Személy

Hajduk Károly

színész, előadó, közreműködő
Született: 1979. január 1. (39 éves) (Magyarország, Békéscsaba, Békés)

Értékelés:

19 szavazatból
Szerinted?

Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként[1], két Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi Sándor utcai teátrum szerződteti és rövidesen átvette Dévai Balázstól -a színház történetének legnagyobb szériában játszott darabjának- a Portugál főszerepét. 2011-ig több mint százötvenszer lépett színpadra az álmodozó "entellektüelt" megszemélyesítve. A színház sokat foglalkoztatott művésze, sok színű szerepekben bizonyíthatta tehetségét. Címszereplője volt Shakespeare Macbeth című drámájának és jelentős feladatokat kapott kortárs alkotásokban (Vakond, Golden Dragon, Szirénének). Többször láthatta a nagyérdemű Bozsik Yvette és Szabó Réka táncdrámáiban. A "Katona" mellett szerepet vállalt-kapott többek között- a Krétakör Színház és a Táp Színház produkcióiban is. 2015-től a Vígszínház társulatának tagja.


Díjai:


POSZT: Legjobb 30 év alatti színész (Shakespeare: Troilus és Cressida) (2006)


Vastaps-díj
        Legjobb férfi mellékszereplő (2007)
        A legjobb férfi alakítás (2009)
POSZT - a legjobb harminc év alatti színész (2009)
Máthé Erzsi-díj (2006)
A Fővárosi Önkormányzat-díja (2008)
Gábor Miklós-díj (2008)
Soós Imre-díj (2008)
Színikritikusok Díja: A legjobb férfi főszereplő (Az Éhség, megosztva - 2009)
Jászai Mari-díj (2011)
Vígszínház-díj (2017)

  • 2018
    Egy nap
    színész színész (magyar játékfilm, dráma, 99 perc, 2018)
  • 2017
    Vértestek
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 2017)
  • 2016
    Indián
    színész színész (magyar filmdráma, 29 perc, 2016)
  • 2016
    A martfűi rém
    színész színész (magyar thriller, 121 perc, 2016)
    • HBO:
      • hétfő (szept. 24.) 04:00
    • Film+:
      • kedd (szept. 25.) 23:20,
      • csütörtök (szept. 27.) 01:35
    • HBO 2:
      • kedd (okt. 2.) 23:40,
      • szombat (okt. 6.) 01:25
  • 2015
    Félvilág
    színész színész (magyar filmdráma, 88 perc, 2015)
  • 2015
    A fekete múmia átka
    színész színész (magyar vígjáték, 62 perc, 2015)
  • 2013
    Nekem Budapest
    színész színész (magyar szkeccsfilm, 95 perc, 2013)
  • 2011
    Nekem lőttek
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 2011)
  • 2011
    Ádám pincéje
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 2011)
  • 2010
    Riportré: Kovásznai
    narrátor narrátor (magyar animációs film, 10 perc, 2010)
  • 2010
    Halotti beszéd
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 23 perc, 2010)
  • 2010
    Az utolsó kép
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 15 perc, 2010)
  • 2009
    Adás
    színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 2009)
  • 2008
    Euripidész: Médeia
    színész színész (magyar színházi felvétel, 92 perc, 2008)
  • 2007
    Pilinszky János - Gyerekek és katonák
    színész színész (magyar tévéfilm, 65 perc, 2007)
  • 2006
    Lora
    színész színész (magyar romantikus dráma, 118 perc, 2006)
  • 2005
    Lux úr szabadalma
    színész színész (magyar kisjátékfilm, 18 perc, 2005)
  • 2004
    Playing God
    színész színész (magyar kísérleti film, 26 perc, 2004)
  • 2004
    Fekete kefe
    színész színész (magyar vígjáték, 83 perc, 2004)
  • 2002
    Ébrenjárók
    színész színész (magyar filmdráma, 102 perc, 2002)

Vélemény:

szavazat: 10/10 2011 máj. 15. - 00:34:32
2011 máj. 15. - 00:34:32

Csak mostanában fedeztem fel,hogy milyen iszonyatosan jó színész!A Koccanás-ban hajléktalant játszik,nagyon meggyõzõen.A Kétfejû fenevad-ban több szerepben is megmutatkozik,nagyon jól,a Szirénének-nek is egyik fõszerepét játssza.Nekem a Golden Dragon-ban tetszett a legjobban,a Portugálban még nem láttam,pedig abban fõszerepet játszik.Mindenképpen nagy tehetség,idén megkapta a Jászai Mari díjat,teljesen megérdemelten.Nagyon nagy gratuláció neki!:))

2009 ápr. 11. - 17:50:02
2009 ápr. 11. - 17:50:02

Szerintem tök jó színész, egyébként ismerem a húgát!

2008 aug. 05. - 21:11:25
2008 aug. 05. - 21:11:25

Békéscsabán láttam egyszer.

Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!
Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!

2018. október 22. 15:30 és 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás