Személy

G. Horváth László

hegedűművész

G. Horváth László öt évesen kezdett el hegedülni Tardos Lászlóné növendékeként. Tehetsége már korán megmutatkozott, mikor 1998-ban második helyezést ért el az Országos Koncz János Hegedűversenyen. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta Petőfi Erikánál és 2003-ban újabb országos második díjat nyert a Bárdos Alice Hegedűversenyen. 2006-tól a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója Kertész István osztályában, majd a DLA fokozat ösztöndíjas hallgatója, 2015-ben Fischer Annie-ösztöndíjas. Érdeklődése már a középiskolai évek alatt is elsősorban a kamarazene felé irányult, több verseny díjazottja (IV. Szegedi Országos Kamarazene Verseny különdíja – 2006, Országos Dohnányi Kamarazene Verseny különdíja – 2010, Országos Weiner Leó Kamarazene Verseny I. díja és Weiner-különdíj). 2010-ben a budapesti Zeneakadémia növendékeiből megalapította az Anima Musicae Kamarazenekart, amely eddigi pályafutása alatt számos sikert tudhat maga mögött. Kamarazenészként aktív résztvevője és szervezője a budapesti koncertéletnek. 2018-ban megalapította a Budapest Quartet Weekendet, amely a vonósnégyes irodalmat népszerűsíti. Rendszeres kamaraformációi a Quartetto Speranza, a Flamma Cordis duó és a Budapest ArTrio. 2015 óta egy 1794-ben készült Nicolaus Lupot állami tulajdonú mesterhangszeren játszik.

Hozzászólások