Személy

Gary Oldman

színész, rendező, forgatókönyvíró
Született: 1958. március 21. (61 éves) (Anglia, London)

Az 1958-ban Londonban született Oldman napjaink egyik legkiválóbb és legsokoldalúbb színművésze. Diplomáját 1979-ben szerezte meg, eleinte nagy részt színházakban játszott, a nyolcvanas években kezdett filmezni. Olyan kiváló alkotásokban szerepelt, mint a Sid és Nancy, a JFK - A nyitott dosszié, a Drakula, a Leon, a profi, Az ötödik elem, a Lost in Space - Elveszve az űrben, a Hannibal, a Suszter, szabó, baka, kém, valamint a Harry Potter- és a Christopher Nolan-féle Batman-sorozat. 1998-ban BAFTA-, 2018-ban pedig Golden Globe- és Oscar-díjat is kapott, utóbbiakat A legsötétebb óra című filmért, melyben Winston Churchillt alakította. Összesen ötször nősült, második felesége Uma Thurman volt, három gyermek édesapja.

Hozzászólások

10/10
DoszpodBernadett febr. 11. 21:45:54 10/10
Puzsér Róbertet kell idézzem:
"Gary Oldman egy kivételes adottságú színész, igazából Ő annak ellenére, hogy egy befutott és elég jól foglalkoztatott színészről van szó, mégis az ő kvalitásai azt gondolom, hogy még sokkal többre, még jóval többre predesztinálnák őt, mint amit eddig lehetőséget megkapott.....Bármit, leginkább bármit el tud játszani a Gary Oldman, amit csak rábíznak és ilyen tekintetben csak a legnagyobbakhoz lehet hasonlítani..."
10/10
nikato 2018 aug. 06. - 10:34:56 10/10
Ezer arcú színész!! Nagyon meglepődtem, hogy a Sid és Nancy-ben Ő volt Sid. Hihetetlenül át tud alakulni egy szerepért!!
gladiolus 2018 márc. 20. - 10:58:39
Kár, hogy 59 évesen adatott ez meg először. Ugyanis pokolian zseniális átváltozó művész, valóban minden karaktere más és más, és ez a legnagyobb adomány egy színész életében.
10/10
Holdon 2018 márc. 18. - 21:02:59 10/10
Nagyon kijárt már neki egy Oscar .....
Bár Natalie Portman nyert volna tavaly a Jackie-ért, akkor idén ő adhatta volna át neki a díjat ... nagyon szép pillanat lett volna. :((((
10/10
cellasto 2018 márc. 05. - 08:22:46 10/10
csak megvan végre....
ha valakitõl, tõle nem sajnálom az oscart :)
10/10
susurrus 2016 jan. 28. - 05:25:46 10/10
Egy kis promóció :)

Gary Oldman Fans Instagram, idézetekkel, infókkal, meg persze képekkel :)
http://www.instagram.com/GO4Everyone/
10/10
cellasto 2015 nov. 07. - 00:50:58 10/10 Előzmény susurrus
de jó ez a montázs róla :)
a leon óta az egyik kedvencem :))
10/10
susurrus 2015 márc. 21. - 23:19:23 10/10
Isten éltesse sokáig a Kaméleont! :))
Zitatiz 2014 aug. 20. - 20:55:53
Zseniális színész!!!!A Leon a profiban úgy játssza a gonoszt,hogy az már komolyan félelmetes,tényleg elhinni róla,hogy annyira sátáni.De közben meg más filmjeiben nagyon-nagyon bájos,például a Rosencrantz és Guildenstern halott-ban.Nemrég láttam,és azt hiszem,az az új kedvenc filmem.Csodálatosan játszik benne.Fogalmam sincs,miért nem kapott már egy rakás Oscar-meg Golden Globe-díjat,mikor korunk egyik legzseniálisabb színésze.
10/10
susurrus 2014 aug. 16. - 16:48:46 10/10 Előzmény Sylvermoon
Én is sorolhatnám :))
Amiket írtál, nekem is kedvenceim (Hannibalért mondjuk nem vagyok oda, de õ remek volt abban is), aztán JFK, Hegyezd a füled, Sid, A pokol konyhája, Rosencrantz, Suszter Szabó... az a jó, hogy ennyi különféle közül lehet válogatni, bármilyen hangulathoz találni valamit :)
10/10
Sylvermoon 2014 aug. 13. - 21:52:30 10/10 Előzmény susurrus
Több is. :) Dracula, Leon, a profiban kiváló. Skarlátbetû, Hannibal, Halhatatlan kedves.... sorolhatnám. :) És neked?
10/10
susurrus 2014 júl. 29. - 20:46:24 10/10
...
10/10
susurrus 2014 júl. 29. - 20:44:23 10/10
...
10/10
susurrus 2014 júl. 28. - 01:33:57 10/10 Előzmény Sylvermoon
Van kedvenc alakításod tõle? :)
10/10
susurrus 2014 júl. 26. - 03:44:13 10/10
...
10/10
Sylvermoon 2014 ápr. 19. - 22:29:11 10/10
Imádom, nagyon jó színész..
10/10
susurrus 2014 ápr. 12. - 23:46:27 10/10 Előzmény Ivy66
A Tiptoes a legjobb ;P
10/10
susurrus 2014 ápr. 12. - 23:45:53 10/10 Előzmény Ivy66
Én nagyon szeretem az eredeti filmeket és a 2011-es "elõzményfilmet", úgyhogy várom! :)
10/10
Ivy66 2014 ápr. 11. - 14:18:05 10/10
Ezt most találtam :)))
10/10
Ivy66 2014 ápr. 11. - 14:13:48 10/10
Á, csak a megszokás. ;) Örülök, hogy jól vagy.
Szóval ez az a film. Köszi a trailert! Tetszik benne Gary fizimiskája, ahogy a fotón kinéz. :) Maga a téma sajnos lerágott csont nekem.
Összes hozzászólás
Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!