Személy

Deák Márta

hegedűművész

Deák Márta 1982-ben született. Tanulmányait édesapjánál, Deák Györgynél és Sándor Jánosnál, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Perényi Eszternél végezte, ahol kitűnő minősítésű hegedűművészi és hegedűtanári diplomát szerzett, majd felvételt nyert a londoni Royal Academy of Music posztgraduális előadóművész-képzésére Pauk György tanítványaként. Gyermekkora óta nyertese a hazai országos versenyeknek. Kamarazenei eredményeit is kiemelkedőek: 2003-ben és 2010-ben a Weiner Leó Országos Kamarazenei Versenyen több kategóriában nyert. Számos mesterkurzuson vett részt, például Perényi Eszter, Pauk György, Kurtág György, Szabadi Vilmos, Michael Frischenschlager, Maxim Vengerov. A Royal Academy of Music szimfonikus zenekarát több alkalommal vezethette többek között Yan Pascal Tortellier, Ignat Solhenitsyn, Edward Gardner vezényletével. Koncertezett a londoni és stuttgarti Magyar Kulturális Központban és tagja volt a londoni iskola elit együttesének, a Royal Academy Soloists-nak. 2007-től a Pannon Filharmonikusok koncertmestere, az együttes tagjaiból alakult Villányi Vonósnégyes és a Deák Vonósnégyes primáriusa. 2010-ben is elnyerte a Fischer Annie állami ösztöndíjat, 2011-ben a Hubay Társaság tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben a Pannon Filharmonikusok tagjai titkos szavazással az Év zenekari művésze díjjal jutalmazták. 2016-tól doktori tanulmányokat folytat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Kutatási területe a Hubay-iskola, Zathureczky Ede és Pauk György munkásságán keresztül.


A Pannon Filharmonikusok koncertmestere.

Hozzászólások