Személy

Fenyvesi Márton

előadó, zeneszerző, zenész

A fiatal jazz zenész generáció kiemelkedő alakja, aki rengeteg stílusban mozog, zenéjét állandó útkeresés jellemzi. Nevével éppúgy találkozhatunk az experimentális zenét játszó Váczi Dániel Quintrioban vagy a Fekete¬Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrában, mint a popzenei ihletettségű Jónás Vera Experimentben. Eredményeit versenysikerei és elnyert ösztöndíjai is fémjelzik: az elsõ országos jazz zeneszerzõ versenyen elért I. díját és a legjobb jazz zenekarnak járó díjat 2008¬ban vehette át. 2010-ben döntõbe került a 12. Monaco-i nemzetközi jazz szólista versenyen, ahol legfiatalabb résztvevõként a 3. helyezést érte el. 2011-ben Junior Príma Díjat, 2012-ben pedig Artisjus Díjat kapott. A Revizor Online¬on így írnak róla: "Annak ellenére, hogy Fenyvesi Márton még csak húszas éveinek az elején jár, kidolgozott egy egyedi, egyetlen mai nagy gitároséhoz sem hasonlítható, fiatal korát meghazudtolóan komoly és következetesen alkalmazott hangzásképet." 2014-ben az EUJAM képzésben vesz részt Koppenhágában, Párizsban és Amszerdamban.

Hozzászólások