2022
    A gyilkos járat 7.2 színész színész (amerikai akciófilm, 127 perc, 2022)
  • 2022
    Women Talking 6.8 producer producer (amerikai filmdráma, 2022)
  • 2020
    Ellenállhatatlan 6.2 executive producer executive producer (amerikai vígjáték, filmdráma, 101 perc, 2020)
  • 2019
    Volt egyszer egy... Hollywood 6.7 színész színész (amerikai-angol krimi, dráma, thriller, 159 perc, 2019)
  • 2019
    V. Henrik 7.4 producer producer (ausztrál-amerikai-magyar életrajzi dráma, történelmi film, 133 perc, 2019)
  • 2019
    Ad Astra – Út a csillagokba 5.3 színész színész, producer (brazil-amerikai dráma, kalandfilm, misztikus film, 124 perc, 2019)
  • 2019
    Ad Astra – Út a csillagokba 5.3 producer (brazil-amerikai dráma, kalandfilm, misztikus film, 124 perc, 2019)
  • 2018
    Deadpool 2 7.2 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 119 perc, 2018)
  • 2018
    Csodálatos fiú 7.5 producer producer (amerikai életrajzi dráma, 112 perc, 2018)
  • 2018
    Alelnök 7.2 producer producer (amerikai életrajzi dráma, vígjáték, 132 perc, 2018)
  • 2017
    Viszály: Bette és Joan 8.0 executive producer executive producer (amerikai drámasorozat, 45 perc, 2017)
  • 2017
    Brad helyzete 6.8 producer producer (amerikai vígjáték, filmdráma, 102 perc, 2017)
  • 2017
    War Machine 6.9 színész színész, producer (amerikai háborús filmdráma, vígjáték, 122 perc, 2017)
  • 2017
    War Machine 6.9 producer (amerikai háborús filmdráma, vígjáték, 122 perc, 2017)
  • 2016
    Szövetségesek 8.2 színész színész (amerikai thriller, 124 perc, 2016)
  • 2015
    Maradj íven! 9.3 színész színész, producer (amerikai dokumentumfilm, 138 perc, 2015)
  • 2015
    Maradj íven! 9.3 producer (amerikai dokumentumfilm, 138 perc, 2015)
  • 2015
    A tengernél 5.7 színész színész, producer (angol romantikus dráma, 123 perc, 2015)
  • 2015
    A tengernél 5.7 producer (angol romantikus dráma, 123 perc, 2015)
  • 2015
    A nagy dobás 8.3 színész színész, producer (amerikai életrajzi film, 130 perc, 2015)
    • VIASAT FILM:
      • péntek (márc. 29.) 14:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 11:15
    • HBO 3:
      • péntek (ápr. 5.) 13:35,
      • szombat (ápr. 6.) 03:50
  • 2015
    A nagy dobás 8.3 producer (amerikai életrajzi film, 130 perc, 2015)
    • VIASAT FILM:
      • péntek (márc. 29.) 14:20,
      • vasárnap (márc. 31.) 11:15
    • HBO 3:
      • péntek (ápr. 5.) 13:35,
      • szombat (ápr. 6.) 03:50
  • 2014
    Selma 7.4 producer producer (angol-amerikai életrajzi film, 122 perc, 2014)
  • 2014
    Harag 7.4 színész színész (amerikai akciófilm, 134 perc, 2014)
  • 2014
    Fülemüle 7.5 executive producer executive producer (amerikai filmdráma, 83 perc, 2014)
  • 2013
    Z világháború 7.3 színész színész, producer (amerikai-máltai akciófilm, 116 perc, 2013)
  • 2013
    Z világháború 7.3 producer (amerikai-máltai akciófilm, 116 perc, 2013)
  • 2013
    Kick-Ass 2 6.9 producer producer (amerikai-angol akció-vígjáték, 113 perc, 2013)
  • 2013
    A jogász 5.1 színész színész (amerikai-angol thriller, 117 perc, 2013)
  • 2013
    12 év rabszolgaság 7.9 producer producer, színész (amerikai-angol életrajzi dráma, 134 perc, 2013)
  • 2013
    12 év rabszolgaság 7.9 színész (amerikai-angol életrajzi dráma, 134 perc, 2013)
  • 2012
    Ölni kíméletesen 5.6 színész színész, producer (amerikai thriller, 97 perc, 2012)
  • 2012
    Ölni kíméletesen 5.6 producer (amerikai thriller, 97 perc, 2012)
  • 2011
    Táncoló talpak 2. 7.0 színész színész (ausztrál animációs film, 100 perc, 2011)
  • 2011
    Pénzcsináló 8.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 133 perc, 2011)
    • Filmcafe:
      • péntek (ápr. 5.) 10:10,
      • hétfő (ápr. 8.) 06:40
  • 2011
    Az élet fája 6.3 színész színész, producer (amerikai filmdráma, 139 perc, 2011)
  • 2011
    Az élet fája 6.3 producer (amerikai filmdráma, 139 perc, 2011)
  • 2010
    Ízek, imák, szerelmek 6.9 executive producer executive producer (amerikai romantikus dráma, 140 perc, 2010)
  • 2010
    Megaagy 8.3 színész színész (amerikai animációs film, 96 perc, 2010)
  • 2010
    Ha/ver 7.8 producer producer (angol-amerikai akciófilm, 117 perc, 2010)
  • 2009
    Pippa Lee négy élete 7.8 producer producer (amerikai romantikus dráma, 93 perc, 2009)
  • 2009
    Becstelen brigantyk 8.1 színész színész (amerikai-német háborús filmdráma, 153 perc, 2009)
  • 2008
    Égető bizonyíték 7.0 színész színész (amerikai-angol-francia krimi-vígjáték, 96 perc, 2008)
  • 2008
    Benjamin Button különös élete 8.6 színész színész (amerikai filmdráma, 166 perc, 2008)
  • 2007
    Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik 7.9 színész színész (amerikai krimi vígjáték, 122 perc, 2007)
  • 2007
    Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford 7.7 színész színész, producer (amerikai-kanadai-angol krimi, 153 perc, 2007)
  • 2007
    Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford 7.7 producer (amerikai-kanadai-angol krimi, 153 perc, 2007)
  • 2007
    Hatalmas szív 6.4 producer producer (amerikai-angol filmdráma, 100 perc, 2007)
  • 2006
    Bábel 8.5 színész színész (francia-amerikai-mexikói filmdráma, 143 perc, 2006)
  • 2006
    A tégla 9.0 producer producer (amerikai filmdráma, 138 perc, 2006)
  • 2006
    A közlekedés új útjai 8.3 szereplő szereplő (angol ismeretterjesztő filmsorozat, 2006)
  • 2005
    Mr. és Mrs. Smith 7.2 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 120 perc, 2005)
  • 2004
    Trója 8.5 színész színész (amerikai-máltai-angol történelmi kalandfilm, 163 perc, 2004)
  • 2004
    Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét 7.5 színész színész (amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 125 perc, 2004)
  • 2003
    Szindbád - A hét tenger legendája 9.0 színész színész (amerikai animációs film, 86 perc, 2003)
    • RTL:
      • hétfő (ápr. 1.) 11:05
  • 2002
    Filmrendező-portrék: Ridley Scott 10 narrátor narrátor, közreműködő (amerikai portréfilm, 59 perc, 2002)
  • 2002
    Filmrendező-portrék: Ridley Scott 10 közreműködő (amerikai portréfilm, 59 perc, 2002)
  • 2002
    Egy veszedelmes elme vallomásai 6.7 színész színész (amerikai-kanadai-német krimi, 113 perc, 2002)
  • 2001
    Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi 8.5 színész színész (amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 116 perc, 2001)
  • 2001
    Kémjátszma 8.6 színész színész (német-amerikai-japán-francia krimi, 126 perc, 2001)
  • 2001
    A mexikói 7.1 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 118 perc, 2001)
  • 2000
    Blöff 9.1 színész színész (angol-amerikai akció-vígjáték, 104 perc, 2000)
    • HBO:
      • hétfő (ápr. 1.) 01:15,
      • szombat (ápr. 6.) 01:05,
      • csütörtök (ápr. 11.) 04:10
  • 1999
    Harcosok klubja 9.1 színész színész (amerikai filmdráma, 139 perc, 1999)
  • 1999
    Brad Pitt: Én a grizzlykkel vagyok! 10 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 1999)
  • 1998
    Ha eljön Joe Black 8.9 színész színész (amerikai romantikus dráma, 173 perc, 1998)
  • 1997
    Hét év Tibetben 8.8 színész színész (amerikai filmdráma, 139 perc, 1997)
    • Filmcafe:
      • csütörtök (ápr. 4.) 12:40,
      • vasárnap (ápr. 7.) 09:05
  • 1997
    Az ördög maga 8.2 színész színész (amerikai thriller, 106 perc, 1997)
  • 1996
    Sleepers - Pokoli lecke 9.2 színész színész (amerikai filmdráma, 147 perc, 1996)
  • 1995
    Hetedik 9.3 színész színész (amerikai krimi, 122 perc, 1995)
  • 1995
    12 majom 8.5 színész színész (amerikai sci-fi, 123 perc, 1995)
  • 1994
    Szenvedélyek viharában 9.3 színész színész (amerikai kalandfilm, 125 perc, 1994)
  • 1994
    Interjú a vámpírral 8.8 színész színész (amerikai horror, 110 perc, 1994)
  • 1994
    Egy kis szívesség 5.5 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 1994)
  • 1993
    Tiszta románc 8.5 színész színész (amerikai akcióthriller, 120 perc, 1993)
  • 1993
    Kalifornia - A halál nem utazik egyedül 7.7 színész színész (amerikai krimi, 117 perc, 1993)
  • 1992
    Variációk két ökölre 7.3 színész színész (1992)
  • 1992
    Huncut világ 7.4 színész színész (amerikai animációs film, 102 perc, 1992)
  • 1992
    Folyó szeli ketté 8.7 színész színész (amerikai filmdráma, 123 perc, 1992)
  • 1991
    Thelma és Louise 8.9 színész színész (amerikai-francia filmdráma, 130 perc, 1991)
  • 1991
    Testvérek és lázadók 6.1 színész színész (amerikai krimi, 100 perc, 1991)
  • 1991
    Johnny Suede színész színész (svájci-amerikai-francia vígjáték, 97 perc, 1991)
  • 1990
    Too Young to Die? 8.4 színész színész (amerikai krimi, 92 perc, 1990)
  • 1990
    Glory Days 5.5 színész színész (amerikai tévéfilmsorozat, 60 perc, 1990)
  • 1989
    Kivégzős 5.3 színész színész (amerikai horror-vígjáték, 91 perc, 1989)
  • 1988
    A Hold fia 7.8 színész színész (amerikai-kanadai-jugoszláv romantikus dráma, 101 perc, 1988)

Hozzászólások

buncow 2023 ápr. 18. - 23:24:52 Előzmény nikato
Lorenzo Lamas kivételével elég vicces lista :D De szegény Lamas megmaradt B kategóriás színésznek, pedig nagy kedvencem volt A fejvadász sorozat, szóval így nem egy kategória a kettő. Jóképűségben és sármosságban is vannak fokozatok, Brad a topban volt, írom ezt férfiként. Az arányos, határozott vonalai miatt emelkedik ki a többiek közül szerintem, van aki bejön neked, de ha jobban megnézed hosszú a nyaka, nagy az orra, golyó a feje, összenő a szemöldöke, vagy akármi, nála kb. minden klappolt, fejre, alkatra, jó genetika. Tipikus 90-es évek tini bálványa alkat, egy BRAVO címlapról, akiket felsoroltál, azoknak a nagy része pedig legfeljebb egy bárban emelkedne ki a többiek közül, vagy ha a gyerekeid apját keresed gondolom :D
Annabella3 2022 szept. 29. - 15:22:36
Egyszeruen undoritonak talalom hogy 1 nagypapa koru pasi fiatal lannyal van.
4/10
nikato 2020 nov. 26. - 12:54:01 4/10
Azt nem értettem soha ami körülövezte, mindig az ügyeletes "szívtipró", a referencia a "jó pasi" kifejezésre, pedig nála ezerszer jó képűbb és tehetségesebb színészek is voltak főleg a '80-'90-es években! Mióta a zabligyűjtővel együtt volt még ellenszenvesebb számomra. Sok filmben, sorozatban észrevettem, hogy ha nem Őt mondják a szövegben, hogy jó pasi, akkor is Őt írják oda a fordítók, gondolják a magyar nők csak Őt ismerik.... azért nézzünk már meg a '90-es évekből pár színészt: Jason Priestley, Luke Perry, Miles O'Keefee, Wolf Larson, Kevin Sorbo, Jerry O'Connel, Adrian Paul, Lorenzo Lamas, Scott Baio, John Stamos stb. stb. stb. Utolsó kettő amerikában a '80-as évektől szívtipró státuszban vannak, már megöregedtek, de még mindig nők ezrei lihegnek utánuk. Még lehetne sorolni hányan jobbak ennél a nyálgépnél. A színészi teljesítménye sem kimagasló számomra legalábbis. Ízlések és pofonok- kinek a pap, kinek a papné, lehet mondani, de túlzás már tényleg ami irányában folyik. És nőként írom ezt.
buncow 2019 szept. 18. - 00:54:00
Az egyik legsokoldalúbb színész, a teljesítményét pedig a felsorolt filmek és azok pontozása jól mutatja, egy oszkárt már régen megérdemelt volna a legjobb alakításért.
10/10
szookedorina 2018 aug. 05. - 12:30:37 10/10 Előzmény gladiolus
Ha a tükör elé teszed az érmét, mind a két oldalát láthatod egyszerre.
Te sem állva születtél.
gladiolus 2017 nov. 30. - 09:11:00
Nahát, hogy mik vannak, kijózanodott, és ráeszmélt....érdekes. Azelõtt meg milyen ocsmányságokat mondott Anistonról, amikor még olyan nagyon jól ment Jolie-val, hogy milyen idegbeteg, meg még gyereket sem képes szülni.
Most meg, hogy két szék közül a pad alá esett, most hirtelen jó lenne a régi szék?
Remélem, hogy valóban hajszálnyi esélye sincs két másik ember boldogságát tönkretenni. Tévedés ne essék, én nem a tömjénezõ alakulat tajga vagyok, de az éremnek két oldala van, és ezt fogadja el mindenki.

http://www.life.hu/sztarok/20171129-brad-pitt-raeszmelt-hogy-hiba-volt-elhagynia-jennifer-anistont.html
10/10
sáfrányka 2015 jún. 22. - 12:19:04 10/10
Kedvenc színészem, szerintem minden szerepben nagyon jól megállja a helyét.
10/10
megatron90 2013 dec. 31. - 22:28:00 10/10 Előzmény filmimádóó
jó színész, a legjobb filmjei a 90-es években voltak:12 majom,sleepers,hetedik,az ördög maga,harcosok klubja
filmimádóó 2013 dec. 19. - 21:30:24
Utólag is Boldog Születésnapot!
döncimama 2013 dec. 18. - 21:08:25 Előzmény gladiolus
Számomra meg az érthetetlen, hogy ilyeneket írsz. Én láttam sok filmjét, és nyugodtan állíthatom, hogy nemcsak jól néz ki, hanem remek színész is. Nem véletlenül szeretik ilyen sokan.
Sonic8 2013 dec. 18. - 15:11:08 Előzmény Nafi
Isten éltesse sokáig!!!!
10/10
Nafi 2013 júl. 12. - 22:25:44 10/10
Szerintem is nagyszerû színész! Aki kételkedik benne, az biztos még nem látta a Szenvedélyek viharában c. filmet.
Nálam a 10es skálán 13 :)
álarc 2013 jún. 21. - 16:02:08
Remek színész,és emberileg is a topon van,na és mint pasi No1 :D
gladiolus 2013 jan. 28. - 16:27:06
Anélkül, hogy bárkit is szándékomban állna megsérteni, õszintén kikívánkozik belõlem az a vélemény, mely szerint soha életemben nem értettem, hogy ez az ember miért ennyire kiemelt a népszerûségi listán.Semmilyen szempontból nem találom kiemelkedõnek. Sõt, ha szerepel egy filmben, akkor azt a filmet nincs kedvem megnézni.Mindenkinek más az ízlése valóban. Sok más színész pedig, aki százszor jobban néz ki, százszor tehetségesebb, és sokkal kellemesebb modorú, nem kap ilyen figyelmet. Ez számomra érthetetlen. Errõl ennyit.
offtopic
Heathcliff 2013 jan. 09. - 01:24:25
Brad Pitt jól játszott szerintem a következõ filmekben (és ezt úgy írom, hogy a "nagy szerepeit" alig láttam):
Az élet fája
Égetõ bizonyíték
Bábel
Blöff
Harcosok klubja
Hetedik
Nekem épp az tûnt fel, hogy kerüli a nyálas szépfiú karaktereket.
Nem egy színészzseni, de tisztességes iparosa a maga szakmájának, amit rábíznak, azt becsülettel és szorgalmasan elvégzi; nekem afféle jómodorú kispolgárnak tûnik, aki igyekszik decens nagyvilági vagány macsó világpolgár értelmiségi benyomását kelteni, de alapvetõen egy teljesen átlagos jófiú.
1/10
Shayne.Fawntanna 2013 jan. 08. - 23:28:22 1/10
Egyike a legrosszabb színészeknek, akit a média tett híressé mert "jókéû" (nekem nem tetszik, aniférfi). Rossz filmekben szerepel, rossz alakításokkal. Szörnyû.
9/10
Fenrirson 2012 dec. 10. - 14:23:08 9/10 Előzmény RolandPax
Hogy a legjobb,az egy kicsit túlzás,de tény és való,hogy jó.
offtopic
_goldie_ 2012 dec. 03. - 00:01:23
Brad Pitt reklámját 6 millióan látták..
pedig meg sem közelíti ezt
http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=0hcaaKhGL00
..se mondanivalójában sem szépségében..
_goldie_ 2012 dec. 02. - 23:53:30
"Brad Pitt hangzatos szavakkal beszél nagyon fontos dologról, ami élete minden pillanatában ott van, a sorsa, az élete célja, az elkerülhetetlen. És ez természetesen nem Angelina Jolie vagy a gyerekei, hanem a Chanel parfümje. Pitt elõtt olyan hölgyek voltak a reklámarcok mint Nicole Kidman, Vanessa Paradis, Audrey Tatou, Ali MacGraw, Lauren Hutton."
http://www.youtube.com/watch?v=mGs4CjeJiJQ
http://www.youtube.com/watch?v=9UvVmMamNgE
RolandPax 2012 nov. 12. - 20:17:07
a legjobb színész a világon
Összes hozzászólás