Személy

Enyedi Ildikó

rendező, forgatókönyvíró, előadó
Született: 1955. november 15. (63 éves) (Magyarország, Budapest)

Értékelés:

32 szavazatból
Szerinted?

Balázs Béla-díjas, érdemes művész, filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli) Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.


1979-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, ahol 1984-ben Fábri Zoltán osztályában végzett. Főiskolai évei alatt tagja volt az Erdély Miklós által vezetett Indigo (Interdiszciplináris Gondolkodás) elnevezésű művészeti csoportnak. Pályáját experimentális ihletésű rövidfilmekkel kezdte a Balázs Béla Stúdióban (BBS). Első játékfilmjét 1988-ban forgatta, a sajátos hangvételű Az én XX. századom egy ikerpár története. Az alkotás 1989-ben a magyar filmszemlén elnyerte a játékfilm kategória alkotói díját. A Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamera-díjjal, az edinburghi és a Las Vegas-i fesztiválon különdíjjal ismerték el, a szakma és a kritikusok 2000-ben beszavazták minden idők 12 legjobb magyar filmje közé.


Következő filmje a Weber operája alapján készült Bűvös vadász (1994) volt, majd két évvel később a Tamás és Juli (1997) Franciaországban a Belforti Fiatal Filmesek Fesztiválján a legjobb nagyjátékfilmnek járó fődíjat kapta. Negyedik játékfilmjét, az 1999-ben bemutatott Simon Mágust a magyar filmszemle legjobb rendezői díjával tüntették ki, a locarnói filmfesztiválon a Filmklubok Nemzetközi Szövetségének különdíját nyerte el, és 2000-ben megkapta a filmkritikusok díját. A 2009-es, alig húszperces Első szerelem egy (földi) lány és egy földönkívüli fiú első randevújának humoros történetét meséli el. A film érdekessége, hogy a főszerepet tizenhét éves lánya alakította. Csaknem minden munkájának maga írja a forgatókönyvét, filmjeinek jól felismerhető, egyedi hangulata van.


Egyik rendezője volt az HBO csatornán futó Terápia című szériának, melyért 2013-ban Gigor Attilával a legjobb televíziós rendezés díját kapták meg. Régi dédelgetett terve, hogy filmre vigye Füst Milán A feleségem története című művét, amelyet a világirodalom egyik legnagyobb regényének tart. A Testről és lélekről című film forgatókönyve alig néhány hét alatt készült el, alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette.

  • 2017
    Testről és lélekről 7.6 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar romantikus dráma, 116 perc, 2017)
  • 2017
    Testről és lélekről 7.6 forgatókönyvíró (magyar romantikus dráma, 116 perc, 2017)
  • 2012
    Terápia 9.2 rendező rendező (magyar filmsorozat, 2012)
  • 2008
    Első szerelem 8.4 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2008)
  • 2008
    Első szerelem 8.4 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2008)
  • 2004
    Mi volt ez az egész? 5.9 rendező rendező (magyar dokumentumfilm, 80 perc, 2004)
  • 1999
    Ország és irodalom 6.0 rendező rendező (59 perc, 1999)
  • 1998
    Simon Mágus 8.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar-francia filmdráma, 100 perc, 1998)
  • 1998
    Simon Mágus 8.1 forgatókönyvíró (magyar-francia filmdráma, 100 perc, 1998)
  • 1997
    Tamás és Juli 7.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar-francia filmdráma, 60 perc, 1997)
  • 1997
    Tamás és Juli 7.3 forgatókönyvíró (magyar-francia filmdráma, 60 perc, 1997)
  • 1995
    A gyár rendező rendező (10 perc, 1995)
  • 1994
    Bűvös vadász 8.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (magyar filmdráma, 110 perc, 1994)
  • 1994
    Bűvös vadász 8.0 rendező (magyar filmdráma, 110 perc, 1994)
  • 1991
    Téli hadjárat 8.0 rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1991)
  • 1989
    Az én XX. századom 7.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (magyar játékfilm, 99 perc, 1989)
  • 1989
    Az én XX. századom 7.4 rendező (magyar játékfilm, 99 perc, 1989)
  • 1988
    Lidércek rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1988)
  • 1986
    Vakond 8.0 rendező rendező (magyar játékfilm, 67 perc, 1986)
  • 1985
    Új könyvek 10 rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1985)
  • 1985
    Invázió rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1985)
  • 1984
    Rózsalovag rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1984)
  • 1981
    A néző rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 1981)
  • 1980
    Flirt (Hipnózis) rendező rendező (magyar rövidfilm, 28 perc, 1980)

Vélemény:

szavazat: 10/10 2013 máj. 30. - 19:48:01
2013 máj. 30. - 19:48:01
Én egy fõvárosi egyetemi beszélgetésen találkoztam vele. Mészáros Mártával készülõ közös filmjüket és ennek kapcsán a hazai pénztelenséget mutatták be. A mandarin halála - amibõl akkor csak a táncjelenet létezett - végül kis stábbal és 35 perces kisfilmként készült el a nagyfilm helyett.

A Bûvös vadász (DVD-n sajnos még nem adták ki, úgy tudom) ugyancsak remekmû. Sõt, nálam Simon mágus felett áll. E kettõn kívül más filmjéhez sajnos még nem volt szerencsém. De a tehetség akár egy filmen is átsugárzik.

Enyedi Ildikó rendezõi tehetség.
2013 febr. 06. - 16:55:23
2013 febr. 06. - 16:55:23
Emberileg hibátlan. Milyen szelíd, milyen bátor...
2010 okt. 24. - 01:26:28
2010 okt. 24. - 01:26:28
"Enyedi Ildikó hosszas jogi hercehurca után felbontotta a szerzõdést az izraeli producerasszonyal. "Pokollá tette az életemet az elmúlt három évben" - mondta a rendezõnõ, mire nagysokára sikerült elérnünk. Új forgatókönyvet kell írnia angolul márciusra Szilárd Leóról, aminek tervezett címe a Zseni árnyékában. A fõszereplõ Paul Giamatti marad."
Lesz ebbõl a filmbõl valami? Mert Szilárd Leóról filmet készíteni - szuperzseniális, elõre örülök, hogy lesz.
2010 jún. 01. - 18:51:51
2010 jún. 01. - 18:51:51
Szimpatikus rendezõnõ. Ami filmjét eddig láttam, az tetszett. Az egyik DVD-jén volt vele egy interjú is, nekem értelmesnek és normálisnak tûnt.
2010 jún. 01. - 18:41:32
2010 jún. 01. - 18:41:32
úgy értem, az még frankóbb.
2010 jún. 01. - 18:40:44
2010 jún. 01. - 18:40:44
akkor nézd meg a "simon mágus"-t, megváltozik a véleményed.
2008 máj. 15. - 01:00:10
2008 máj. 15. - 01:00:10
Szerintem,nem tehetségtelen magyar rendezõnõ.A Tamás és Juli nem volt egy rossz film.Szerintem sokan egyetértenek velem.