Személy

Háry Péter

előadó, zeneszerző, zene
Született: 1969. április 17. (49 éves) (Pécs)

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?
    Zeneszerző

    12 évnyi komolyzenei előképzés után, alapítója és zeneszerzője a jelenleg tetszhalott állapotban lévő Kortársak zenekarnak, mely megnyerte az utolsó Rákóczi Popfesztivált 1991- ben (Az ölelés sem véd) című dallal; 1993-tól állandó zeneszerzője és előadója az Kovács Ákos produkcióinak. - melyhez az általa szerzett dalok zenei alapjainak előmunkálatai az 1998-ban létrehozott magán-stúdiójában készültek/ /készülnek; Első önálló megbízású teljes albumot a Vénusz zenekar felkérésére készítette "Egy új érzés" címmel - (hangszerelés, teljes hangrögzítés). Az album azóta arany- és platinalemez lett, melyen egy saját szerzeménye is található (címe - Régi nyár - ez a szerzemény a szakmai zsűritől megkapta a 90-es évek legnagyobb slágere címet!). A lemez sikere után a Zanzibár zenekar első "Nem vagyok tökéletes" című, később a Vénusz zenekar "A világ közepén?című albumának munkálatait végezte. Mindkét album aranylemez lett. Közreműködőként részt vett a V.J. project (ex-EAST) második önálló albumán Chapman Stick-en és basszus gitáron. Mindezek mellet rádió "spot"-ok ,Duna Televízió hírműsorainak, majd 2004-ben a McCann-Erickson Budapest Kft. Reklám-ügynökségének készített zenei felvételek készítése fűződik a nevéhez.

    Zenekara:

    Kentaur - basszusgitár, billentyűs hangszerek


    Vélemény: