Személy

Gene Hackman

színész, narrátor, szereplő
Született: 1930. január 30. (94 éves) (Amerikai Egyesült Államok, San Bernardino, Kalifornia)

Gene Hackman az egyik legnagyobb név Hollywoodban, de a világot jelentő deszkákon sem ismeretlen. Különösen a háborús filmek műfajában jól ismert, vígjátéki színészként kevéssé. Eddigi pályafutása során két Oscart, két British Academy Award-ot; két Arany Glóbuszt; két National Organization of Theatre Owners Award-ot; a Cannes-i Filmfesztivál legjobb színésznek járó díjat; és számos kritikai elismerést gyűjtött be. A kaliforniai Riverside-ban látta meg napvilágot, majd az Illinois állambeli Danville-ben nőtt fel. Tizenhat évesen jelentkezett a hadseregbe, és a tengerészgyalogosoknál szolgált mint híradós.


Leszerelés után a "rádiótól" a tévéhez vezetett útja: több helyi tévéállomásnak is dolgozott. Végül a nyugati partra költözött, ahol a Pasadena Playhouse társulatának tagja lett. Innét New Yorkba ment, ahol előbb kisebb tévéprodukciókban kapott szerepeket, majd 1964-ben a Lilith című filmben debütált az ezüst vásznon Warren Beatty oldalán. Színpadi és filmes munkássága mellett Hackman egy regényt is írt Wake of the Perdido Star címmel. A színész szabadidejében fest, repül és autóversenyez.

Hozzászólások

breeder 2015 jan. 03. - 00:38:30
Hihetetlen jó színész.
Kedvenc filmek: Magánbeszélgetés, A híd túl messze van, A legjobb dobás, Nincs kiút, Lángoló Mississippi, Nincs bocsánat, Az utolsó esély. :)
10/10
Ford Mustang 2011 szept. 03. - 14:55:33 10/10
:)
leho 2011 szept. 03. - 00:53:31
Én is kedvelem, és hogy hasonlít Tverdota Györgyhöz, vagy fordítva:)
10/10
oldbone 2010 nov. 28. - 15:34:44 10/10 Előzmény gme
A „Predido Star” –on kívül egy másik regénye (Daniel Lenihammal együtt) is megjelent szintén a JLX kiadónál:
„Az igazság ára (Justice For None)”. Én sajnos csak nemrégen jutottam hozzá.
10/10
Ford Mustang 2010 nov. 06. - 00:07:36 10/10 Előzmény Anditos
Így igaz, nagyon jól áll neki minden féle karakter, az a mogorva öregúr szerep, és a pozitív szerepek is. Ezért is az egyik kedvenc színészem, megérdemli a 10 pontot.
Molina 2010 máj. 18. - 13:38:12
Nincs meg valamelyikõtöknek a Marooned vagy más néven Space travellers címü filmje 1969bõl?
offtopic
Anditos 2009 szept. 16. - 21:44:14
Rettenetes igazságtalanságnak tartottam kiskoromban, amikor az a jóképû és rendes pap meghalt a Posszeidon katasztrófa c. film végén. :-)
Nagyon szeretem Hackman-t, a pozitív és negatív szerepek egyaránt jól állnak neki.
10/10
gme 2009 szept. 16. - 16:39:02 10/10
Egyetértek az elõzõekkel!

Ha Õ szerepel egy filmben, akkor azt a filmet biztosan érdemes megnézni.
10/10
Gábor 32 2009 ápr. 20. - 21:44:06 10/10
Csatlakozom az elõttem szólóhoz!
10/10
szingh 2009 febr. 21. - 23:54:37 10/10
Színészkirály. Az egyik.