Személy

Dinnyés József

előadó, színész, író
"Költők között zenész, zenészek között költő vagyok." 1963-ban kezdett énekelni, majd alapítótagja, és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig a "magyar Bob Dylan" ként is emlegették. Később aztán kortárs költők verseit, azután pedig azok mesterei, a költőelődök műveinek megzenésítésével folytatta. A versekből merített erő, a szép szavak tiszta forrása segíti azóta is munkáját.

Hozzászólások