Napszámos paraszt családban született, autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től volt kiállító művész. 1911-ben kijutott Belgiumba, ahol nagy hatással voltak rá Meunier festő és szobrász kikötő munkásokat formáló alakjai, néhány évig maga is a város peremén élő munkásembereket festette összefoglaló stílusban arany-barnás színvilágban.
Az I. világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, mely után a badacsonyi hadikórházba került gyógyulni, itt ismerte meg későbbi feleségét, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban. 1918-ban feleségül vette Pauler Juliskát. A következő években a házaspár otthona a feleség keszthelyi háza. A nyarakat a Pauler család badacsonytomaji présházában töltötték. Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket.
Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson. A fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálta a rendet. "Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek." "Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját." Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma inspirálta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.
Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment, főleg Sziciliába. Taormina (1930), majd Nervi (1938) című alkotásai ezekről az utakról származtak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit. Művei egy témát variáltak, legfőképpen a balatoni tájat. Egyszerre szétbont és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben. Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu. 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonytomajban, az ottani temetőben nyugszik. Forrás: Wikipédia
