Személy

Friedrich Schiller

író, szerző, forgatókönyvíró
Született: 1759. november 10. (Marbach am Neckar)
Meghalt: 1805. május 9. (Weimar)
Német költő, drámaíró, filozófus és történész. Őt tartják a legjelentősebb német drámaírónak és Goethe, Wieland és Herder mellett a weimari klasszikusok legfontosabb képviselőjének. Több színdarabja a német nyelvű színházak állandó repertoárjában szerepel, a balladái pedig a legkedveltebb német versek közé tartoznak.
1775-ben orvosi tanulmányokba kedzett. Ebben az időben sokat olvasta a Sturm und Drang korszak költőit és Klopstock verseit. 1776-ban jelent meg nyomtatásban első verse, Az este (Der Abend). 1779-ben letette az első orvosi vizsgát és elbocsátását kérte, de csak 1780-ban, a disszertációja megvédése után hagyhatta el a katonai akadémiát, immár katonaorvosként. 1781-ben fejezte be A haramiák című színdarabját, amelyet még abban az évben név nélkül kinyomtatott. A darab óriási sikert aratott, főleg az ifjabb generáció körében. Schiller a hercegi tilalom ellenére megjelent az ősbemutatón, emiatt Károly Jenő herceg az engedetlen írót tizennégy napra bezáratta és megtiltotta neki, hogy komédiákat és "hasonló dolgokat" írjon. 1782 végén jelent meg az 1782-es év antológiája, amely 83, többnyire Schillertől származó verset tartalmazott. 1783-ban összebarátkozott Reinwald meiningeni könyvtárossal, akivel együtt dolgozott, és aki később feleségül vette az író Christophine mevű nővértét. Itt fejezte be az Ármány és szerelem (eredeti címe Luise Millerin) című darabját és kezdte el a Don Carlos-t. Visszatérve Mannheimba 1783 szeptemberében maláriában betegedett meg. 1785-ig színházi íróként dolgozott.

Fontosabb drámái:
Die Verschwörung des Fiesco zu Genua (1784), Wallenstein-trilógia (1799), Turandot (Carlo Gozzi nyomán) (1801), Die Braut von Messina (A messinai vőlegény) (1803), Der Neffe als Onkel (vígjáték Louis Benoit Picard nyomán) (1803), Demetrius (befejezetlen [1805])

Versek és balladák:
Ode an die Freude (Örömóda), Resignation, Die Teilung der Erde, Der Handschuh (A kesztyű), Der Taucher, Die Kraniche des Ibykus (Ibükosz darvai), Die Bürgschaft

Hozzászólások