Személy

Cameron Crowe

rendező, forgatókönyvíró, producer
Született: 1957. július 13. (62 éves) (Palm Springs, California)
Manapság elsősorban filmes munkáiról ismert, ám pályáját újságíróként kezdte 15 éves korában. Zenei tárgyú cikkeket írt többek között a Rolling Stone, a Playboy és a The Los Angeles Times magazinok számára. 16 évesen már a Rolling Stone állandó tagja, ahol szerkesztőként dolgoz, Joni Mitchell vagy a Led Zeppelin. 1979-ben jelent meg Fast Times at Ridgemont High című regénye ott, és olyan sztárokról írt, mint például Bob Dylan, David Bowie, Neil Young, Eric Clapton, mely bestseller lett, és amelyből első forgatókönyvét is írta. Az ebből készült 1982-es film nagy siker lett, egyben "ugródeszka" színészei, Sean Penn, Jennifer Jason Leigh, Forrest Whitaker, Nicolas Cage és Eric Stoltz számára.

Crowe első filmje, melyet rendezőként is jegyez, a "Say Anythin..." volt, ezt követte a Facérok (Singles) című vígjáték. Eddigi legnagyobb sikerét a Jerry Maguire - A nagy hátraarc című filmjével aratta, melyet 5 kategóriában jelöltek Oscarra. A legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv mellett Tom Cruise-t legjobb főszereplőként jelölték a díjra, Cuba Gooding, Jr. pedig át is vehette az Oscart legjobb mellékszereplőként.
  • 2016
    Roadies 10 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, executive producer, rendező (amerikai vígjáték, 60 perc, 2016)
  • 2016
    Roadies 10 executive producer (amerikai vígjáték, 60 perc, 2016)
  • 2016
    Roadies 10 rendező (amerikai vígjáték, 60 perc, 2016)
  • 2015
    Aloha 6.5 producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2015)
  • 2015
    Aloha 6.5 forgatókönyvíró (amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2015)
  • 2015
    Aloha 6.5 rendező (amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2015)
  • 2011
    Az igazi kaland 7.9 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai vígjáték, 123 perc, 2011)
  • 2011
    Az igazi kaland 7.9 rendező (amerikai vígjáték, 123 perc, 2011)
  • 2011
    Pearl Jam Twenty producer producer, rendező (amerikai dokumentumfilm, 109 perc, 2011)
  • 2011
    Pearl Jam Twenty rendező (amerikai dokumentumfilm, 109 perc, 2011)
  • 2005
    Elizabethtown 6.9 producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai romantikus vígjáték , 135 perc, 2005)
  • 2005
    Elizabethtown 6.9 forgatókönyvíró (amerikai romantikus vígjáték , 135 perc, 2005)
  • 2005
    Elizabethtown 6.9 rendező (amerikai romantikus vígjáték , 135 perc, 2005)
  • 2001
    Vanília égbolt 7.2 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező, producer (amerikai thriller, 131 perc, 2001)
    • Cinemax:
      • szombat (aug. 24.) 07:50,
      • szombat (aug. 24.) 17:45
  • 2001
    Vanília égbolt 7.2 rendező (amerikai thriller, 131 perc, 2001)
    • Cinemax:
      • szombat (aug. 24.) 07:50,
      • szombat (aug. 24.) 17:45
  • 2001
    Vanília égbolt 7.2 producer (amerikai thriller, 131 perc, 2001)
    • Cinemax:
      • szombat (aug. 24.) 07:50,
      • szombat (aug. 24.) 17:45
  • 2000
    Majdnem híres 8.3 író író, rendező, producer (amerikai romantikus dráma, 122 perc, 2000)
  • 2000
    Majdnem híres 8.3 rendező (amerikai romantikus dráma, 122 perc, 2000)
  • 2000
    Majdnem híres 8.3 producer (amerikai romantikus dráma, 122 perc, 2000)
  • 1996
    Jerry Maguire - A nagy hátraarc 8.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai vígjáték, 132 perc, 1996)
    • AXN:
      • vasárnap (szept. 1.) 18:20
  • 1996
    Jerry Maguire - A nagy hátraarc 8.0 rendező (amerikai vígjáték, 132 perc, 1996)
    • AXN:
      • vasárnap (szept. 1.) 18:20
  • 1992
    Facérok 7.7 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai vígjáték, 96 perc, 1992)
  • 1992
    Facérok 7.7 rendező (amerikai vígjáték, 96 perc, 1992)
  • 1989
    Mondhatsz akármit 7.2 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai romantikus dráma, 100 perc, 1989)
  • 1989
    Mondhatsz akármit 7.2 rendező (amerikai romantikus dráma, 100 perc, 1989)
  • 1984
    Szabadnak születtek 5.8 producer producer, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 96 perc, 1984)
  • 1984
    Szabadnak születtek 5.8 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 96 perc, 1984)
  • 1982
    Változó világ 6.6 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, író (amerikai vígjáték, 86 perc, 1982)
  • 1982
    Változó világ 6.6 író (amerikai vígjáték, 86 perc, 1982)

Hozzászólások